Máig nem vizsgálták, mi tette szükségessé azt, hogy magyar zsidó írók a 20. század folyamán, 1945 után is elrejtsék figuráik identitását.
In memoriam Heller Ágnes
A közelmúltban meghalt Heller Ágnes filozófiai, esztétikai életművének értékelése nem az én feladatom, nem is vállalkozom rá. Van azonban egy ilyen című, 1996-os előadása, mely A magyar-zsidó irodalom létformái című konferencián hangzott el, majd később nyomtatásban is megjelent, nagy visszhangot kiváltva. Ezt idézem fel, és egészítem ki, az általa felvetett szempontot egy nagy sikerű, ma már klasszikusnak számító színpadi műre is kiterjesztve.
Először is nézzük meg, mit értett Heller Ágnes „zsidótlanításon”.
„A magyar zsidó irodalomban találkozhatunk egy sajátos esettel, amely – szerintem – különös figyelmet érdemel. Olyan magyar zsidó írókról beszélek itt, akik zsidó élettapasztalatokat írnak meg, akik azokról mesélnek, akiket belülről ismernek, akiknek gesztusait, viselkedési mintáit, továbbá pszichológiájukat, modorosságaikat kisgyermekkoruk óta értették és értelmezni tudták.
Náluk tehát tipikus önreprezentációról van szó. De ami önreprezentáció, az mégsem jelenik meg műveikben önreprezentációként. A figurák zsidó identitása le van tagadva. Ezek a magyar zsidó írók úgy ábrázolnak zsidó figurákat, mintha azok nem lennének zsidók.
Őskeresztény iratokat osztogatnak nekik, már a névadással is. Magyarul szólva, zsidótlanítják a regényeikben fellépő zsidó szereplőket.”
Heller Ágnes elsőként Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regényét, az ifjúsági irodalom klasszikus művét elemezve mutat rá, hogy az izgalmas, elejétől feszült történet egyszersmind allegória, és az asszimilálódott magyar zsidóság viszonzatlan hazafias érzéseiről szól. Ezzel a témával Molnár Ferenc újságcikkeiben és más műveiben is gyakran foglalkozik.
Vagyis a Pál utcai grund nem más, mint a magyar haza, védőinek vezetője, Boka János pedig a magyar nemzetet reprezentálja, annak legszebb és legnemesebb vonásaiban. A regény fiúalakjainak erkölcsi súlyát a grundhoz való viszonyuk határozza meg.
Heller szerint mind a két kulcsfigura, Geréb Ernő, az áruló, és Nemecsek Ernő, a hős, aki életét adja a grundért, zsidó. Nekik Molnár tudatosan adott nem-zsidó neveket, és került minden utalást a származásukra, illetve a vallásukra.
„Nem tudom elképzelni, hogy Molnár Ferenc, aki ebben a könyvében tipikusan magyar zsidó íróként költött, egy ilyen halhatatlan remekművet írhatott volna, ha nem élte és szenvedte volna végig még kisdiák korában a magyar zsidó fiú hazával való azonosulásának konfliktusait, az asszimiláció korszakának konfliktusait”
— írja Heller Ágnes, aki még két művet vizsgál ebből a szempontból, Déry Tibor A befejezetlen mondat és Lengyel Péter Cseréptörés című regényeit.
Érdekes módon Heller Ágnes vizsgálati módszerét esztéta kollégái azóta sem terjesztették ki más irodalmi, illetve színpadi művekre, így Molnár darabjaira sem. Nem vizsgálták, mi tette szükségessé azt, hogy a zsidó származású magyar írók a huszadik század folyamán, 1945 után is „rejtőzködjenek”, figuráik identitását gondosan „elmaszkírozzák”.
