Az amerikai antiszemitizmus legitimizálása nem a kongresszusban kezdődött, hanem a beszélgetős műsorokban — állítja Jonathan S. Tobin amerikai-zsidó újságíró.
Tobin arról ír véleménycikkében, hogy a „fordulópont” nem akkor érkezett el az amerikai antiszemitizmus fősodratba kerülésének történetében, mikor a Demokrata párt nem volt hajlandó elhatárolódni Ilhan Omar és Rashida Tlaib képviselőiktől azoknak antiszemita megjegyzései okán.
Az amerikai-zsidó újságíró szerint a baloldali antiszemiták első győzelme a nagy televíziós csatornákon történt.
„A zsidókkal és Izraellel szembeni vádak nem azért váltak hétköznapi dologgá, amit a kongresszus tett vagy nem tett, hanem azért, mert a népszerű beszélgetős műsorok hősként karolták fel Ilhan Omart, akit minden áron meg kell védeni” — véli Tobin. Így pedig
„az olyan műsorvezetők, mint Seth Meyers, Stephen Colbert és Trevor Noah ráhelyezték a popkultúra »elfogadó-pecsétjét« olyan emberekre, akiket politikai történelmünk józanabb pillanataiban megvetéssel kezelnénk, és nem rajonganának körül olyan humoristák, akik esténként Amerika megnevettetéséért felelnek”.
Tobin rámutat, hogy a beszélgetős műsoroknak kiemelkedő hatása van a fiatal nemzedékek gondolkodására, és hogy már „régóta nem érvényesül a két nagy párt egyenlő jelenléte” az ilyen műsorokban. „Ezek a műsorok szinte kizárólag liberális világnézetet képviselnek, és általában a műsorvezetők konzervatív célpontjain gúnyolódnak”, elsősorban Donald Trump elnökön.
A szerző erre vezeti vissza az Ilhan Omar iránti rajongásukat is: mivel gyűlölik Trumpot, ezért „kesztyűs kézzel bánnak” egy olyan politikussal, aki kritikus az amerikai elnökkel szemben. „Ez történt Ilhan Omar esetében is”, akit még 2017-ben, kongresszusi képviselővé válása előtt Trevor Noah úgy mutatott be, mint egy „imádatra méltó” egyént, mivel bevándorló és vallásos muszlim politikusnő. „Omar karakterének felépítése mögött természetesen az volt a logika, hogy cáfolni akarták Trump állításait a bevándorlásról”.
Ám itt jön a csavar a történetben: ugyan
„a műsor készítői általában komoly oknyomozást tudnak folytatni, ha kínos dolgokat kell találni egy politikus múltjában, Omar esetében figyelmen kívül hagyták a Twitter-oldalán megosztott antiszemita tartalmakat és támogatását a zsidóellenes BDS-mozgalom iránt”.
A jó kapcsolat akkor sem ért véget, amikor Omar az újságok címlapjára került zsidóellenes megjegyzései miatt. Ugyanazok a műsorvezetők, akik Trumpot „rutinosan szedik szét minden meggondolatlan megjegyzéséért”, egyetlen szót sem szóltak Omarral kapcsolatban. „Epés megjegyzéseiket azok számára tartogatták, akik a képviselőnőt kritizálták — elsősorban pedig ismét az elnök számára, akit iszlamofóbiával vádoltak, illetve azzal, hogy veszélybe sodorta Omar biztonságát, amiért gyűlölködőnek nevezte a politikusnőt”.
„Dacára annak, hogy Omar nem volt hajlandó elnézést kérni azért, mert Izraelt gyalázta, és mert az ország támogatóit kettős lojalitásal vádolta, a demokrata politikusnő királynőnek kijáró fogadtatásban részesült múlt hónapban Colbert műsorában”.
Ilhan Omar szereplése Stephen ColbertnélA demokrata kongresszusi képviselőnő áprilisi szereplését Stephen Colbert műsorában érdemes megnézni, ugyanis egyértelműen mutatja a műsorvezető szélsőséges elfogultságát Omar irányába. Ugyanaz a Colbert, aki más körülmények között metsző kritikával kezeli Donald Trump minden megjegyzését, rögtön így vezeti fel a képviselőnőt: „Ön egyfajta villámhárítóvá vált a jobboldal számára, de pár demokrata számára is… Hogyan élte meg, hogy villámhárítóvá vált? Hiszen ez az Ön történetének fontos része, már egészen annak kezdete óta, hogy kongresszusi képviselőnő lett”. A kérdésre — mely rögtön lefekteti, hogy Omar áldozat, és hogy a kezdetektől fogva igaztalanul támadják –, Omar azzal felelt, hogy „sok ember identitása már önmagában villámhárítóvá teszi, egyfajta [labdává] a politikai fociban. Ilyen például ha valaki bevándorló, menekült, színesbőrű nő”. Itt Colbert rögtön hozzáteszi, hogy „és konkrétan muszlim”. Omar így folytatja: „Én történetesen mindegyik vagyok. Könnyű tehát, hogy ez magától értetődő [sic!].” Colbert ezt követően arra utal, hogy Omar mondott dolgokat, amit „egyesek úgy láttak, mintha az esetleg antiszemita lehetett volna”, majd gyorsan megkérdezi, milyen érzést volt „politikai husángnak” lenni a jobboldal kezében — ismét „a kezdetektől fogva”. Omar erre úgy válaszol, hogy „ez egy fejlődési folyamat volt számomra”, majd kijelenti, hogy megjegyzéseinek „nem értette a történelmi kontextusát”. A politikusnő azt hangsúlyozta, hogy „ha embereknek fáj, amit mondok, akkor mindig meg fogom hallgatni őket, hogy megértsem a fájdalmukat”. A műsorvezető egyszer sem kérdez vissza az elképesztő kifogásokra, és Omar még 4:55-nél hatalmas tapsot is kap, amikor kijelenti, hogy „éppen annyira amerikai vagyok, mint bárki más”. Végül Colbert ki is mondja (6:20-nál), hogy Omart azért antiszemitázzák, mert színes bőrű muszlim nő. Veszprémy László Bernát |
Tobin szerint Omar kihasználja azt a közkeletű elképzelést, hogy 9/11-et követően Amerikában az iszlám szélsőség kritikája általakult iszlamofóbiává, és így nem kell felelnie azokra a vádakra, hogy zsidóellenes megjegyzéseket tett volna.
„És hogy kit kéne érdekelnie annak, hogy mit mondanak a humoristák egyes politikusokról vagy akár az antiszemitizmusról? Nos, mindenkinek kéne”
— szögezi le az amerikai-zsidó újságíró.
„Történelmünk azon pontján, amikor a felmérések szerint az amerikaiak — főleg a fiatalok — igen jelentős része a beszélgetős műsorokból informálódik, nagyon is számít, hogy így bánnak egy antiszemitával, aki elfogadóan viselkedik a terrorizmussal szemben”.
Tobin úgy véli, „egyesek számára a baloldalon az antiszemitizmus nem teszi elfogadhatatlanná az embert, ha az a valaki történetesen támadja Trumpot. Ily módon pedig az antiszemitizmust nem egyszerűen elnézik, de még meg is védik, és legitimálják is széleskörű nézettséggel rendelkező műsorokon”.
„Ha a beszélgetős műsorok humoristái már elfogadják az antiszemitizmust — amennyiben az egy Trump-ellenes színes bőrű muszlimtól jön –, akkor a zsidóellenességel szembeni kulturális falak, melyekről azt hittük, erősek, talán valóban leomlófélben vannak”.
