Felfüggesztették a rasszista munkáspárti képviselőt

Vizsgálják a brit Munkáspárt egyik képviselőjének elfogadhatatlan szavait. 

Úgy látszik, még a brit Munkáspártnál sem mehet minden következmény nélkül a rasszista és antiszemita politizálás. Szerdán a párt felfüggesztette a Chris Williamson tagságát, aki az egyik legismertebb Izrael-ellenes képviselője volt az elmúlt időben különösen sok támadást kapott pártnak — jelentette a The Jewish Chronicle.

Ahogy arról a Neokohn is beszámolt, Williamson legutóbb azért került magyarázkodó helyzetbe, mert egy holokausztot relativizáló Twitterező üzenetét továbbította követőinek. Korábban elítélte azokat a párttársait is, akik szolidaritásukat fejtették ki a zsidó származású honatyákat ért antiszemita atrocitásokkal szemben.

Foto: Jewish Chronicle

Az utóbbi időben szélsőséges nézeteiről elhíresült balodali Munkáspártot és szavazóit is erősen megosztotta a szervezet imázsára vetülő árnyék, amelynek egyik fő okozóját látták Williamsonban. Közel tucatnyian hagyták el a pártot ezért, egyikük szerint egy szekta-szerű antiszemita formációvá vált a szervezet.

Egy baloldali brit politikus osztja a nézetet: pedofíliát terjeszt a Talmud

Újabb baloldali honatyáról teregették ki a zsidóellenes szennyest Angliában. 

A hírek szerint egyelőre a párt belső vizsgálatot rendelt el, amely után határoznak arról, hogy Williamson folytathatja-e a munkát Jeremy Corbyn pártjában. A párt vezetője korábban védelmébe vette Williamsont, akiről azt mondta, egy nagyon erős rasszizmus-ellenes szövetségese.

Egy „szűk szekta” antiszemitizmusa: újabb képviselő hagyta ott Corbynt

Ian Austinnak is elege lett a szélsőségeseknek, antiszemitáknak is helyet adó pártból.

Régóta érett, helyes döntésként kommentálta a felfüggesztés hírét a képviselőtestület, amely a párt helyettes vezetőjének, Tom Watsonnak is külön megköszönte a határozatot. A felfüggesztett politikus reakciójában azt hangsúlyozta, hogy semmi bizonyíték nincs ellene, és tisztázni szándékozik a nevét a párton belüli vizsgálat során.