Trump az olajon keresztül szorítaná tovább Iránt

Washingtoni tisztviselők szerint az amerikai kormány azt fontolgatja, hogy újabb szankciókat vezet be Irán ellen, pedig Teherán már most is azzal vádolja az Egyesült Államokat, hogy az eddig életbe lépett pénzügyi megszorítások jelentősen hátráltatják az országot sújtó áradások mentési munkálatait.

A The Times of Israelnek nyilatkozó, névtelenséget kérő washingtoni források szerint az új szankciók májusban léphetnek életbe, egy évvel azt követően, hogy Donald Trump amerikai elnök felmondta az Iránnal 2015-ben kötött nukleáris egyezményt, arra hivatkozva, hogy azt nem tartja be Teherán.

A korábban bevezetett, de a megállapodás miatt felfüggesztett szankciók egy éve ismét érvénybe léptek. Most ezeken szigorítana tovább az amerikai kormány.

„Azt szeretnénk, ha a cégek továbbra is szörnyű ötletnek tartanák az Iránnal való üzletelést”

— mondta az egyik tisztviselő.

A friss értesülés szerint az új szankciók az iráni olajexportot céloznák, visszavonva a 8 országnak megadott engedélyt az iráni olajvásárlásra.

Irán a 2015-ös többhatalmi atommegállapodásban azt ígérte, hogy felhagy az atomfegyver-fejlesztéssel. Bár az ENSZ megfigyelői azt mondták, hogy Irán betartja a megállapodást, az Egyesült Államok úgy vélte, az egyezmény súlyosan hibás, mert lehetővé tette, hogy Teherán fokozatosan újrakezdje a fejlett atomkutatásokat.

Benjamin Netanjahu a tavalyi döntést követően gratulált Washingtonnak, és másokat is az egyezmény felmondására buzdított.

A Trump-adminisztráció azóta több új pénzügyi szankciót is bevezetett annak érdekében, hogy kikényszerítse az egyezmény újratárgyalását Teherántól.

Trump már ekkor kijelentette, hogy tönkreteszi az iráni olajipart, amely az ország egyik fő bevételi forrását adja.

Javad Zarif iráni külügyminiszter közben gazdasági terrorizmussal vádolja Washingtont, amely szerinte akadályozza a mentési munkákat az országot sújtó súlyos áradásoknál.

Irán szerint az amerikai szankciók miatt megy nehezen az árvízi mentés

Az állami helikopterflotta rossz állapota miatt kevés a bevethető légijármű — panaszkodott az iráni külügyminiszter.