Az amerikai baloldal tévesen sugallja azt, hogy a palesztinok problémáiért Izrael az első számú felelős, és ha szeretnénk segíteni a palesztinoknak, akkor muszáj Izrael ellen fordulnunk – világít rá elemzésében Moshe Hill a Jewish News Syndicate oldalán.
A szeptemberi választást megelőzően Benjamin Netanjahu ígéretet tett arra, hogy megválasztását követően Izrael kiterjeszti szuverenitását a Jordán-völgyére. A média egyes képviselői, Izrael-ellenes szervezetek és több baloldali politikus reakciója megmutatta: ezek a csoportok valójában
nem palesztin-barátok, hanem Izrael-ellenesek.
— írja Moshe Hill, aki szerint az amerikai zsidóság sajnos túl sok hamis információval bír a palesztin közösségről.
Egy népszerű magyarázat szerint a palesztinok prosperitásának útjában egyedül Izrael áll, ami rasszista politikájával, apartheid törvényeivel és megszállásával leigázza őket. A legjobb visszavágás pedig az izraeli termékek elleni bojkott, és annak a követelése, hogy Amerika Izrael-politikája radikális változáson menjen keresztül.
„A Boycott, Divestment and Sanctions (BDS) mozgalom viszont a gyakorlatban sokkal inkább a palesztinok számára okoz károkat, mint Izraelnek.”
A 2005-ben megalapított BDS ugyanis semmi mást nem tett, csak a palesztinoknak ártott — a gazdaságnak és az embereknek egyaránt. 2018-tól Júdea és Szamária területén a palesztinok közötti munkanélküliségi rátája 31 százalékon, míg a Gázában élőknél 52 százalékon áll. Izraelben ugyanez a szám 3.6 százalék.
És ennek az az oka, hogy az izraeli vállalatok kivételével senki sem hajlandó palesztinokat alkalmazni.
„Kivel fognak üzletelni a palesztinok, ha Izraellel nem tudnak?” — teszi fel a kérdést Ron Wasserman, a palesztinok ügyét felkaroló Fuel For Truth nevű szervezet vezetője. „Jordániával, Libanonnal, Egyiptommal, Szíriával, Szaúd-Arábiával vagy Iránnal? De hát ők semmit sem akarnak a palesztinokkal kezdeni.”
Az Izrael-ellenes baloldal másik legnagyobb tévedése az az elmélet, miszerint a kétállami megoldás legnagyobb akadályozói az izraeli telepesek és Izrael katonai jelenléte Júdea és Szamária területén. Ez a meglátás több szempontból is téves.
„1949-től kezdődően, 1967-en át nem voltak telepesek, sem megszállás, de béke sem” — mondja Wasserman. „Nincs megszállás Ramallah-ban, Jeninben vagy Tulkarmban. Léteznek különleges izraeli erők, amik bemennek ezekre a területekre, ha valami rossz történik, de ennyi az egész. Izrael felhagyott a Gázai övezet megszállásával 2005-ben.”
Ám mióta Izrael elhagyta a Gázai övezetet, a körülmények csak rosszabbak lettek az ott élők számára.
„Az amerikai külpolitikában is láttuk ezt, miután kivonultunk Irakból. Ha a mai napon vákuumot hagysz, akkor a következő napon Irán betölti azt” — mondta Wasserman, hozzátéve, hogy csak akkor lobbizna azért, hogy Izrael elhagyja Júdea és Szamária területét, ha „minden porcikájával gyűlölné a palesztinokat”.
Ilhan Omar amerikai demokrata képviselőnő, akit nemrég kitiltottak Izraelből a BDS támogatása miatt (ami nem mellesleg Izraelt a náci Németországhoz és az apartheid Dél-Afrikához hasonlítja), azt állította Twitteren, hogy az izraeli „megszállás” nem más, mint „az utolsó szög a kétállami megoldás vagy bármilyen békekötés koporsóján”.
Wasserman szerint azonban egészen más megközelítés lenne szükséges a megoldáshoz. „Valójában a Hamász uralmának vége lenne a legfontosabb annak, aki palesztin-barátnak vallja magát” — fogalmazott, hangsúlyozva: „a palesztinoknak nincsenek civil szabadságjogaik, sem szólás- vagy vallásszabadságuk”.
A Palesztin Hatóság sem sokkal jobb; nem szeretne békét és tárgyalóasztalhoz sem akar ülni.
„Nyolc éven át megtagadták a tárgyalásokat, még Obama alatt is” — mondta Wasserman, aki egyben hangsúlyozza: „pedig Obama a legjobb barát volt, amit a palesztinok kívánhatnak maguknak”.
Ehud Olmert izraeli miniszterelnök javaslataira „semmilyen ellenjavaslat nem született palesztin részről… Mit akarnak valójában? Miért nem tárgyalnak?” — idézi Hill a nemzetközi szervezet tagját, aki szerint mindeközben az érintettek a valós problémákról hallgatnak.
Az IfNotNow és Jewish Voice for Peace nevű, magukat palesztin-barátnak nevező csoportok sem a palesztinok felelősségét keresik, amikor gazdaságról vagy a Hamászról, illetve a munkanélküliségről írnak Twitter-bejegyzéseket. Minden egyes alkalommal Izraelt okolják és a terrorizmust védelmezik.
Rashida Tlaib — akitől Omarhoz hasonlóan megtagadták az Izraelbe való belépést a BDS támogatása miatt — éppenséggel palesztin-amerikai. Ha az ember az ő Twitter oldalán rákeres a Hamászra vagy a Fatah-ra (ami a családját, barátait és mindenki mást szegénységben tart a palesztin területeken), semmit nem talál. Nem tesz róluk említést. Ezzel szemben ha Izraelre keresünk, végtelenül sok kritikára találunk — még olyat is, amiben egyenesen Izraelt okolja a palesztinok erőszak cselekményei miatt is.
És ők olyan emberek, akiknek egyre nagyobb befolyásuk van az egyetemi kampuszokon. Befolyásukkal pedig halmozzák azoknak a diákok tudatlanságát, akik hatalmas izraeli gazdaságot és erőteljes katonaságot, ugyanakkor szegény palesztinokat látnak, és vakon hisznek azoknak, akik Izraelt okolják a palesztinok problémáiért.
Ezeknek a diákoknak azt mondják, hogy a palesztinok problémáiért Izrael a felelős, és ha szeretnének segíteni a palesztinoknak, akkor muszáj Izraelt és támogatóit, az amerikai zsidó közösségeket támadniuk.
A szomorú valóság azonban az, hogy ha az amerikaiak tényleg szeretnének segíteni a palesztinoknak, akkor nincs olyan politikus vagy szervezet az amerikai baloldalon, amely megnyerhető lenne ennek az ügynek.
