Trump-Kim csúcstalálkozó: nem jutott megállapodásra a két vezető

Kézzel fogható eredmények nélkül ért véget a kibővített körben folytatott tárgyalás Vietnámban.

Nem jutott megállapodásra Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető csütörtökön, a vietnami Hanoiban folytatott csúcstalálkozó második napján, a tárgyalások ugyanakkor folytatódnak a jövőben a felek között — közölte Sarah Sanders, a washingtoni Fehér Ház szóvivője.

Az amerikai fél megerősítette, hogy a két vezető megvitatta a Koreai-félsziget atommentesítését, valamint hozzátette, hogy most nem jutottak megállapodásra, de a felek küldöttségei a kérdésben később összeülnek majd.

A két vezető találkozóját a szóvivő ismét nagyon jónak és építő jellegűnek minősítette.

Trump és Kim Dzsong Un a tervezettnél jóval korábban elhagyta a tárgyalások színhelyéül szolgáló szállodát a vietnami fővárosban – írta az MTI. Eredetileg egy közös aláírási ceremóniát is terveztek a munkaebéd után, de erre nem került sor.

Ahogy korábbi cikkünkben írtunk róla, Donald Trump a találkozó előtt barátjának nevezte Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt egy Twitter-bejegyzésében. Továbbá reményeinek hangot adva hozzátette, hogy hatalmas lehetőség előtt áll Észak-Korea, ha végrehajtja a nukleáris leszerelést a jövőben.