Zsinagógai gyilkos: nem vagyok bűnös

Ha elítélik, akár halálbüntetést is kaphat.

Mindkét esetben tagadta bűnösségét az a 19 éves kaliforniai fiú, aki a dél-kaliforniai Poway zsinagógájában nyitott tüzet a közösség tagjai ellen — egy nő halálát, valamint többeknek súlyos sérüléseket okozva — április 27-én, valamint egy mecset felgyújtásában is részt vett, ahol nem történt haláleset.

John Timothy Earnest kedden állt Amerikában bíróság elé, ahol 108 ügyben emeltek vele szemben vádakat. 54 esetben (ennyien tartózkodtak a zsinagógában a merénylet idején, a Pészah záróünnepségén) vallási szabadságjogok megsértése, 54 esetben pedig gyűlöletcselekményekre vonatkozó szövetségi jogszabályok megsértése miatt. A fiú egyetlen ügyben sem ismerte el bűnösségét.

Ahogy korábban megírtuk, a merénylő John Earnest – aki ápolónak készülő diák volt – tette után gépkocsin menekült, majd maga tárcsázta a 911-es segélyhívószámot, hogy bejelentse: „részese volt” egy lövöldözésnek a helyi zsinagógában. David Nisleit, San Diego rendőrfőnöke a sajtónak elmondta, hogy a lövöldözés után egy szolgálaton kívüli, épp a zsinagógában tartózkodó határőrtiszt a férfi után lőtt, de nem találta el. A rendőrség hamar utolérte a kocsit, amely lehúzódott az út szélére, a merénylő pedig feltett kézzel kiszállt és azonnal őrizetbe vették.

A fiú jelenleg is őrizetben van, és akár halálbüntetést is kiszabhatnak rá, abban az esetben, ha bűnösnek ítélik — derül ki a The Jerusalem Post írásából.