Fokozódik az ellenséges, már-már háborús hangulat Irán és az Egyesült Államok között, de a nyilatkozatok szerint mindkét fél inkább elkerülné az összecsapást. A konfliktus hátteréről Dr. Sárközy Miklós Közel-Kelet szakértőt kérdeztük.
Mikor, és miért jött élesedett be ennyire ez a konfliktus? Egy hónapos történet, vagy inkább arra vezethető vissza, hogy az Egyesült Államok kilépett az atomalkuból, és visszaállította az Iránnal kapcsolatos szankciókat?
Irán és az USA konfliktusa általánosan és távlatilag 1979 őszére vezethető vissza, amikor a teheráni amerikai nagykövetség iráni radikális iszlamisták általi elfoglalását követően megszakadtak az amerikai-iráni diplomáciai kapcsolatok és különösen amerikai republikánus körökben Iránt megbízhatatlan államként tartják számon.
Hasonlóan, Iránban is kialakult a nyugatellenesség jegyében egyfajta USA-elleni étosz a rendszer legradikálisabb köreiben, mely csoportok csak „Nagy Sátánként” emlegetik az iráni forradalmi szakzsargonban az USA-t.
Tegyük hozzá, az 1979 elején megbukott iráni monarchia erősen Amerika-barát volt, a Rúhollah Khomeiní ajatollah vezette Iráni Iszlám Köztársaság viszont az Amerika- Nyugat- és Izrael-barát Pahlavi monarchia külpolitikai irányvonalát felrúgva erősen Nyugat-ellenes iráni külpolitikát kezdeményezett.
A két állam, Irán és az USA viszonya tehát kereken negyven éve rendezetlen és feszült. Ettől függetlenül a negyven év alatt voltak „puhább” és „keményebb” alperiódusok, amelyek alatt – a diplomáciai kapcsolatok hiánya dacára – a két állam több vagy kevesebb kommunikációs csatornán keresztül kapcsolatban állt egymással.
A 2015-nyarán megkötött JCPOA (Joint Comprehensive Plan of Action, röviden és tömören: iráni nukleáris atomalku) volt talán a legbarátságosabb pillanat a két állam kapcsolatában az elmúlt negyven évben Obama elnök második ciklusa idején.
Ám 2016 ősze, Donald Trump elnökké választása és ezzel párhuzamosan Irán szíriai politikája, valamint a sokak által kritizált iráni ballisztikus program ismét fagyossá tette a kétoldalú „kapcsolatokat”. Trump fokozatosan szigorította iráni politikáját, kezdve új szankciók bevezetésével, majd az atomalkuból való 2018 májusi kilépésével, végül az iráni olajexportot sújtó legújabb szankcióival A feszültség növekedése különösen a Perzsa öbölben tapintható ki, mely már jó ideje geopolitikai, gazdasági rivalizálás helyszíne.
A mostani amerikai katonai erősítés az Öbölben talán azzal állhat kapcsolatban, hogy az USA legújabb szankciói az iráni olajexportot célozzák, melynek egyik fő kiviteli csatornája a Perzsa öböl és a Hormuzi szoros. Itt Irán a saját olaja exportja mellett – földrajzi okok miatt – egyben képes a Perzsa öböl országai összességének olaj- és gázexportját blokkolni egy súlyosabb szituációban.
Mindezek mellett Irán – részben védekezési reflexből, részben a JCPOA-t aláíró országokra helyezett nyomásgyakorlásként – belebegtette, hogy részben újraindít bizonyos nukleáris tevékenységeket, melyet a JCPOA rendelkezései szerint abbahagyott, de a JCPOA-ból még nem lép ki. Ettől függetlenül a konfliktus kifejezést erősnek tartom.
Melyik félről mondhatjuk el, hogy felelős a kialakult helyzetért, illetve tovább gerjeszti azt?
Szerintem mind a két fél megosztott és korántsem egységes. Iráni oldalon egyfelől ott van Roháni és Zaríf, Irán elnöke és külügyminisztere (a 2015-ös JCPOA tető alá hozói) akik egyértelműen óvakodnak még a legkiélezettebb szituációkban is bármilyen harcias hangnemet megütni.