Ez persze nem igaz már a rendszerváltás után kiadott regényekre, mert 1990 után már sok, vegyes színvonalú „zsidózó” munka jelent meg. Szerzőik nem csináltak titkot alakjaik származásából, és nem foglalkoztak az elsődleges és a másodlagos identitás ellentmondásából fakadó konfliktussal, az ebből fakadó krízis-helyzetekkel.
Én is a hatvanas évek első felében bemutatott nagy sikerű, színdarabbal, Örkény István Tóték című tragikomédiájával foglalkozom, ami napjainkra „nemzeti klasszikussá” vált, legújabban opera is készült belőle. A Tóték világszerte sikert aratott a színpadokon, még Voronyezsben is játszották oroszul, ahol Örkény 1943 januárjában a Magyar Királyi Honvédség munkaszolgálatosa volt, majd a szovjet hadsereg áttörésekor fogságba esett és hihetetlen szerencsével életben maradt.
Legjobb tudomásom szerint senki sem világított rá arra, hogy Tóték valójában zsidó család, melynek tagjai munkaszolgálatosként szolgáló gyermekük parancsnokát látják „vendégül” 1942 nyarán, abban a reményben, hogy ha mindenben a kedvében járnak, esélyt nyújtanak a fiúknak túlélésre.
Teszik ezt akkor, amikor már megérkezett az értesítés a haláláról, csak éppen a postás nem hajlandó kézbesíteni nekik a rossz hírt hozó levelet.
Nem tudni miért, még most sem ment át a köztudatba, hogyan viselkedtek sokan a zsidó munkaszolgálatosok parancsnokai közül, amikor szabadságra jöttek. Roth Miklós auschwitzi túlélő fantasztikusan érdekes emlékirataiban így írja le a helyzetet. A munkaszolgálatosok
„életkörülményei különösen kemények voltak. Az őket felügyelő katonák, a keret célja az volt, és ezt gyakran ki is mondták, hogy minél nagyobb számban elveszejtsék őket. Túlélési esélyeik esetlegesek voltak. Szembe kellett nézniük a nélkülözésekkel, a nagy hideggel, a kimerítő és veszélyes munkával (aknamentesítés), a keretlegények kegyetlenségével, azzal, hogy ellopták az ellátmányukat…
Tömérdek öncélú kegyetlenség tette keservessé az életüket. Mint például az, hogy tilos volt máshol meghálniuk, mint disznóólakban, romos, az ukrán parasztok által elhagyott istállókban, ahol éjjel és nappal felébresztették és ellenőrizték őket, kitalált fegyelmezetlenségekért büntették őket…(…)
Tény, hogy a keretben szolgáló egyszerű honvédek gyakran maguk is megrémültek attól, amit láttak, de semmit sem tehettek a szerencsétlenekért. Mások eladták azt a fejadagot is, amit a hadsereg zsidó rabszolgáinak juttatott.
A kiéhezett, legyengült szerencsétlenek élelmiszer fejében adósleveleket írtak alá, melyeket azután a keret tagjai, amikor hazatértek szabadságra, siettek bemutatni a családnak, a szülőknek vagy a feleségnek. A katonák beszámoltak ’védenceik’ életkörülményeiről, ami csak táplálta a hozzátartozók kétségbeesését.”
Ehhez hasonló, tragikusan abszurd helyzet csak Magyarországon fordult elő a zsidókkal, 1942-43-ban.
Örkény István jómódú fiatalember volt: családjáé volt a legforgalmasabb pesti patika a Nagykörút és a Rákóczi út sarkán. Vagyis édesapja nem egy kis mátrai faluban volt tűzoltóparancsnok, hanem a Falk Miksa utcában lakó jómódú zsidó polgár. De a családjával együtt, érthető módon ugyanúgy remegett a fia életérért, mint Tót Lajos, akinek érkezését a fiúk a frontról jelezte.
Ez a levél valójában „bón”, volt, melyhez sok hasonlót állítottak ki a muszosok. Az Örkény szülők nem egy, de sok ilyen kizsarolt adóslevelet egyenlíthettek ki, hallgatva kapzsi „vendégeik” képtelen hazugságait arról, hogy megy a sora a fiuknak, és mi zajlik a keleti fronton.
