Washington előfeltételek nélkül is tárgyalna Iránnal

Az Egyesült Államok kész tárgyalni Iránnal, hogy enyhüljön a feszültség, anélkül, hogy előfeltételeket szabna a perzsa ország atomprogramját illetően — jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vasárnap Svájcban.

Ez az első alkalom, hogy a Trump kormányzat ilyen egyértelműen kimondta, hogy kész előfeltételek nélkül tárgyalóasztalhoz ülni Iránnal.

Haszan Róháni iráni elnök válaszul azt mondta, hogy Washington állt fel a tárgyalóasztaltól, ő rúgta fel az atomalkut, és vissza kellene változnia „normális állammá. Amíg ez nem történik meg, nincs más választásunk, csakis az ellenszegülés” — jelentette ki Róháni.

Az iráni külügyminisztérium már az iráni elnök reagálása előtt egy szóvivője révén úgy fogalmazott, hogy „Teherán a szavakon való lovaglás helyett változást vár az Egyesült Államok magatartásában az iráni nemzet irányába”.

Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter azt mondta, „nem túl valószínű”, hogy országa tárgyalni fog az Egyesült Államokkal.

„A tárgyalás a nyomásgyakorlás folyamatának folytatása. Ez működhet egy ingatlanpiacon, de Iránnal nem lehet így alkudozni” — mondta Zaríf az ABC amerikai hírtévének adott, vasárnap sugárzott interjúban.

Az Egyesült Államok több mint egy éve lépett ki az iráni atomprogramról kötött nemzetközi megállapodásból, és azóta súlyos gazdasági szankciókkal, valamint a diplomáciai és katonai nyomás fokozásával próbálja elérni egy új egyezmény megkötését.

Az amerikai külügyminiszter vasárnap a svájci Bellinzona városában találkozott az alpesi ország külügyminiszterével, Ignazio Cassisszal, akivel az iráni problémáról tárgyalt. A találkozót követő sajtótájékoztatón beszélt arról is, hogy Washington továbbra is megpróbálja rábírni Iránt destabilizáló közel-keleti politikájának megváltoztatására.

Cassis szavai szerint a helyzet rendkívül feszült, és Svájc természetesen azon van, hogy ne eszkalálódjon, ne torkoljon erőszakba. „Mindkét fél jelenleg fokozza nyomását a másikra, ami aggaszt minket” — fogalmazott a svájci külügyminiszter.

Svájc képviseli Iránban az Egyesült Államok érdekeit és korábban közvetítő is volt Washington és Teherán között. Pompeo megköszönte az alpesi országnak a törődést az Iránban bebörtönzött amerikai állampolgárokkal, és hozzátette: Washington kedvezően értékelné, ha Irán legalább hét amerikait elengedne.

Washington nem törekszik rezsimváltásra Iránban

Jelentette ki John Bolton, az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója csütörtökön londoni látogatása alkalmával újságíróknak.