Gordon Brown a munkáspárti zsidógyűlölet ellen mozgósít

A brit ex-miniszterelnök a The Guardian hasábjain mozgósítja a Munkáspárt tagjait a zsidógyűlölet ellen.

Ahogy korábbi írásunkban beszámoltunk róla, áprilisban Gordon Brown csatlakozott a Zsidó Munkásmozgalom nevű szervezethez, hogy a brit Munkáspárton belül felbukkanó antiszemita botrányok ellen tiltakozzon. Mivel az azóta eltelt hónapokban nem tapasztalt javulást, pénteki cikkében ismét elérkezettnek látta az időt arra, hogy megpróbálja kijózanítani párttársait.

Brit ex-miniszterelnök a Munkáspárt antiszemitizmusa ellen

Gordon Brown demonstratíven csatlakozott a Zsidó Munkásmozgalom nevű szervezethez is.

A The Guardian által közölt írás bevezetőjében Brown leszögezte:

„A rasszizmus minden formájának elítélése a Munkáspárt ideológiájának alapvetése, ezért határozottabb fellépésre van szükségünk”.

Majd hangsúlyozta: bár pártja pár hónappal ezelőtt elfogadta a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) antiszemitizmusra vonatkozó fogalmát, az sem sokat javított a szervezet állapotán — ugyanis még így is folyamatos botrányok következtek. Többek között utalt Chris Williamson esetére, aki februárban „túl bocsánatkérőnek” nevezte párttársait az antiszemitizmus ügyében, illetve példaként említette azokat a képviselőket is, akik a közösségi médiában propagálják az „évszázados antiszemitizmust”.

„Az antiszemitizmus megfertőzte a brit Munkáspártot” — véli kilépő EP-képviselőjük

Egyre több baloldali brit politikusnak van elege.

„Nem hagyhatjuk továbbra is figyelmen kívül a gyűlöletnek és a gyűlöletbeszédnek a következményeit. Az Egyesült Királyságban élő, mindössze 300 ezer fős zsidó közösség — ami már rekordszámú antiszemita incidensekkel küzd, köztük zsinagógák és zsidó iskolák elleni támadásokkal — most egy masszív növekedéssel néz szembe az online zaklatások miatt, túl gyakran fenyegető, névtelen és kinyomozhatatlan internetes provokációk formájában”

— figyelmeztetett a volt miniszterelnök, aki szerint gyakran előfordul az is, hogy egyesek Izrael kormányának legitim kritizálását használják fel arra, hogy elővegyék az antiszemitizmus kártyáját. Sőt, olyan „megvetendő” kísérletekről is írt, amikkel a „legsötétebb” korok „zsidó-kapitalista összeesküvéselméleteit” próbálják meg újjáéleszteni.

Antiszemitizmus: Őrizetbe vették a brit Munkáspárt három volt tagját

A Jeremy Corbyn féle párt volt politikusait antiszemita gyűlöletre való felbujtás vádjával vette őrizetbe a brit rendőrség.

„Annak kell neveznünk az antiszemitizmust, ami: rasszizmusnak. Ebben az esetben pedig zsidóellenes rasszizmus”

— tette hozzá Brown, aki a helyzet megoldására radikális lépéseket sürget a baloldali párt vezetőségének részéről, valamint egy őszi konferenciára is javaslatot tett, és egy olyan miniszteri poszt létrehozására, aminek betöltője az antiszemitizmus elleni harcért felelhet a jövőben.