Az iráni politikai mező azonban sokszereplős, kicsit olyan mint egy sakktábla, és a mérsékelt, középutas politikusok csoportja mellett vannak radikálisabb figurák is.
Ide sorolhatjuk Alí Khámeneít, Irán Legfelsőbb Vallási Vezetőjét, aki többször célzott a JCPOA teljes elhagyására, továbbá az iráni nyugatellenesség vezető napilapja, a Kejhán mögötti iráni értelmiségi köröket. Ugyancsak hangosan hallatta már a hangját a Forradalmi Gárda (ez az iráni rendszer fő katonai támasza).
Ugyanakkor – bár nem vagyok az amerikai politikai rendszer szakértője – az amerikai politikai elit sem egységes szerintem.
Míg John Bolton és Mike Pompeo egyértelműen a mostani iráni rendszer megbuktatásában érdekelt amerikai héják vezetőinek tűnnek, addig maga az elnök, Donald Trump eléggé ellentmondásos és gyorsan változtatja álláspontját a kérdésben és részben Iránnal szembeni békülékeny megnyilvánulásokat tett az utóbbi napokban (főleg Japánban május 27-én), melyek közel sem egységes amerikai külpolitikai koncepció jelei Iránnal szemben. Tehát a válaszom röviden, hogy mindkét oldalon vannak a konfliktust erősíteni akaró és tompítani óhajtó személyek és aktuális tendenciák.
Mi a két ország igazi célja ebben a helyzetben, tekintve, hogy nyilatkozataikból nehéz pontos képet kapni? A gazdasági (szankciókhoz köthető) faktorok játsszák a főszerepet, egy nukleáris fenyegetéstől való félelem, esetleg a régió stabilitásának megőrzése?
Irán célja nyilván geopolitikai ereje megőrzése és a közvetlen konfliktus elkerülése az USA-val. Irán jelentős politikai befolyással rendelkezik a Közel-Keleten, Irakban, Szíriában, Libanonban, Jemenben, de Afganisztán bizonyos részein és a Perzsa-öbölben is és az őt érő amerikai fenyegetést eme befolyási zónájára nézve nem tartja elfogadhatónak.
Az iráni gazdaságot sújtó gazdasági szankciók éreztetik ugyan hatásukat az iráni lakosság esetében, de amíg Irán jelentős szénhidrogén eladó, addig elég jelentősen tudja ellensúlyozni a szankciók hatását. Kína, India, Törökország, Katar, Oroszország és az Európai Unió továbbra is megmaradnak Irán jelentős partnereinek – akár legálisan, akár másképp.
Amerikai részről szerintem a cél az, hogy Iránt „visszazárják” 2015 nyara előtti helyzetébe, vagyis túl erősnek tartják Iránt, amely a JCPOA betartásáért (ne feledjük, Irán mind a mai napig betartja a JCPOA-t) amerikai, szaúdi, izraeli értékelés szerint túl nagy befolyásra tett szert. Másfelől szerintem az USA a Kínával vívott kereskedelmi háborúja mellékhadszíntereként is tekint Iránra. Ha az USA-nak sikerül jelentős arányban korlátoznia az iráni kőolaj- és földgázexportot Kínába, azzal Kínának nem kevés problémát képes okozni.
A legradikálisabb amerikai neokonzervatívok természetesen iráni rendszerváltásról is álmodoznak, mondván a szankciók húsba vágó hatására majd az iráni lakosság kivonul az utcára és kezébe veszi a sorsát, ilyenre azonban aligha lehet személyes meglátásom és iráni tapasztalataim alapján számítani.
Hogyan reagál a konfliktusra Európa és a Közel-Kelet? Mit gondolnak Amerika és Irán szerepéről a helyzetben?
Nem egyszerű erre a kérdésre rövid választ adni. Sok az árnyalat. Az Európai Unió óvatosan ugyan, de határozottan ellenzi az amerikai kardcsörtetést a Perzsa öbölben, és továbbra a JCPOA által meghatározott kondíciók szerint gondolkodik a mai Iránról.
Ugyanakkor az EU Iránt is önmérsékletre igyekszik inteni.
