Az egyiptomi hírszerzés kavarása verte szét a gázai tűzszüneti megállapodást

Az egyiptomi hírszerzés titokban megváltoztatta a túszalku és a tűzszünet feltételeit, miután Izrael már beleegyezett – jelentette a CNN kedd este három, az ügyet ismerő forrásra hivatkozva.

Az egyiptomi hírszerzés által végrehajtott változtatások felháborodást váltottak ki Izraelben, valamint az Egyesült Államokban és Katarban is, és patthelyzetet hoztak a tűzszüneti tárgyalásokban.

„Mindannyiunkat átvertek”

– mondta az egyik ilyen forrás a CNN-nek.

Bill Burns, a CIA igazgatója, aki az amerikai közvetítői erőfeszítéseket vezette a túsz- és tűzszüneti megállapodás elérése érdekében, a térségben tartózkodott, amikor kiderült, hogy az egyiptomiak megváltoztatták a megállapodás feltételeit. Burns dühös volt, mondta ugyanez a forrás – úgy gondolta, hogy ez úgy tűnteti őt fel, mintha „nem lenne képben”, vagy szándékosan nem tájékoztatta volna Izraelt a változásokról. „Burns majdnem kiborult” – mondta a forrás.

A források szerint az egyiptomi hírszerzés magas rangú tisztje, Ahmed Abdel Khalek, az egyiptomi hírszerzés vezetőjének, Abbász Kamelnak a vezető helyettese volt a felelős az alku feltételeinek megváltoztatásáért.

A tárgyalásokat ismerő egyik forrás szerint Abdel Khalek mást mondott Izraelnek, és mást a Hamásznak.

A nagy színjáték: a Hamász elfogadta a nem létező izraeli tűzszüneti javaslatot

Izraeli tisztviselők szerint Jeruzsálem lejáratása és befeketítése a terroristák célja.

A Hamász további követelései bekerültek a tervezetbe, amelyhez Izrael korábban hozzájárult – de erről nem tájékoztatták a többi közvetítőt, ahogy az izraelieket sem.

„A Hamász azt mondta az embereinek, hogy ‘Holnapra meglesz a megállapodás'” – mondta az egyik forrás.

Minden fél abban a feltételezésben volt, hogy az egyiptomiak ugyanazt a dokumentumot adták át, amelyet Izrael aláírt, és amelyről a többi közvetítő, az Egyesült Államok és Katar is tudott.

A jelentés szerint a változtatásokat az egyiptomiak körülbelül egy héttel azután eszközölték, hogy április végén egy kairói küldöttség Izraelbe látogatott, hogy összefoglalják a megállapodás végső részleteit, egy olyan alkuét, amelyben Izrael a korábbiaknál sokkal nagyobb kompromisszumokat vállalt: kevesebb izraeli túsz szabadon engedését, cserébe több palesztin biztonsági fogolyért, valamint korlátlan számú palesztin menekült visszatérését a Gázai övezet északi részére.

Meglepő terv: Gázaiakat fegyverezne fel az izraeli védelmi miniszter

Fegyvereket kapnának azok a helyi gázaiak, akik a háború után átveszik az irányítást a Hamasz helyett.

Az egyik forrás szerint amikor az egyiptomiak visszatértek Izraelből és konzultáltak a Hamásszal, világossá vált, hogy a terrorszervezet továbbra sem tudja elfogadni azt, amibe Izrael beleegyezett, ezért változtattak a javaslaton.

A CNN-nek nyilatkozó két forrás azt mondta, hogy miután értesült a változtatásokról, Mohammed al-Thani katari miniszterelnök tájékoztatta a Moszad vezetőjét, Dedi Barneát, hogy Egyiptom egyedül cselekszik. Al-Thani a CIA vezetőjével, Burns-szel együtt állítólag megpróbálta „megmenteni” a megállapodást, és kiegyensúlyozni az ajánlatot olyan elemekkel, amelyekről tudták, hogy Izrael követelni fogja.

De ezek az erőfeszítések valójában kudarcot vallottak, és még az a kísérlet sem vezetett áttöréshez, hogy a kapcsolatfelvételt nem magas rangú delegációkkal folytassák Dohában. „Ennek semmi értelme” – mondta egy magas rangú Biden-kormánytisztviselő, amikor arról kérdezték, hogy az egyiptomi hírszerzés miért próbálta a többi féllel való konzultáció nélkül keresztülvinni a változtatásokat.

Hosszú az út a békéig: Az IDF becslése szerint még évekig eltarthat a háború

Legkésőbb idén szeptemberben egy újabb front nyílik északon.