Ugyan a szélsőjobboldal a „zsidó vörös terror” figurájaként szerette leírni Szamuelyt, az igazság az, hogy származása ellenére a kommunista politikus a gazdag vagy ellenforradalmár zsidókat sem kímélte. Száz éve halt meg a vörös terror sötét emlékű alakja, Szamuely Tibor.
Szamuely Tibor Nyíregyházán született zsidó családba, neve elsősorban az éppen száz éve összeomlott Tanácsköztársaság alatti vörös terror fogalmával köthető össze: hadügyi népbiztoshelyettes és közoktatásügyi népbiztos volt, illetve a kommün terrorszervezetének vezetője, aki számos embert végeztetett ki.
Az antiszemita történetírók mint „zsidó terroristára” utaltak rá, Tormay Cécile egyenesen azt írta a Bujdosó könyvében, hogy Szamuely „haszid zsidó” lett volna.
Az igazság ezzel szemben az, hogy a vörös terror során a zsidóságot sem kímélték a kommunisták, köztük maga Szamuely sem: ha egy zsidó nem a proletárdiktatúrát támogatta, hanem vallásos, cionista, vagy gazdag kereskedő volt, könnyen szemben találta magát a származásával cseppet sem törődő vörös terroristákkal.
Szamuely voltaképpen már korai kommunista cikkeiben antiszemita toposzokkal élt, például a kapitalistákat „fagyöngyöknek és piócáknak”, „ravasz spekulánsoknak” nevezte, akiknek „bele kell harapni a torkába”.
Egy másik írásában pedig konkrétan meg is nevezte ellenségként Krausz Simon zsidó bankárt, számos konzervatív ügy támogatóját.
A vörös terror során zsidók haláláért is felelős volt Szamuely: az Egyenlőség zsidó folyóirat korabeli cikke szerint személyesen nyomatta ki Glaser József csornai zsidó kereskedő szemét, akit ezt követően főbe lőttek.
Engel Sándor szolnoki zsidó ellenforradalmáról hasonlóan úgy tudni, hogy Szamuely explicit parancsára végezték ki.
Szamuely a zsidó ellenforradalmárok és kereskedők mellett a művészeket sem kímélte: Beregi Oszkár színészt, a cionista vezető, Beregi Ármin testvérét fegyverrel kényszerítette, hogy vegyen részt a kommunisták május 1-i ünnepélyén, de a híres zsidó komikus párost, Steinhardt Gézát és a „kis Rottot” is megfenyegette.
Szabolcsi Lajos, az Egyenlőség főszerkeszőtje emlékiratában írta le, hogy Szamuely személyesen tilttatta be a neológ lapot, Szűts István Gergely levéltáros friss kutatásai szerint pedig Szamuely a Galíciából az első világháború alatt Magyarországra menekült ortodox zsidók budapesti kitelepítésében is részt vett.
A kommün összeomlását követően Szamuely Ausztria irányába menekült, de 1919. augusztus 2-án elfogták osztrák csendőrök. A források eltérnek azzal kapcsolatban, hogy ő végzett-e magával, vagy lelőtték, ám annyi bizonyos, hogy a
bécsújhelyi izraelita temetőben akarták eltemetni, de a hitközség ezt nem engedte, mondván: nem vállalnak közösséget a zsidó származású kommunistával.
Ezért nem is meglepő, hogy Deutsch Oszkár, az újpesti Izraelita Közművelődési Egylet elnöke 1920 februárjában így utalt Szamuelyre az Egyenlőségnek adott interjújában:
„Szamuely pribékjei röhögve akasztották fel számos jónevű hittestvéremet”.
Nem tudni, hogy Szamuely tényleg felkötötte-e az újpesti zsidóság tagjait, ám ez a forrás is mutatja, hogy Szamuelyt a Horthy-korban ugyanolyan rosszul ítélték meg zsidó közösségi vezetők, mint nem-zsidó közszereplők; mindössze az antiszemita él hiányzott a kritikából.
A szerző hosszabb, lábjegyzetelt írása a zsidóság Tanácsköztársaság alatti történetéről a Századok folyóiratban áll megjelenés alatt.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.