Ezt a szörnyű, lidércnyomás-szerű drámai alaphelyzetet dolgozta fel Örkény a színdarabjában, „zsidótlanítva” a cselekményt. A Tóték ma már kötelező olvasmány, a Kádár-korszakban született irodalmi alkotások közül azon kevesek egyike, mely kiállta az idő próbáját. Talán nem lenne haszontalan, hogy az magyar irodalom tanárai megemlítenék diákjaiknak születésének körülményeit.
Pelle János összes cikkét elolvashatja itt.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
A magyar etnikai értelemben nem nagyon létezik. Ami különlegessé teszi az éppen az, hogy hosszú évszázadok során mindig képes volt az országba betelepülőket asszimilálni. Ez csak a 19. század második felére veszített erejéből, pedig épp akkor kezdték erőltetni. Ez nyilvánvalóan az új, felvilágosodott, vagyis sovén nemzetfelfogás eredménye, ami a környező népekre legalább annyira jellemző volt, mint ránk. Az érdekes az, hogy a zsidók asszimilációjának úgy a 20. századtól kezdve a magyar erőteljesen ellenállt. De miért?
Segits legyszives megertenem az utolso gondolatodat. Nem tudom kontextusba emelni, hogy a magyarnak mi koze lehetett a zsidok asszimilaciojahoz. Ez a magyar zsidok dontese volt. Akik nem mellesleg magyarabb magyarnak ereztek magukat minden mas nepcsoportnal. Megjegyzem, ebben kiemelkedot es rendhagyot alkottak, hogy mennyi ertelme volt, ezt mar a tortenelemkonyvekbol tudhatjuk…
Úgy értettem, hogy sok magyar szembehelyezkedett a zsidók önkéntes döntésből fakadó asszimilációjával. Magyarán nem engedte őket magyarrá válni. Nem állítom, hogy ez teljesen általános volt, de létező jelenség volt. Tehát egyfelől, maguk a zsidók, vagy a zsidók egy része is dönthetett úgy, hogy megtartja zsidó identitását, vagy azt tekinti elődlegesnek (sokan közülük alijáztak is), de másfelől, azok, akik a magyar mellett tették le a voksot, nem tudtak asszimilálódni, mert más magyarok ezt nem hagyták nekik. Ez jutott eszembe a Pál utcai fiúk fent ismertetett interpretációja kapcsán. Egyébként Radnóti az egyik, és végtelenül tragikus példája ennek, illetve Szabó István a Napfény ízében is feldolgozta ezt.
Igen azt hiszem igy mar ertem Radnoti peldajat aterzem. Kosoznom!
Még keményebben megzavarta volna a történetet, ha a Nemecsek-Geréb párosból az egyik kikeresztelkedett zsidó lenne. Akkor az a történet már nem ez a történet lett volna.
Szegény Ági néni, már akkor sem volt teljesen az eszénél.
Még 90 éves korában is több esze volt mint az összes cigánynak-beleértve a nemzetvezetőt és rühes családját-Te csak arra lehetsz büszke,hogy acigány előbb tanult meg lopni ,mint beszélni.
Ez a Sztojka Dzsoki néven írogató alak biztos, hogy nem cigány, te meg amúgy se cigányozz ilyen ocsmány módon, köszi.
Nehezen viselem,ha valaki ezt a rendkívül intelligens nőt valaki bántja,különösen akkor ha Ő vagy a családja legfeljebb ara alkalmas,hogy hozzon a kútról egy vödör vizet.
