Trump Orbánnak: „Olyan, mintha ikrek volnánk”

„Különösen nagy delegáció fogadta a magyarokat, ez nem általános” — mondta a 444-nek adott interjújában hétfői találkozóról David Cornstein, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete, aki maga is jelen volt az eseményen.

„Amerika szelleme és szíve is megváltozott Magyarország iránt”

— véli David Cornstein, aki tavaly nyár óta USA magyarországi nagykövete. Az amerikai diplomata beszámolója szerint Orbán Viktor és Donald Trump keddi találkozója kicsit hosszabb volt az előre tervezettnél, és merev napirendi pontok helyett az volt a program célja, hogy a felek

megismerjék egymást, és erre alapozva induljanak majd tovább.

Trump: Orbán Viktor jó munkát végez

Az amerikai elnök szerint Európa problémái éppen abból fakadnak, hogy máshogy áll a migrációhoz, mint Orbán.

Cornstein szerint a két vezető között sok mindenről szó esett. A vártak szerint Kína és Oroszország mellett „beszéltek a bevándorlásról, amit hasonlóan látnak, a határellenőrzésről, és szóba került a fegyvervásárlás, a kereskedelmi kapcsolatok bővítése is, de inkább csak általánosságok szintjén, most nem mentek bele az apró részletekbe” — fogalmazott, majd hozzátette:

a legfontosabb az volt, hogy létrejöjjön a kapcsolat, ami alkalmat adhat a folytatásra.

A nagykövet sikeresnek ítélte az eseményt, és kiemelte:

„Nem vettem részt sok hasonlón, de azt mondták nekem, hogy különösen nagy delegáció fogadta a magyarokat, ez nem általános”.

A tárgyalások körüli hangulatot is barátságosnak jellemezte. Azt hiszem, hogy a találkozón nagyon világosan kiderült, hogy milyen ez a két ember, és azt mondta a végén az elnök Orbánnak, hogy

»olyan, mintha ikrek volnánk«”.

Az interjú a 444 oldalán folytatódik.