Szinte lehetetlen feladatra vállalkozik az izraeli elnök

Reuven Rivlin izraeli elnök vasárnap kezdi meg a konzultációkat az újonnan megválasztott Knesszet-frakciókkal, közölte az irodája.

Rivlin feladata kinevezni a kedden megválasztott 120 képviselő egyikét Izrael következő miniszterelnökének. A kijelölt törvényhozónak ezután össze kell állítania egy koalíciót a Knesszet-tagok többségének támogatásával – írja az Új Kelet.

Az elnök először meghallgatja a pártok javaslatait a miniszterelnök személyére vonatkozóan, majd találkozni fog az ajánlott jelöltekkel. A folyamat várhatóan két napot vesz majd igénybe.

Rivlin korábban ígéretet tett, hogy meg fog tenni mindent, ami a hatalmában áll, hogy megakadályozza egy újabb, harmadik, választás kiírását.

Ganz maga vezetné az egységkormányt

A Kék és-Fehér vezetője „széles, liberális” koalíciót sürgetett.

Bár hivatalos végleges eredmény még nincs, a szavazatok 98 százalékának feldolgozása alapján a Beni Ganz ex-vezérkari főnök vezette Kék-Fehér lett a legnagyobb párt 33 mandátummal, míg a Benjamin Netanjahu miniszterelnök vezette Likud 31 mandátumot szerzett. A Ganz vezette centrum-baloldal és az arab pártok 57 széket, míg a Netanjahu vezette jobboldal 55 széket kapott. A királycsináló Avigdor Liberman Jiszráel Beitenu pártja pedig 8 mandátumot kapott – írja a lap.

Mind a Kék-Fehér, mind a Likud győzelmet hirdetett, bár egyikük sem tudna kormányt alakítani, ha blokkokban gondolkodnak. A Liberman követelte egységkormányt pedig mindketten másképp képzelik el.

A hagyomány szerint a legnagyobb párt vezetője, jelen esetben Ganz, kéne először lehetőséget kapjon a kormányalakításra (az Új Kelet teljes cikkét itt olvashatja el).

Mint arról beszámoltunk, miután a jobboldali vallásos blokk valamennyi pártjának vezetői aláírták azt a dokumentumot, amelyben vállalták, hogy Netanjahut ajánlják a következő miniszterelnöknek, egyszersmind ígéretet tettek arra, hogy egységesen lépnek be a koalícióba, a miniszterelnök arra szólította fel Ganzot, hogy csatlakozzon egy olyan kormányhoz, amely magában foglalja ezeket a pártokat. Ezzel nyomást gyakorolt rá, azt célozva, hogy hagyjon fel a Likuddal közös „világi” egységkormány iránti igényével.

A csütörtök délutáni frakcióülésen Ganz válaszolt a javaslatra:

„A nemzet szavazni ment és egyértelmű döntést hozott – az egységet választotta. A Kék-Fehér nyert a választásokon, a Kék-Fehér a legnagyobb párt. Egy általam vezetett, széles egységkormányt szándékozom létrehozni, amely tükrözné az emberek választását és a nyilvánosság felé tett alapvető ígéreteinket és prioritásainkat egyaránt”.

Netanjahu váltott kormányzást javasol és a Peresz-Sámir együttműködést idézi

„Javaslom, hogy minél előbb találkozzunk, előfeltételek nélkül, hogy széles egységkormányt alakítva képviseljük azokat, akik hisznek Izraelben, mint demokratikus zsidó országban” – hangzott Netanjahu felhívása Beni Ganz felé.