Mondok példát a zsidósításra is ,Ágnes asszonynak kontrázva…Magyar film…nem jut a cím azonnal eszembe…Zenthe és Tímár Éva „zsidó” paraszt házaspár…és örökbe fogadnak egy gyereket…Ugye abszurd?…zsidó paraszt a büdös életbe nem született még…
Nézd már meg a Hegedűs a háztetőnt légyszíves…
Es nem csak itt, ebben a filmben! A videki zsidosag jelentos resze elt a parasztsaggal szimbiozisban! Tessek kerem jobban atgondolni, hogy mifele onkenyes-torvenyek uralkodtak akkoriban! Persze ez a fajta valosag mar abszolute nem osszeegyeztetheto azzal a gonosz burzsuj-zsido sztereotipiaval amiben hinni szeretnenek. Az igazsag az, hogy azok a zsidok akikrol beszelni szeretnek, jobbara megusztak, -no persze a teljes kifosztas terhe mellett-, hogy leoljek oket, a szegeny-sorban elo zsidoknak mar nem volt ilyen szerencsejuk, A videki zsidosagot azert tudtak rekord ido alatt osszefogdosni, mert magyar testvereik onkent es dalolva feladtak oket. Magyar a magyar ellen… no comment
http://mek.oszk.hu/11500/11506/html/4.brahamkotet2.htm
Szimbiózisban?!…hát persze…boltos volt …hitelekkel…kavircolásokkal…kereskedett…adok-veszek…kupeckedett…mert nem volt jobbágy soha…az büdös lett volna…ők eleve úri privilégiumokkal jöttek be az országba…ahogy a cigány se akart jobbágy lenni…”csak vándorolt”…ez volt a rizsa, hogy ne vonatkozzon a letelepedési kényszer…sokan ostobák a hazai történelemhez…ja…és emiatt valóban kiestek a földosztásból…szegények…
Elfogult gyűlölködő vagy és műveletlen. Csak fröcsögsz össze-vissza mert nem tudsz semmit. Menj nyugodtan vissza a futballhuligán barátaid közé, ott a te helyed.
Rejtőzködő…kacagok…életemben utáltam a focit…olyan sokoldalú és képzett vagyok, hogy valameddig érhetsz nekem…Ez a véleményem…Tartsd meg a magadét…
…az is egy művészeti „alkotás”…valójában…mese…
Zsidó parasztok léteztek Európa-szerte, nagyon nagy számban. Mivel jó ideig tiltva volt számukra a földművelés, másból kellett megélniük, de azért parasztok voltak ők is. De a XIX. századra megjelentek a zsidó földműves-gazdálkodók is. Oroszországban és Ukrajnában viszont ez a korlátozás sem létezett, ezért a zsidók ugyanúgy foglalkoztak földműveléssel, állattartással és más hasonló paraszti tevékenységgel, mint az orosz vagy ukrán parasztok. A Hegedűs a háztetőn kitalált történet, de nagyon is valós történelmi alapokkal. Nem mese.
Én a magyar állapotokról nyilatkoztam…azt cáfold jó ember! Hallgatlak…
Ha ennyire okos,ugye azt is tudja,hogy miért nem,vagy arra már nem igen futja az észállományából.
Jób lázadása…ez a film…eszembe jutott maga a történelem hamisítás…
Ön se egy buta ember, ha észrevette az eszemet…
Szóval lepkeszellentésnyi fogalma sincs arról,amiről itt megpróbál fröcsögni. Nem kellene elvégezni legalább az általános iskola alsó tagozatát?