Mindezek mellett az EU az elmúlt hónapok során megpróbált kidolgozni egy az amerikai SWIFT banki rendszer alternatív csatornájaként működtethető fizetési rendszert, az un. INSTEX-et,mely elsősorban humanitárius szállítmányok, gyógyszerek szankciómentes Iránba történő bejuttatására lett volna alkalmas. Ehhez viszont Iránnak kellett volna átláthatóbbá tenni pénzügyi és jogrendszerét, melyet azonban iráni ultraradikális csoportok folyamatosan blokkoltak eddig az iráni parlamentben.
A mostani Európai Uniós választási eredmények fényében nem várható változás az EU Irán politikájában véleményem szerint. Más kérdés, hogy az EU mennyire képes befolyással lenni az iráni-amerikai folyamatokra, szerintem elég mérsékelten.
A Közel-Keleten belül Izrael, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emirátusok egyértelműen és határozottan támogatják az Irán visszaszorítására irányuló amerikai politikát.
A hidegháború végével felbomló Sykes-Picot határrendszert felváltó közel-keleti újrarendezésben ezek az államok nem kívánják Iránt partnernek elfogadni, igaz Irán sem fogadja el például Izraelt partnernek, mialatt ma már jól ismert az izraeli-szaúdi stratégiai Irán-ellenes koalíció ténye, mely eközben nem követeli meg a hivatalos diplomáciai kapcsolatokat a két féltől.
Iránnak azonban vannak szövetségesei, ide elsősorban Törökország és az Iránnal a világ legnagyobb földgázmezejét közösen birtokló és a szaúdiak által fenyegetett gazdag Katar tartozik.
S akkor van még egy harmadik csoport, akik az Irán-ellenes és Irán-szövetséges közel-keleti államok között lavíroznak és fontos mérséklő diplomáciai szerepet játszanak mint például Omán és Irak.
Ezek mellett ki kell emelni Kínát és Oroszországot és az iráni-amerikai konfliktusban minap közvetítését felajánló Japánt is. Oroszország tegnap (május 29-én) küldte Teheránba egyeztetni Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettest, vélhetően közvetítési céllal a kialakult helyzetben.
Kína azért emelhető ki, mert talán ő állt ki a leghatározottabban Irán mellett a mostani helyzetben és május 16-án egy kínai tanker elhagyta az iráni partokat jelentős iráni olajszállítmánnyal Kína felé véve az irányt, mindezzel egészen nyíltan megszegve a legújabb amerikai szankciókat (sem az egyébként Iránnal jó kapcsolatokat ápoló India, sem a baráti Törökország sem tett ennyire látványos gesztusokat Irán felé). Irán a leghatározottabb támogatást, úgy tűnik, jelenleg Kínától kapja, amely megerősíti azt a gyanúmat, hogy az Irán-ellenes amerikai nyomásgyakorlás részben inkább Kína ellen irányul.
Trump nyilatkozatai és katonai erejének térségbeli átcsoportosítását tekintve tartani kell-e attól, hogy valóban kitörhet háború a két ország között, vagy valószínűbb, hogy sikerül diplomáciai úton megoldani a dolgot?
Úgy vélem, hogy a helyzet nem fog háborús konfliktusig fajulni.
A Közel-Kelet meghatározó államai a stabilitást mindennél fontosabb értéknek tartják, és ezen még az sem változtat, hogy nem egy oldalon állnak. Oroszország és Japán, regionálisan Omán és Irak máris felajánlották diplomáciai közvetítő szerepüket.
Igaz, Szaúd-Arábia Iránt figyelmeztető „szunnita arab csúcsot” tartott a napokban. A helyzet tehát feszült, de háborútól nem kell tartani véleményem szerint. Másfelől Trump elnök is eléggé mást kommunikált az elmúlt napokban, kifejezetten deklarálva, hogy nem szándékozik háborúba keveredni Iránnal, hanem a célja egy új „Irán deal” létrehozása az Iszlám Köztársasággal. Hogy azonban ez miből áll és hogyan próbálja tető alá hozni, ezt nem egyszerű megfejteni.
Annyi bizonyos, hogy ehhez a „dealhez” a bizalom erősen hiányzik a két félből jelenleg. Pár hónap múlva bizonyosan okosabbak leszünk.