Úzvölgyi katonatemető: az RMDSZ határozottan visszautasítja az államosítást

A román védelmi minisztérium megkezdte az előkészületet az úzvölgyi katonatemető átvételére. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) erre reagálva közölte: ellenzi az államosítást.

Kelemen Hunor pártelnök közölte: az államosítást azért sem támogatják, mert az állami intézmények „nem akarták, vagy nem tudták” megakadályozni a június 6-ai incidenseket.

Diplomáciai feszültség Romániával az úzvölgyi provokáció után

A katonai temetőben történt incidens miatt bekérették a román nagykövetet Budapesten, de ő állítólag „megtagadta a párbeszédet.”

Az RMDSZ továbbra is valós párbeszédet akar, valamint a törvényesség – vagyis a sírkert eredeti állapotának – helyreállítását szorgalmazza, és a magyar katonatemető mellett, vagy azzal szemben lévő üres területen javasol új helyszínt a román hősök emlékművének.

„Van ott hely, ha valaki a román hősöknek akar parcellát nyitni. Van elég hely egymás mellett, nem pedig egymáson”

– mutatott rá Kelemen Hunor arra utalva, hogy a székelyföldi Csíkszentmárton kezelésében lévő haditemetőt önkényesen átalakító moldvai Darmanesti (Dormánfalva) önkormányzata a román katonáknak állított betonkeresztek egy részét magyar katonák még meg nem jelölt sírjaira helyezte el.

Az RMDSZ elnöke jelezte: nem bízik abban, hogy jó megoldás lenne az úzvölgyi katonatemetőt a védelmi minisztérium kezelésébe adni, mivel a döntést nem előzte meg valós párbeszéd és egyeztetés.

Sírt rongál egy román férfi az úzvölgyi katonatemetőben   fotó: MTI/Veres Nándor

Kelemen Hunor szerint a katonatemető körüli botrányért Codrin Munteanu, a védelmi minisztérium főtitkára, volt Kovászna megyei prefektus felelős. Úgy vélekedett, hogy amíg Munteanu – aki a székelyzászló használata elleni pereket elindította – fontos tisztséget tölt be a védelmi tárcánál, addig nem zárható ki, hogy „még brutálisabb beavatkozással” próbálkoznak majd az úzvölgyi katonatemetőben.

A Szabad Európa Rádió pénteken közölt értesülése szerint a temetőátalakítás ötlete a védelmi minisztérium főtitkárától származik, aki még Kovászna megye prefektusaként kilátásba helyezte, „foglalkozik majd” az úzvölgyi sírkerttel.

A Maszol.ro kolozsvári magyar hírportálnak Korodi Attila képviselőházi frakcióvezető azt mondta, hogy az RMDSZ határozottan visszautasítja az úzvölgyi katonatemető átadását a védelmi minisztérium kezelésébe. Kifejtette: az RMDSZ román-magyar hadisírgondozó vegyes bizottság létrehozását, a csíkszentmártoni önkormányzat bevonását és a temető eredeti állapotának helyreállítását kéri.

Az úzvölgyi katonatemető körüli botrány múlt hét csütörtökön fajult tettlegességig. Ahogyan arról beszámoltunk, helyi magyar lapértesülés szerint a román belügyminiszter bizalmasa, egy csendőr ezredes, civil ruhában vezette be a jórészt futballhuligánokból álló, ezer fős, hangoskodó tömeget a temetőbe, amelyet magyarok élőlánccal próbáltak védeni. A huligánok széttörték a kaput, magyar fakereszteket rongáltak.

Provokáció: civil ruhás csendőr vezette a román temetőgyalázókat

A román belügyminiszter bizalmasa civil ruhában vezette be a románokat a magyar katonatemetőbe, ahol többen törtek-zúztak.