Anne Frank 90: Virtuális kiállítás, vadgesztenyefa, kiterjesztett valóság, maori kiadás

Amint arról lapunk is beszámolt, szerdán ünnepelhette volna a tragikus sorsú Anne Frank a 90. születésnapját. Ebből az alkalomból számos különleges eseménnyel, projekttel emlékezett meg róla a világ, ezekből adunk ízelítőt.

Anne Frank 1929. június 12-én született Frankfurtban. A Frank család nem sokkal a nácik hatalomátvétele után, 1934-ben hagyta el Anne szülővárosát, amikor a kislány ötéves volt. Anne, Margot and Edith Frank először Németország nyugati részében húzta meg magát, amíg Otto Frank Amszterdamban beindította az új vállalkozását.

A család ezután viszonylag békés életet élt egészen 1940-ig, amikor bevonultak a németek Hollandiába. Otto Franknak az üzletét át kellett adnia egy barátjának, a gyerekeket pedig zsidó iskolákba kellett átíratni. 1942-ben, amikor megérkezett a munkatábor behívó Anne nővérének Margot-nak, a családfő inkább úgy döntött, bujkálásba kezdenek.

90 éve született Anne Frank

Világhírűvé vált naplója emléket állít milliónyi sorstársának, akiknek a története ugyanolyan hirtelen szakadt meg, mint Anne jegyzetei.

Egy padlástéren, a „Hátsó traktusban” húzták meg magukat. Anne Frank itt vezetett naplójának utolsó bejegyzése 1944. augusztus 1., ezután fedezték fel rejtekhelyüket, majd a náci hatóságok az egész családot deportálták.

Anne Frank 1945 márciusában 15 évesen, alig néhány héttel a bergen-belseni láger felszabadítása, és a háború vége előtt halt meg a fogvatartottak között pusztító tífuszjárványban nővérével együtt. Edith januárban Auschwitzban vesztette életét.

A család egyetlen túlélője, Otto 1945. júniusban tért vissza Amszterdamba, majd újranősült, és 1953-ban Svájcba költözött. Ő adta ki lánya naplóját is, amely a 20. század egyik legnagyobb jelentőségű könyvévé vált.

Virtuális kiállítás és Street View

A Google Arts & Culture projekt Anne Frank születésének 90. évfordulója alkalmából elindított virtuális kiállítással és a Street View beltéri kiegészítésével a helyszíni látogatás élményét nyújtja a látogatók számára a tragikus sorsú lány lakóházában. A kiállítás kísérőszövege magyar nyelven is olvasható.

Az egér és képernyő segítségével beléphetünk az amszterdami Merwedeplein 37-ben levő lakásba, ahol Anne gyerekkorát töltötte, bejárhatjuk a szobákat, köztük a lány hálószobáját, melyben nővérével, Margot-val lakott.

Anne Frank House, Amsterdam, Netherlands – Google Arts & Culture

The Anne Frank House is a non-profit organisation. Its main aims are to administer the Anne Frank House museum and to spread the message of Anne Frank’s li…

Az online kiállításon dokumentumok, fotók tekinthetők meg, az egyetlen filmfelvétel is látható, melyen Anne alakja megjelenik, valamint az egyetlen fotó, mely a szüleivel és nővérével együtt készült róla.  A filmfelvételt az egyik szomszéd esküvőjén forgatták, ennek a néhány másodperces részletén bukkan fel Anne, amint a nappalijuk ablakából nézi a vendégsereget.

A Frank család lakóházát 2004-ben restaurálták, és visszaállították a harmincas évek állapotába. A házban 2005 óta olyan írókat szállásolnak el, akik a saját hazájukban nem írhatnak szabadon.

„Meggyőződésünk, hogy ez a legjobb módja Anne Frank korábbi otthonának hasznosítására, és ezt a továbbiakban is fenn kívánjuk tartani. Ezen a helyen a szabadság, tolerancia és szólásszabadság friss lélegzethez jut”

— mondta Ronald Leopold, az Anne Frank House igazgatója.

Az ENSZ is megemlékezett a nevezetes évfordulóról

Különleges gesztenyefát ültettek Anne Frank 90. születésnapja alkalmából az ENSZ New York-i székháza kertjében: a csemete attól a vadgesztenyefától származik, melyre Anne Frank amszterdami rejtekhelyük ablakából rálátott.

Antonio Guterres ENSZ főtitkár a faültetési ceremónián azt mondta: a csemete „élő szimbóluma Anne Frank örökségének” és az ENSZ értékeinek.

„A csemetéből felnövő fa a remény jelképe, élő emlékeztetője annak, milyen fontos folytatni az igazságos és békés világért folytatott munkát. Egy olyan világért, amelyben ünnepeljük a sokszínűséget, és ahol férfiak és nők, fiatalok és idősek félelem nélkül élhetnek”

— tette hozzá Guterres.

Anne Frank tree planted at UN headquarters

Anne Frank tree planted at UN headquarters. (June 12)Subscribe for more Breaking News: http://smarturl.it/AssociatedPress Website: https://apnews.comTwitter:…

Kiterjesztett valóságban elevenedik meg Anne Frank sorsa

Amint lapunk beszámolt róla, hogy WDR német közszolgálati csatorna olyan mobilalkalmazást fejlesztett ki, amely Anne két egykori barátnője szemén át, a kiterjesztett valóság (Augmented Reality) segítségével mutatja be a tragikus ikonná vált lány történetét. Jacqueline van Maarsen 12 éves volt, amikor találkozott Anne Frankkel az amszterdami Zsidó Gimnáziumban, Hannah Goslar pedig már általános iskolában ismerte Anne-t. 

Kiterjesztett valóság: Háború a hálószobádban

Egy mobil segítségével szemtanúk, köztük Anne Frank két egykori barátnője, a kiterjesztett valóságban mesélik el milyen volt életük a háborúban. 

Új-Zélandon is

A születésnapra időzítve, június 12-én jelent meg maori nyelven Anne Frank naplója. A „Te Rataka a Tetahi Kohine” című fordítást készítő, maori származású Te Haumihiata Mason fiatal lány korában maga is megtapasztalta a diszkriminációt, ezért azonosulni tudott Anne Frankkal. Cikkünk a különleges kiadásról itt olvasható.

Maori nyelven is megjelenik Anne Frank naplója

A maori származású fordító fiatal lány korában maga is megtapasztalta a diszkriminációt, ezért azonosulni tudott Anne Frankkal.