90 éve született Anne Frank

Ma ünnepelné 90. születésnapját Annelise Marie Frank. Világhírűvé vált naplója emléket állít milliónyi sorstársának, akiknek a története ugyanolyan hirtelen szakadt meg, mint Anne jegyzetei.

Anne Frank naplóját 1947-ben adták ki először Hollandiában. Azóta több, mint 60 nyelvre fordították le. Idén még a maori nyelven is megjelentették a könyvet.

Maori nyelven is megjelenik Anne Frank naplója

A maori származású fordító fiatal lány korában maga is megtapasztalta a diszkriminációt, ezért azonosulni tudott Anne Frankkal.

A Frank család 1934-ben költözött Frankfurtból Amszterdamba, amikor Anne öt éves volt. A család viszonylag békés életet élt egészen 1940-ig, mikor bevonultak a németek Hollandiába. Otto Franknak az üzletét átkellett adnia egy barátjának, a gyerekeket pedig zsidó iskolákba kellett átíratni. 1942-ben megérkezett a munkatábor behívó Anne nővérének Margot-nak és a családfő úgy döntött bujkálásba kezdenek. A bujkálás előtti életükről részletesen ír a History oldal.

A Frank család 1942-ben költözött be a híres könyvespolc mögötti búvóhelyre. Két éven át éltek itt és ez alatt a két év alatt írta Anne a naplót, amit 13. születésnapjára kapott. A búvóhelyen rövid időn belül már három család osztozott. Barátok látták el őket életelemmel és hírekkel.

Anne Frank naplójának különlegessége, hogy pont ugyanolyan remények és vágyak fűtötték, még a bujkálás éveiben is, mint bármelyik tinédzsert. Anne arról álmodott, hogy író lesz. Mint a tinédzser lányok egy nagy része ő sem jött ki édesanyjával. Mint minden lány ő is szerelmes akart lenni és ebben a szűk létezésben a választás a másik bujkáló család fiára, Peterre esett. A napló hirtelen szakad meg 1944-ben, mikor a búvóhelyet leleplezték.  Anne 1945-ben Bergen Belsen-ben halt meg pár hónappal a felszabadítás előtt. Egyedül a Otto tért haza.

A búvóhely ma Amszterdamban, Forrás: Amsterdam.info

A mai napig rejtély, hogy ki jelentette fel a családokat. Simon Wiesenthal híres nácivadász még a letartóztató rendőrt is előkerítette, mikor a kislánya bécsi osztálytársai azt állították a napló kitaláció. Azonban a rendőr sem tudta ki tette a feljelentést.

Anne Frank naplója talán a legismertebb és legtöbbet olvasott dokumentuma a Holokausztnak. Egykori búvóhelyük Amszterdam egyik leglátogatottabb turistacélpontja. Neve és naplója egybeolvadt a Holokauszttal, hiszen milliók először a könyvön át találkoztak a 20. század legnagyobb tragédiájával.

Anne Frank 2019. június 12-én lett volna 90 éves. Eva Schloss, akinek az édesanyja lett Otto Frank második felesége szintén idén töltötte be a kilencvent. Nemrég a BBC-nek adott interjút, amiben ezt mondta:

„Anne lett a szimbóluma annak a másfél millió zsidó gyermeknek, akik meghaltak. A mostani gyerekek az utolsó generáció, akik még tőlünk a túlélőktől személyesen hallhatják a történetet.”