A francia Gayssot-törvény: meddig terjed a szólásszabadság határa?

Az USA alkotmányának első kiegészítése szerint „A Kongresszus (…) nem korlátozza a szólás- vagy a sajtószabadságot (…)”. Ebből gondolhatnánk, hogy a szabad szólásnak és véleménnyilvánításnak nincsen korlátja az Egyesült Államokban, s teljes egészében a polgárokra van bízva, hogy a butaságokat „kezeljék és értelmezzék”. Ám a bírósági gyakorlatból azért kiderül, hogy az első kiegészítés által „védett szólásnak” mégiscsak vannak bizonyos korlátai. Európában a szólásszabadsághoz történelmi okokból is jóval megszorítóbban szokás viszonyulni, bizonyos véleményeket gyakran tiltanak és büntetnek a törvények. Ide tartozik például a holokauszt nyilvános tagadása, minimalizálása, azaz – francia szóhasználatban – a revizionizmus is. E cselekményt Franciaországban az 1990-es Gayssot-törvény tette büntethetővé. Íme Soós Eszter Petronella francia antiszemitizmus-történeti sorozatának következő része.

Franciaországban a holokauszt tagadását Jean-Claude Gayssot kommunista képviselő javaslatára 1990-ben tette a parlament két háza büntethetővé. Hozzá kell tenni, hogy a Szenátus nem szavazta meg a javaslatot, illetve az ellenzéki jobboldal, szabadsággyilkosnak tartván a törvényt, nem támogatta azt, ugyanakkor nem fordult az Alkotmánytanácshoz sem előzetes normakontrollért, talán azért is, mert a törvény elfogadása előtt történt nem sokkal a nagy felhördülést kiváltó Carpentras-ügy, és rendkívül „rosszul mutatott volna” egy ilyen lépés.

Amikor a francia politika játszik az antiszemitizmussal

A francia baloldal 1990-ben egy vérfagyasztó halottgyalázást próbált a Nemzeti Front nyakába varrni. Soós Eszter Petronella írása.

A végül elfogadott és kihirdetett Gayssot-törvény nemzetközi szerződésre hivatkozik: a Nemzetközi Katonai Törvényszék (a nürnbergi törvényszék) londoni alapító kartájának 6. cikkére, mely az emberiesség elleni és háborús bűncselekményeket definiálja. Tehát ezen, a törvényszék által bűncselekménynek nyilvánított tettek elkövetését tilos nyilvánosan tagadni a francia jogban.

Ez a nemzetközi hivatkozás utóbb jelentőséggel bírt a törvény utólagos normakontrollja során is, mivel ez volt az egyik érv, amely miatt az Alkotmánytanács „átengedte a szűrőn” a Gayssot-törvényt.

A törvényt – amely szimbolikus jelleggel megismétel és megerősít a hetvenes években elfogadott szabályokat is a diszkrimináció tilalmáról – több újabb, történeti kérdésekkel foglalkozó csomag követte. Ezek közül az örmény népirtás elismerése, illetve a rabszolgaság emberiség elleni bűntettnek nyilvánítása a leggyakrabban emlegetettek.

Örmény tragédia Fotó: Wikimedia Commons/American Committee for Relief in the Near East – from usa gov site

Az 1990. július 13-án kihirdetett, úttörő Gayssot-törvény és utódai hatalmas vitát váltottak ki. 2005-ben például neves történészek szólítottak fel egy petícióban arra, hogy a kutatási szabadságot ne korlátozzák hasonló „emlékezés-ügyi” törvényekkel.

2012-ben viszont az Alkotmánytanács alkotmányellenesnek nyilvánított egy olyan törvényt, amely – még Nicolas Sarkozy elnöksége alatt – átfogóan tette volna büntethetővé a francia törvények által elismert népirtások tagadását. A törvény praktikusan az örmény népírtás tagadását büntette volna, mivel a holokauszttagadást nem a francia törvények elismerésére hivatkozva tették 1990-ben büntethetővé.

Az alkotmánybíróság szerepét betöltő Alkotmánytanács 2016-ban egy elsődleges alkotmányossági kérdés keretében mondta ki, hogy a Gayssot-törvény alkotmányos, azaz a szólásszabadság ezen a területen korlátozható. A kérelmező egy holokauszttagadó férfi volt, aki a rendes bírói eljárásban börtönbüntetést kapott a tevékenységéért. Az Alkotmánytanács a nemzetközi szempont – hivatkozás mellett azt is megjegyezte, hogy „a második világháború alatt elkövetett” „emberiség elleni cselekmények tagadása önmagában rasszista és antiszemita” jellegű (10. pont).

Fotó: United States Holocaust Memorial Museum

A Gayssot-törvény miatt ítélték el a nemrég elhunyt Robert Faurisson-t, az ismert holokauszt-tagadó kutatót is, aki egyébként ezt követően az állását is elvesztette.

De a Gayssot-törvény keretében a francia igazságszolgáltatás többször lecsapott a Nemzeti Front politikusaira is, így Jean-Marie Le Pen egykori pártelnökre, vagy éppen Bruno Gollnischra.

Nem meglepő tehát, hogy a törvény nagy ellenfélnek számít(ott) a Nemzeti Front politikusai számára. Volt, hogy tévesen a számlájára írták, hogy „nem lehet a bevándorlásról beszélni”, noha a törvény kizárólag korábbi diszkriminációs szabályok megismétléséről és a holokauszttagadás büntethetőségéről szól.

A szerző a Franciapolitika blog szerkesztője.