Svédasztal: 2029-re megszűnhet a malmői zsidó közösség

Svédország harmadik legnépesebb zsidó közössége akár fel is számolhatja magát 10 éven belül, amennyiben a jelenlegi biztonsági körülmények nem javulnak.

A közösség szóvivője, Fredrik Sieradski megerősítette a Jewish Telegraphic Agency-nek, hogy a felszámolás is egy „lehetséges forgatókönyv”, miután egy helyi politikus úgy nyilatkozott, a zsidó közösség akár „ki is halhat” a következő évtizedben a hatóságok a közösség biztonsági szükségletei iránti közönye miatt.

A közelmúltban két filantróp 4 millió dollárt adományozott biztonsági célokra, miután a várost kormányzó koalíció: Stefan Lofven miniszterelnök pártja, a svéd szociáldemokraták és a liberálisok helyi szervezetei

megtagadták, hogy az önkormányzati költségvetésből a zsidó közösség védelmére áldozzanak.

Adományból próbálják megvédeni a zsidókat Malmőben

Többen sajnálatosnak nevezték azt a tényt, hogy a közösség ilyesmire szorul.

Malmö zsidó közössége az elmúlt időszak főként muszlimoktól érkező gyakori fenyegetéseinek és támadásainak köszönhetően folyamatosan hanyatlik, a néhány évvel ezelőtti 1200-ról mára 800-ra esett vissza a tagok száma.

A város 300 ezres összlakosságából minden harmadik született muszlim országban, vagy ilyen országokból érkező bevándorlók gyermekeként — az önkormányzat hivatalos adatai szerint.

A múlt évben az észak-svédországi Umea zsidó közössége számolta fel magát főként neonáci fenyegetéseknek köszönhetően, de a radikális muszlimoktól jövő zaklatás is jelentős szerepet játszott a döntésben. Évtizedek óta ez az első alkalom, hogy egy európai zsidó közösség biztonsági okokra hivatkozva számolta fel magát .

Malmö lehet a következő a sorban, hacsak „nem teszünk többet a változásért”, nyilatkozta Sieradski.