A Zsidó Nemzeti Alap németországi elnöke „tűrhetetlennek” nevezte a kiállítás anyagának nyelvezetét.
Egy hónappal azután, hogy számos botrány miatt kénytelen volt lemondani posztjáról a berlini Zsidó Múzeum igazgatója (pl. az intézmény támogatásáról biztosította az antiszemita BDS-mozgalmat, illetve meghívta előadni a radikális Izrael-gyűlölő feministát, Judith Butlert), újabb németországi zsidó múzeumot érnek súlyos vádak.
Ezúttal a müncheni Zsidó Múzeum verte ki a biztosítékot a németországi zsidó közösségben. (Tudvalévő, hogy ezeket az intézményeket a német állam tartja fenn, nem a hitközség.) Mint egy, egyébként nem is zsidó származású alkalmazott felhívta rá a figyelmet, hogy az egyik kiállítás „agresszív” tónusban támadja Izraelt, és közkeletű antiszemita kliséket használ.
Mások azt bírálták, hogy a kiállítás a Negev-sivataggal kapcsolatban is a „településpolitika” szót használja, azt a kifejezést, amit más esetben a vitatott státusú területekre (Júdeára és Szamáriára), illetve a Golánra tartanak fenn.
A kiállítás anyaga Izrael „erőszakos és pusztító hatású” település- és földművelési politikájáról ír a Negev beduin őslakosságát ért hátrányokkal kapcsolatban. A szöveg azt is állítja, hogy az otthonteremtő Zsidó Nemzeti Alap (JNF) a sivatag felvirágoztatása jegyében „a földdel tett egyenlővé beduin falvakat, fákat és kerteket irtott ki, ledózerolta a terepet, és hosszú bemetszéseket eszközölt a földben.”
Jaffa Flohr, a JNF németországi elnöke „tűrhetetlennek” és alaptalannak nevezte a kiállítás anyagának nyelvezetét.
Egyben sürgette a múzeumot, hogy határolódjon el saját kiállításától. A JNF izraeli szervezete is „előítéletesnek” nevezte a müncheni kiállítást, és óvott attól, hogy a Zsidó Múzeum egyoldalú gyűlöletkeltést folytasson Izrael és a Zsidó Nemzeti Alap ellen.
Az 1901-ben, tehát még az oszmán fennhatóság alatt álló Palesztinában megalapított Zsidó Nemzeti Alap küldetése az volt, hogy földet vásároljon és fejlesszen a várható zsidó betelepülők számára.
