Zsidók levelét vonta vissza a The Guardian

Kritikusok szerint nem a brit zsidóság álláspontját, csak egy szűk balos kisebbség, valamint külföldiek véleményét tükrözte az a The Guardianban publikált levél, amely kiállt az antiszemitizmus miatt felfüggesztett munkáspárti képviselő, Chris Williamson mellett. A lap a kritikák miatt visszavonta és vizsgálja a levelet – írja a JTA zsidó hírügynökség.

Több mint százan írták alá a levelet és fejezték ki támogatásukat Chris Williamson iránt, aki Jeremy Corbyn szövetségese a brit Munkáspártban, és akit idén már másodszor függeszt fel a párt többsége antiszemitizmus miatt.

Felfüggesztették a rasszista munkáspárti képviselőt

Vizsgálják a brit Munkáspárt egyik képviselőjének elfogadhatatlan szavait. 

Egy kis corbynista munkáspárti zsidó csoport, a Jewish Voice for Labour, amely már többször is megvédte Chris Williamsont az antiszemitizmus vádjával szemben, most hat nevet emelt ki a honlapján a levél aláírói közül. Köztük négy amerikait:

Noam Chomsky-t, Norman Finkelsteint, Richard Falkot és Ed Asnert

, valamint két brit aktivistát, Leah Lavene-t és Jenny Mansont.

Az aláírók között szerepel még Jackie Walker, akit márciusban rúgtak ki a Munkáspártból, mert azt mondta, hogy a zsidók voltak a főszereplői a cukor- és rabszolga-kereskedelemnek. Hozzátette, hogy az apja is zsidó volt.

A The Guardian „félrevezető és pontatlan volt az aláírók megnevezésében”

— közölte a brit zsidóságot képviselő Board of Deputies of British Jews nevű szervezet.

Board of Deputies sends complaint to The Guardian about Chris Williamson letter

The Board of Deputies has sent a complaint to the Guardian following the publication of a letter in the paper purporting to be written by „prominent members of the Jewish community in the UK and abroad”. The Guardian was misleading and inaccurate in its description of the signatories, some have been suspended or expelled from […]

A lap a cikket visszavonta és vizsgálatot indított.

A The Guardian is felelős a helyzetért?

A Jewish Chronicle cikke szerint nem először fordul elő, hogy a The Guardian, a legismertebb brit baloldali lap olyan leveleket publikál, amelyek cáfolni próbálják, hogy munkáspárti kéviselők, főleg Jeremy Corbyn antiszemita lenne.

Ezek a levelek többnyire egy szűk baloldali munkáspárti zsidó kisebbség, a Jewish Voice for Labour nevű szervezet álláspontját tükrözik, a The Guardian mégis úgy állítja be, mintha az  brit zsidóság véleménye lenne – írja a lap. Ez a szélsőséges gyülekezet támogatja az Izrael-ellenes gyűlölet brit fesztiválját is.

PalExpo: hétvégén rendezik az Izrael-ellenes gyűlölet brit fesztiválját

A Hamasz-párti Al-Aksza barátai szervezet rendezvényének résztvevői többek között kipróbálhatják a BDS-bowlingot és megtanulhatják, hogyan „dekolonizálják Palesztinát.

A szerző egy amerikai példát hoz a technikára. A Diamond és Silk kettőst. Ők Lynnette Hardaway és Rochelle Richardson, két népszerű, afro-amerikai videó blogger, a közösségi média sztárjai, nem mellesleg hatalmas Trump-támogatók.

Ugyanakkor az afro-amerikai közösség nem éppen Trump-párti. 2016-ban az amerikai elnök az afro-amerikai szavazók alig 8 százalékának a támogatását szerezte meg. Vagyis túlnyomó részt nem támogatják Trumpot. A médiában nagy hangsúllyal megjelenő Diamond és Silk kettős így nem a többség véleményét képviseli akkor, amikor Trump mellett teszik le a garast.

Diamond & Silk blast ‘racially insensitive’ stunt at Barr hearing

The Fox Nation personalities react to Democrat Rep. Steve Cohen eating fried chicken in the hearing room to mock the absence of Attorney General Bill Barr an…

A Trump támogatásáról híres Fox News csatorna oldalán már saját internetes műsoruk is van.

Miért jó a Diamond és Silk az erősen jobboldali adminisztrációnak? Mert úgy tűnik, mintha az afro-amerikaiak többségi véleményét közvetítenék, a keményvonalas Trump-támogatók pedig rájuk hivatkozhatnak majd, amikor kritizálják őket, hogy a Diamond és Silk is mellettük van.

A lap szerint Nagy-Britanniában ugyanezt a technikát alkalmazza a baloldal az antiszemitizmussal kapcsolatban.

Brexodus: Menekülnek a zsidók a brit Munkáspártból

„Szomorú következtetésem, hogy a Munkáspártban teljesen nyilvánvalóvá vált az intézményes antiszemitizmus” — kommentálta kilépését a párt korábbi főtitkára.