Az államelnök jobb megoldás híján, az Örökkévaló kezébe tette le az izraeliek sorsát, így Ros Hasana és Jom kippur előtt.
Az izraeli államelnök hatásköre szimbolikus, a választások után megbízza a következő kormány leendő miniszterelnökét a koalíció megalakításával, a jelöltnek 28 nap áll rendelkezésére, két hét hosszabbítással.
Az államelnök köteles semleges döntést hozni és figyelembe véve az ország érdekét, azt a jelöltet kell kiválasztania, akinek nagyobb esélye van a kormányalakításra. A döntés „békeidőkben” nemes egyszerűséggel mindössze annyit jelent, hogy a Központi Választási Bizottság végleges eredményeinek közzététele után kinevezi a legalább 61 képviselő támogatását elnyerő jelöltet.
A végleges választási eredmények átvétele után Reuven Rivlinnek hét nap állt rendelkezésére, hogy megnevezze Izrael következő miniszterelnökét. A jelölés utolsó időpontja, október 2. lett volna, de Rivlin úgy döntött, nem húzza tovább az időt, és szerda este vacsorára hívta a két lehetséges jelöltet, Benjamin Netanjahut és ex-vezérkari főnökét, a Kék-Fehér vezetőjét, Beni Ganzot.
A két legtöbb mandátummal rendelkező pártvezér (Kék-Fehér 33; Likud 32) a héten második alkalommal látogatott az államelnöki rezidenciára. A hétfői vizit után Rivlin azt nyilatkozta, hogy jelentős előrelépések történtek a két fél között az egységkormány létrehozásának irányában.
Ezután Netanjahu, amint kilépett a találkozóról, pajzsként tolva maga előtt az egész jobboldalt, kijelentette: csak a haredi (ultraortodox) és a nemzeti-vallásos jobboldali blokkot is magába foglaló egységkormányt áll szándékában megalakítani. Ganz pedig azt ígérte szavazóinak, hogy részéről csak egy általa vezetett liberális egységkormány jöhet szóba a Likuddal, de Netanjahu nélkül.
Ganz állítólag úgy véli, Netanjahu a kormányban maradhat, de amíg a főügyész asztalán lévő három korrupciós ügye nem tisztázódik, nem lehet miniszterelnök. A vádemeléssel kapcsolatos főügyészi nyilatkozat előtti meghallgatás időpontja október 2. és 3.
Netanjahu és Ganz között a „kormányalakítási tárgyalások” rögtön az elnöki rezidencia elhagyása után megakadtak, és a szerda esti vacsora előtt már mindenki tudta, hogy Rivlin elnök Occam borotváját hívja segítségül, és a kézenfekvő legegyszerűbb megoldást választja.
Netanjahu szerint neki jár a kormányalakítás joga, mivel a kormányalakításhoz 55 jobboldali mandátummal rendelkezik, a mindössze 44 centrista és baloldali mandátumot magáénak tudó Ganzhoz képest. Az arab lista 10 résztvevője ugyan Ganzot jelölte meg miniszterelnöknek, közös kormányban azonban kölcsönösen nem kívánnak részt venni.
Rivlin elnök még a tárgyalások megkezdése előtt megígérte, minden jogában álló eszközzel azon lesz, hogy ne legyen harmadik forduló még az idén. Jobbkeze azt nyilatkozta, Rivlin újabb opciókkal fogja segíteni a döntést, és esetleg meghosszabbítja a kormányalakításra rendelkezésre álló időt.
Szerda este az államelnök azzal a feltétellel bízta meg Netanjahut a kormányalakítással, hogy visszaadja mandátumát, amennyiben nem sikerül a koalíciót összehozni. Nem úgy, mint áprilisban, amikor feloszlatta a Knesszetet, hogy az elnök ne bízhasson meg mást a kormányalakítással.
Rivlin bízik abban, hogy Izraelnek sikerül egy olyan zsidó nemzetállammá válnia, ahol ugyanazon egységkormányban megfér egymás mellett Netanjahu és volt vezérkari főnöke, ahol a Jordán-völgy szuverenitása és a telepek annektálása nem zárja ki az arabok jogainak maximális biztosítását.
Az elnök utópisztikus vízióját abban a reményben és azok után osztotta meg a zsidó állam polgáraival, hogy Izraelben tavaly december óta tulajdonképpen nincs működőképes kormány, a választók a szemük előtt zajló események tudatában járultak idén már másodszor a szavazóurnákhoz.
Tavaly decemberben Netanjahu a Liberman-féle Jiszráel Beitenu kiugrása után a kormányzáshoz szükséges minimális 61 mandátummal rendelkezett, ami a három éve működő koalíció esetében megnehezítette a törvényhozást, ezért a Knesszetet feloszlatták, és új választásokat írtak ki.
A miniszterelnöknek azóta sem sikerült visszaszereznie egy működő, ahogyan nevezte, „stabil, jobboldali és cionista” kormánytöbbséget.