Zenthe partnere Temessy Hédi
Jób lázadása…
Ekkora ökörséget is csak ritkán írnak le! A Rózsadombon tényleg ritkán akadt zsidó paraszt, a Garay utcában sem voltak. De pl a Kárpátaljai falvak zsidó lakói földet túró parasztok voltak, Beregszász, Munkács lakosai nagyobb részben voltak zsidók mint magyarok, és sokan földmunkából éltek. Nem ők tehetnek arról, hogy bölcs államvezetőik nagyrészt kiirtották őket…
Mit gondolsz, az 1800-as évek elhanyagolt, gyéren lakott török perifériájában, Palesztinában hogy született meg máig 250 zsidó kibuc, amelyek egy Mo-nál 5-ször kisebb földön, aminek 4/5-e még hozzá lakhatatlan homokkőszikla-sivatag, – amik ma 9 millió lakost látnak el teljesen bőven élelemmel? Annak idején a kibucnyikok követ törtek, mocsarat csapoltak le, maláriában haltak el – sokkal mostohább körülmények között, mint egy magyar paraszt. És sokkal többre jutottak…
40 évvel ezelőtt meglátogattam egy izraeli falut, amit ilyen kárpátaljai vallásos zsidó parasztok túlélői alapítottak. Éppen szállingóztak vissza a földekről és az istállókból, fekete ruhás, fekete kalapos zsidó parasztok, térdig sáros, trágyás csizmákban. Az egyikük fia ma Izrael külügyminisztere, az akkori szomszéd kisfiú meg tábornok, volt vezérkari főnök, a jelenlegi választások esélyes miniszterelnök-jelöltje.
Magadat becsülöd le ilyen lebecsülő, ostoba vélemény hangoztatásával.
Kollega…Miket szónokolsz? Ki beszélt itt külföldről, Palesztináról, kibucokról…Meséld el, hogy a a Numerus Clausus hány zsidót tiltott el a paraszti munkától nálunk? Sose mondtam, hogy a klezmer nem fifikás nép…dehogynem…
Úgy látszik, csak írni tudsz, olvasni nem. Azt sem, amit te magad írtál.
„zsidó paraszt a büdös életbe nem született még…”
Nem ismerős neked ez a mondat? Nem korlátozza a tárgyát, nem részletezi, hogy pl „zsidó paraszt a büdös életbe nem született még a XIIi-ik kerületben, de született Mádon, Sátoraljaújhelyen, és Petach Tikvában”. Pontosan válaszoltam, cáfolva az ostoba sommás állításodat.
Hogy a „fifika” meg a „klezmer” hogy kerültek ide, azt csak az Atyaúristen meg te tudhatjátok. A logika rejtélye.
Talán tudod, vagy nem, hogy néhány évszázadon át törvények tiltották a zsidóknak, hogy földtulajdonuk legyen, ezért nem lehettek földművelők sem, így az értelmiségi pályák felé fordultak. A Numerus Clausus-ban egy bizonyos ország a saját lábába lőtt, mert orvosainak, újságíróinak, tudósainak, tehetségeinek nagy részét lefaragta, származási szempontok szerint, a demokrácia legnagyobb dicsőségére, amit te még szagolni se tudsz, nem értesz. Emiatt azok kénytelenek voltak külföldre vándorolni, hogy ott kapjanak Nobel-díjakat. Te ezt pozitívan ítéled meg, légy boldog vele.
Na, csao, kár az időmért, locsolni kell a kertemben.
Kacagok a zsidó paraszton…inkább locsoljál…mesélhetnék, miért nem volt paraszt a cigány, meg a zsidó…de fölösleges…nem tisztem az oktatás…álláspontom van…és tudásom…
1. Nekem véletlenül éppen az oktatás a tisztem.
2. Ekkora tudással nem tehetnél érettségit egy gyenge izraeli középiskolában sem.
3. Álláspontod – az van. Állsz, előrehaladás helyett. Úgy is néztek ki.
Tisztelt sndortolnai!
Van rá példa. Álljon itt mindjárt kettő: Stern Samu és a Nők Lapja egykori főszerkesztője( Németi Irén; eredetieg Rosenzweig) egyaránt ún.parasztzsidó családból származtak.
…köszi…lám van kivétel is…órjási…
By the way! Ki tudja mi okbol nem magyar szereplokkel katszattak a fiuk szerepet?
” Ars longa vita brevis est / az Élet véges , a Müvészet örök ! „