Meglepő képeket közölt Amerika a szaúdi olajmezők elleni támadás nyomairól

A CNN az első hírekkel ellentétben már nem drónokról számol be a támadás eszközeiként, hanem robotrepülőkről, azaz cirkáló rakétákról.

Műholdas felvételeket közölt az Amerikai Egyesült Államok vasárnap a szaúd-arábiai olajterminálok elleni szombati támadások nyomairól — közölte a The Jerusalem Post. A képeken 17 becsapódási pont is szerepel, köztük 4 olyan, ami cseppfolyósított földgázt tároló tartályokat ért.

A szombati légitámadások két szaúdi olajterminált rongáltak meg, ami miatt kevesebb, mint felére, 5,7 millió hordóra csökkent a szaúdi napi olajkitermelés. Ez öt százaléka a világ napi olajkitermelésének.

A támadásért a felelősséget elsőként a jemeni huszik vállalták magukra, Washington azonban Iránt sejti a háttérben, és Mike Pompeo amerikai külügyminiszter is a perzsa államot tette felelőssé a támadásért. Az MTI szerint azonban Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter már vasárnap tagadta ezt a forgatókönyvet.

Hétfőn arra az újságírói felvetésre, hogy Teherán cáfolja a felelősségét az ügyben, Trump emlékeztetett, hogy amikor Irán korábban lelőtt egy drónt, azt állította, hogy a gép az iráni légtérben járt. „Ez egy nagy hazugság volt, de ennek tudatában is ragaszkodtak a történethez. Most azt mondják, hogy semmi közük a Szaúd-Arábia elleni támadáshoz. Hát, majd meglátjuk” — mondta.

A CNN az első hírekkel ellentétben már nem drónokról számol be a támadás eszközeiként, hanem robotrepülőkről, azaz cirkáló rakétákról.

A lap forrása szerint az alacsonyan repülő rakéták északról érkeztek célpontjukhoz, és semmi sem utal arra, hogy dél felől. Ráadásul Jemen — mint a támadás kezdőpontja — túl nagy távolságra van a rakéták becsapódási helyeitől.

A CNN forrása szerint a szakértők arra jutottak, hogy a rakéták elrepültek Irak déli része felett, majd a kuvaiti légtéren áthaladva érték el szaúdi célpontjaikat. Kuvait hétfőn bejelentette, hogy vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy láthatóak voltak-e rakéták vagy drónok röviddel a Szaúd-Arábiát ért támadás előtt.

Arab koalíció: iráni eredetűek voltak a fegyverek, amelyeket a szaúdi olajlétesítmények ellen használtak

Teherán elutasította az erről szóló vádakat.

Seth J. Frantzman szerint a legnagyobb kérdés jelenleg az, hogy Amerika miként fog reagálni a történtekre. A The Jerusalem Post szerzője ugyanis azt állítja, hogy ha Donald Trump nem lép az ügyben, az a gyengekezűség jeleként értelmezhető. Amennyiben viszont a katonai válasz mellett dönt, azzal a Perzsa-öbölben fennálló feszültség eszkalálódását kockáztathatja.