Orosz külügyminiszter: „Irán tanúsítson önmérsékletet!”

Szergej Lavrov mellett Emmanuel Macron és Benjamin Netanjahu is felhívást intézett a perzsa állam vezetőihez.

Tovább forrósodik a hangulat Irán körül, ahol hétfői jelentések szerint az alacsonyan dúsított uránkészlet mennyisége már meghaladta a 2015-ös atomalkuban kiszabott 300 kilogrammos felső határt. Továbbá ahogy cikkünkben beszámoltunk róla, kedden az iráni parlament nemzetbiztonsági és külpolitikai bizottságának elnöke egy esetleges amerikai támadás esetére kilátásba helyezte, hogy „Izraelt fél óra alatt eltörölnék a Föld felszínéről”.

Irán: ha Amerika támad, Izraelnek fél órán belül vége

Vezető iráni politikusok Izrael elpusztításával fenyegettek, ha az Egyesült Államok megtámadja az országukat.

Közben Izrael Irán megbüntetésére szólította fel az európai országokat, valamint Nagy-Britannia és az ENSZ-főtitkára is aggasztónak nevezte a helyzetet, ami kapcsán Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is megszólalt:

„Oroszország felszólítja Iránt, hogy tanúsítson önmérsékletet a nukleáris programjáról szóló 2015-ös nemzetközi megállapodással kapcsolatban kialakult helyzetben, és tartsa be a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek (NAÜ) adott garanciákról szóló egyezmény kulcsfontosságú rendelkezéseit”

— közölte kedden az MTI szerint egy sajtótájékoztatón Szergej Lavrov, akihez hasonlóan Emmanuel Macron francia elnök is „azonnali” visszalépést sürgetett Irán részéről. Közleményében arra szólította fel a perzsa országot, hogy „haladéktalanul fordítsa vissza a túllépést, és tartózkodjon minden olyan intézkedéstől, amivel megszegné a nukleáris kötelezettségeit”.

Élesedő Washington-Teherán konfliktus – mi áll a háttérben?

A konfliktus hátteréről Dr. Sárközy Miklós Közel-Kelet szakértőt kérdeztük. 


Az ügy előzményeként a szerződésben részes országok, Franciaország, Németország, Nagy-Britannia, Kína, Oroszország és Irán vezető tisztségviselői a múlt pénteken megbeszélést folytattak az atomalku megmentése érdekében. A fórumon Irán közölte, hogy

az európai országok nagyon kevés kereskedelmi támogatást ajánlottak neki cserébe azért, hogy elálljon a készletek meghaladásáról szóló tervétől.

Teherán lépése válasz arra, hogy Donald Trump amerikai elnök tavaly májusban egyoldalúan felmondta az atomalkut, és azóta több szankciót is életbe léptetett az iszlám köztársasággal szemben.

Irán egy évvel később, 2019. május 8-án jelezte, hogy a szerződés többi aláírójának hatvan napja van arra, hogy segítsen kivédeni az amerikai büntetőintézkedések hatásait, és ezzel megmentse az atomalkut.

A mintegy négy éve megkötött többhatalmi megállapodás feloldotta az Teherán elleni nemzetközi szankciók többségét, amiért Irán cserébe korlátozásokat fogadott el atomprogramjának végrehajtásában.