Trump Iránnak: Üljetek le tárgyalni vagy lövünk!

Az amerikai elnök csütörtök éjjel megüzente Iránnak, hogy ha a két ország nem ül asztalhoz az Egyesült Államok válaszcsapást fog adni az amerikai drón lelövésére.

Trump az üzenetben kijelentette, hogy nem akar háborút Iránnal, hanem tárgyalást szeretne kezdeményezni. Irán válasza az volt, hogy erről Hamenei ajatollahnak kell döntenie – számolt be a Reuters forrásaira hivatkozva a The Times of Israel.

A Reutersnek nyilatkozó egyik iráni hivatalos személy elmondta, hogy egy ománi tisztviselőn át érkezett az üzenet. „Nyilvánvalóvá tettük, hogy a legfőbb vezető minden tárgyalást ellenez, de megígértük, hogy az üzenetet továbbítani fogjuk neki” – nyilatkozta az iráni forrás.

A hír azután érkezett, hogy nyilvánosságra került: Trump majdnem ellencsapást adott le Iránra, miután a perzsa állam lelőtt egy amerikai drónt. Órák választották el az amerikai légierőt, hogy ellencsapást mérjen Iránra, mikor az elnök leállította az akciót.

Egy névtelen amerikai hivatalos személy a The New York Timesnak azt nyilatkozta, hogy a támadás töltőállomásokat és radarokat célzott volna meg.

A Fehér Ház egyenlőre nem nyilatkozott a történtekről.

A hír megerősíti az elmúlt hetekben elhangzott félelmeket, hogy az Egyesült Államok és Irán konfliktusa könnyedén háborúba fordulhat.

Az éles helyzetet az okozta, hogy Irán lelőtt egy amerikai drónrepülőt, mivel szerintük megsértette az iráni légteret. Az amerikaiak szerint azonban nemzetközi vizek felett szállt a drón mikor lelőtték.

Lelőtt drón: egyre nő a feszültség Irán és Amerika között

Teherán szerint területén, Washington szerint nemzetközi légtérben történt az incidens. Trump elnök Irán „nagyon nagy hibájáról” beszél.

Az Associated Press információi szerint a Pentagon ajánlotta az elnöknek a katonai válaszcsapást. Trump egész csütörtököt katonai tanácsadói társaságában töltötte, majd este fél nyolc körül döntött a csapás visszavonása mellett.

Péntek reggel az Irán nyilvánosságra hozta a lelőtt drón maradványairól készült fényképeket. Trump az amerikai sajtónak azt nyilatkozta, hogy szerinte csak is véletlen lehetett a drón lelövése.

„Nehezen tudom elhinni, hogy direkt volt, ha tudni akarják. Valaki olyan tehette, akire nem figyeltek és az meg hülye volt és megcsinálta.”

Irán pénteken kijelentette, hogy bizonyítékai vannak, hogy a drón megsértette a légterüket, majd nem sokkal később hozzátették: a drónnal együtt a térségben volt egy amerikai P-8-as gép is 35 emberrel a fedélzetén, amit lelőhettek volna, de nem tették.

Teherán berendelte a svájci nagykövetet is, aki 1979 óta az amerikai érdekeket is közvetíti. A nagykövettel az iráni külügyminiszter közölte, hogy nem akarnak háborút, de minden agresszióval szemben készek megvédeni magukat.

A drón lelövésére reagálva az amerikai légitársaságok megtiltották repülőiknek, hogy berepüljenek az iráni légtérbe. Az amerikai légirányítás hivatalos közleménye szerint több amerikai utasszállító is repült a közelben, mikor lelőtték a drónt – számolt be a Dailymail.

Trump az utolsó pillanatban állította le az Irán elleni támadást

Az elnök az amerikai drón lelövése miatt rendelt el válaszcsapást, amit aztán váratlanul visszavont. Úgy tudni, az iráni légvédelmet támadták volna.

Pénteken Donald Trump Twitteren reagált a lefújt akcióra. Az elnök négyrészes üzenetében röviden összegezte Iránnal kapcsolatos nézeteit, kitért Obama atomalkujára, arra, hogy ő ezt az alkut szépen kidobta a kukába. Az elnök a drón utáni csapásról ezt írta: (…) betáraztunk, hogy visszacsapást mérjünk három helyre. Ekkor megkérdeztem hányan fognak meghalni. 150 uram – válaszolta egy tábornok. 10 perccel a támadás előtt lemondtam, mert úgy éreztem nem lenne arányos.”

No Title

On Monday they shot down an unmanned drone flying in International Waters. We were cocked & loaded to retaliate last night on 3 different sights when I asked, how many will die. 150 people, sir, was the answer from a General. 10 minutes before the strike I stopped it, not….