Az áprilisi győzelmet fanfárokkal és örömmámorban ünneplő Likud akkor talán még nem tudta, csak sejthette, ami a szeptemberi megismételt választások után nyilvánvalóvá vált: Netanjahu egyre szűkebb jobboldali blokkot tudhat csak maga mögött.
A jobboldal az áprilisi választások után Avigdor Liberman pártjával együtt 65 mandátummal rendelkezett, szeptemberre mindez 63-ra csökkent, már ha Libermant is beleszámoljuk.
Avigdor Liberman azonban április óta egy liberális egységkormányhoz akar tartozni, így a Netanjahu rendelkezésére álló „képlékeny anyag” mára 55 jobboldali mandátumra csökkent.
Liberman szemléletváltása észszerűnek és kifizetődőnek bizonyult. A sorozási törvényre való kezdeti hivatkozást mára megspékelte a polgári házasság, a szombati nyitvatartás és közlekedés törvénybe foglalásával. Valószínűleg jól átgondolta a tervet, amelyet arra alapozott, hogy
az izraeliek – a biztonságot is szem előtt tartva – változást és több szabadságot szeretnének, de nem a haredi polgárok kárára. Liberman így három székkel növelte mandátumait, míg a többi jobboldali kis párt elindult a lejtőn vagy teljesen megsemmisült.
A Mose Kahlon vezette Kulanu (amely még az áprilisi sikertelen forduló után beolvadt a Likudba) mára nem mérhető eredménye azt jelenti, hogy liberális szavazói vagy felszívódtak, vagy átvándoroltak Ganzékhoz. A szeptemberi kampány utolsó napjaiban a szemmel láthatóan elkeseredett Kahlon csak annyit tudott válaszolni az ígéreteit számon kérő szavazóinak, hogy azok 98%-át nem tudta betartani, és egyetlen feladata a kormányban, hogy aláírja a költségvetést. Ennyiben maradtak.
A konzervatív-libertárius Mose Feiglin (Zehut) korábban megadta magát, és visszalépett az indulástól, egyezséget kötve a miniszterelnökkel. Az eredményhirdetés után viszont nyilvánosan üzente, várja az ígéretek betartását.
A szeptemberi voksolás után játékban maradt jobboldali kis pártok előtt sok választás nem maradt, miután Netanjahu felajánlotta nekik a szolidaritásra alapuló jobboldali blokkot.
A miniszterelnök célja Ganz liberális egységkormányra tett erőfeszítéseinek akadályozása, a haredi pártok valamint az ortodox-szekuláris erőket összevonni próbáló Ajelet Saked célja szintén a meghiúsítás, de más okokból.
A kis jobboldali pártok a miniszterelnököt próbálják féken tartani, hogy ne jöjjön létre olyan egységkormány, amelyből őket kihagyják.
Benjamin Netanjahu kinevezése után szerda este kijelentette, egységkormányban gondolkodik és az ország érdekében jobb belátásra szólította fel a Kék-Fehér párt vezetőségét, de valószínűleg valójában már a harmadik fordulóra készül.
A leghamarabb a jövő év elején lehetséges harmadik forduló esélyeit latolgatva, a Likud további terjeszkedése miatt könnyen meglehet, hogy az ultraortodox pártokon kívül más jobboldali cionista szövetségese nemigen marad.
Az Ajelet Saked vezette, tiszavirág életű ortodox-szekuláris Jamina (Zsidó Otthon, Tkuma és Új Jobb) már a választások után feloszlott. Jelenleg – a Ganz elleni összefogást leszámítva – más közös célt nemigen tudnak találni a jövőre nézve, így szavazói a Likud számára szabad prédává válhatnak.
Netanjahuval ellentétben Ganz kijelentette, nem áll szándékában bojkottra hívni és egységes blokká alakítani a baloldali pártokat, egy célja van: választási ígéreteinek betartása, és ezzel szerinte gond nélkül neki tud vágni akár egy harmadik fordulónak is.
A működésképtelen kormány és a harmadik forduló rémképe azonban a Fehér Házban nyilván nem fog tetszést aratni.
Az ügyvezető izraeli kormánynak ugyanis nincs hatalma béketerv aláírására, legfeljebb tárgyalásokat folytathat. Így Donald Trump „évszázad béketervének” bemutatását valószínűleg újból elhalasztják.
Az izraeli választóknak azonban most a választási ígéretek betartása sokkal fontosabb, vagy legalább annyira fontos, mint a biztonságuk, és Trump Izraellel kapcsolatos tervei.
Reuven Rivlin minden igyekezete ellenére sem tudott hatékony megoldást találni szerda este, mivel ilyen nem is létezik a dolgok jelenlegi állása szerint, legfeljebb kompromisszumok árán. Az államelnök így, jobb megoldás híján, az Örökkévaló kezébe tette le az izraeliek sorsát, így Ros Hasana és Jom kippur előtt.
Occam filozófiája alapján a kormányalakítási patthelyzet feloldására, minden felesleges hipotézis kizárásával a legegyszerűbb kézenfekvő jelölt megbízása lehetne. A sors iróniája, hogy jelenleg az egyetlen, akinek a legtöbb esélye lenne a kormányalakításra, nem más, mint Avigdor Liberman.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.