Az ENSZ elítélte a jemeni gyermekeket mészárló szaúdi erőket — és az izraeli hadsereget

Egy pénteken kiadott ENSZ-jelentés azzal vádolta Izraelt, hogy 2018-ban 56 palesztin gyerek halálát és további 2756 megsebesítését okozta. Ilyen magas számú halott a 2014-es Erős szikla hadművelet óta nem volt — írja az Ujkelet.live.

A Reuters hírügynökség szerint António Guterres ENSZ főtitkár azt mondta a Biztonsági Tanácsnak szóló jelentésben, hogy az izraeli csapatok 2674 gyermeket sebesítettek meg „a demonstrációk, az összecsapások és a keresési és letartóztatási műveletek keretében”.

Mindeközben hat izraeli gyermek sérült meg a konfliktussal kapcsolatos incidensekben.

Az ENSZ vezetője felszólította Izraelt, hogy „haladéktalanul alkalmazzon megelőző és védő intézkedéseket, hogy véget vessen a túlzott erő használatának,” és „minden palesztin szereplőt, hogy tartózkodjanak a gyermekek ösztönzésétől, hogy részt vegyenek az erőszakban”.

A jelentés kiemelte Afganisztánt is, ahol 3062 gyermeket öltek meg vagy sebesítettek meg; Szíriát, ahol „légicsapások, hordóbombák és kazettás lőszerek 1854 gyermekáldozatot eredményeztek”; és Jement, ahol a szaúd-arábiai erők és az Irán támogatta húszi lázadók közötti harc több mint 729 gyermek halálát vagy sérülését okozott.

A magas gázai halálesetek valószínűleg a péntekenként megrendezésre kerülő “Visszatérés Menete” erőszakos tüntetésekhez köthetőek.

A terror napja Gázánál

Az 50 ezer palesztin tüntetőből délutánra már csak 6 ezer maradt demonstrálni a gázai határon, korábban többen gránátokat dobtak az izraeli katonákra.

Az izraeli hadsereg korábban azt nyilatkozta, hogy a Hamász aktivistái hangszórós felhívásokban 300 sékelt (25000 ft) ígértek azoknak a gyerekeknek, akik kimennek a határ menti zavargásokra és megsérülnek.

A 2018. március 30 óta zajló tüntetésekkel kapcsolatban Izrael többször hangsúlyozta, a tiltakozásokat a nyíltan Izrael elpusztítására törekvő iszlamista Hamász támadásai és a határkerítés megsértésére irányuló akciói leplezésére használja. A tüntetések során megöltek közül néhányan robbanóeszközt próbáltak elhelyezni a határkerítésnél vagy katonákra lőttek. Ezen felül a tüntetők több száz lángoló sárkányt és robbanó eszközzel ellátott léggömböt reptettek át Izraelbe, elpusztítva az erdőket, tönrektéve a termőföldeket és megölve az állatokat.

Az erőszakos tüntetéseknek márciusban kvázi zöldutat adott egy ENSZ-vizsgálat, mely megállapította, hogy az izraeli katonák emberiség elleni bűncselekményeket követhettek el a gázai zavargásokon alkalmazott intézkedéseikkel.

Izrael elutasította a riportot, míg a Hamász a zsidó állam felelősségre vonására szólított.

Úgysem fogja elhinni, melyik államot ítélte el az ENSZ a „női jogok megsértése” miatt

Talált, Izraelt. Olyan országok is megszavazták, mint Irán, Szaúd-Arábia, Jemen és Pakisztán.