Neonácik zaklatják a svéd zsidókat

Svédországban a zsidó közösségek fennmaradását bevándorlók, muszlimok és anticionista szocdemek mellett radikális neonácik is veszélyeztetik.

A Gotland szigeten fekvő Visby városkában a Raoul Wallenberg Akadémia által szervezett “Elhalványuló történetek – add tovább őket!” című tárlaton Sanna Sjöswärd a holokauszt áldozataira emlékező fotóit állították ki.

Kedden a szélsőjobboldali Északi Ellenállási Mozgalom tagjai megpróbálták megakadályozni az érdeklődők bejutását a rendezvényre, a már bejutott látogatókat pedig  fizikailag fenyegették. Egy nőnek sikerült átverekednie magát a bejáratot blokkoló tömegen, mire a neonácik követni kezdték és trágár szavakkal gyalázták, a holokausztot pedig mítosznak titulálták.

A rendőrség megjelent a helyszínen, de nem tartóztatott le senkit.

“Rendkívül kellemetlen élmény volt. Egyértelmű, hogy meg akartak minket félemlíteni”

– mondta a kiállítás egyik látogatója.

A skandináv országban egyre erősebb a neonáci mozgalom, mely tavaly egy zsidó közösségi központ bezárását erőszakolta ki Umeában.

„Nehéz volt meghoznom a döntést. Rettenetes volt elismerni a neonácik győzelmét. De ilyen fenyegetettség mellett nem vállalhatok felelősséget más emberek életéért”

– mondta akkor az 56 éves, kétgyermekes Carinne Sjoberg, az alig hetven tagot számláló hitközség vezetője. Az umeai közösséget a neonácik mellett a radikális muszlimok is fenyegetik.

Az Északi Ellenállási Mozgalom tagjai két évvel ezelőtt éppen jom kipurkor masíroztak végig Göteborg utcáin. A rendőrség eleinte abban sem talált kifogásolnivalót, hogy a menet elhaladt volna a városi zsinagóga előtt. Később a felháborodás hatására más útvonalra terelték a demonstrálókat.

Security Check Required

No Description

2015-ben és 2017-ben neonácik iskolában tartott holokauszt-megemlékezéseket zavartak meg, melyeken túlélők meséltek az átélt borzalmakról.

Idén májusban a svéd szociáldemokraták malmöi felvonulásán skandáltak zsidókat megfélemlítő rigmusokat.

Antiszemitizmus botrány a svéd szocdemeknél

„Éljen soká Palesztina, taposd el a cionizmust” – skandálták május elsejei felvonulásukon.

Malmö zsidó közössége az elmúlt időszak főként muszlimoktól érkező gyakori fenyegetéseinek és támadásainak köszönhetően folyamatosan hanyatlik, a néhány évvel ezelőtti 1200-ról mára 800-ra esett vissza a tagok száma, és reális a veszélye, hogy tíz éven belül teljesen megszűnik.

Svédasztal: 2029-re megszűnhet a malmői zsidó közösség

A svéd szociáldemokraták és a liberálisok megtagadták, hogy az önkormányzati költségvetésből a zsidó közösség védelmére áldozzanak.

Helsingborgban nemrégiben a rebecent késelte meg egy bevándorló a helyi zsinagóga közelében.

Rebecen volt a svéd késelő áldozata

A múlt heti támadás elkövetője Dániába próbált elmenekülni, de a rendőrség elfogta.

Forrás: TOI nyomán zsido.com