„Egyedül az IDF akadályozza meg, hogy a Hamasz elfoglalja Júdea-Szamáriát”

Az izraeli külügyminiszter kemény szavakkal illette Mahmúd Abbász palesztin vezetőt, amiért nem ítélte el a bombatámadást, melyben pénteken egy izraeli tinédzser lány életét vesztette.

Jiszrael Katz a pénteki bombatámadással kapcsolatban, mely Dina Shnerb brutális halálához, illetve apja és fivére sérüléseihez vezetett, kijelentette:

Abu Mazen (Mahmúd Abbász) magát gyengíti azzal, hogy nem ítéli el az effajta gyilkosságokat, sőt, még fizet is a bebörtönzött merénylőknek

írja az Arutz7.

Imarojtjaival akadályozta meg fia elvérzését a bombamerényletben megsérült apa

A család lánytagja sajnos nem élte túl a pénteki terrorcselekményt.

„Lenyírjuk a Hamász »vadhajtásait«. Egyedül az IDF jelenléte akadályozza meg, hogy a Hamasz elfoglalja Júdeát és Szamáriát.”

— tette hozzá Katz.

A külügyminiszter a hétvégén végrehajtott izraeli katonai akcióval kapcsolatban is nyilatkozott. Elutasította azon kritikákat, melyek elmarasztalták az izraeli kormányt a szombati légitámadásért, mely állítása szerint egy kiterjedt művelet keretében Irán szíriai jelenlétének visszaszorítását célozta meg.

„A hadművelet célja az volt, hogy közvetlenül a kígyó fejére mérjen csapást.”

Mint azt korábban portálunk is megírta, egy idén februári izraeli jelentés szerint az izraeli belső elhárítás nélkül a Hamász már destabilizálta volna a Fatah által jelenleg ellenőrzött területeket.

2018 a gázai rakétaeső éve volt

36-szor több rakétát lőttek ki Gázából tavaly, mint a korábbi években.