A Joáv Gallant védelmi miniszter által előterjesztett terv szerint fegyvereket kapnának azok a helyi gázaiak, akik a háború után átveszik az irányítást a Hamasz helyett.
Joáv Gallant védelmi miniszter olyan tervet terjesztett elő, amely szerint – nemzetközi felügyelet mellett – fegyvereket biztosítanának azoknak a gázaiaknak, akik „a háború utáni napon” átveszik az övezet irányítását – jelentette az Israel Hayom.
A lap szerint Gallant azt javasolja, hogy Gázában hozzanak létre „humanitárius” kerületeket, és minden ilyen kerületben hozzanak létre egy civil rendszert, amely helyi gázaiakból áll, akik átveszik az irányítást a terroristáktól.
Arra az állításra reagálva, hogy a Hamász mindenkit megöl, aki megpróbál helyette Gázát kormányozni, Gallant és a védelmi tárca azt javasolja, hogy a hatalmat átvevő gázaiakat fegyverezzék fel, hogy képesek legyenek a rendet betartatni és megvédeni magukat a Hamásztól.
A terv szerint a gázaiaknak biztosított fegyverek izraeli felügyelet alatt lesznek, hogy elkerüljék, hogy a fegyverek a Hamász kezébe kerüljenek. Gallant úgy véli, szükséges a mérsékelt arab országok bevonása is, amelyek segítenének a Gázai övezet polgári irányításának felügyelésében.
Az Israel Hayom úgy tudja, a védelmi minisztérium tárgyalásokat folytatott az érintett országok katonai és diplomáciai vezetésével, akik elmondták, hogy előfeltétel lenne a polgári irányítás átadása a helyi gázaiaknak. A területet irányító gázaiak kiválasztása a Palesztin Hatóság hírszerzésének segítségével történne, amely azonosítani tudja azokat a gázaiakat, akik nem állnak kapcsolatban a Hamásszal.

Totál idióta! Egyetlen izraeli katona sem azért harcol, hogy a terroristák vegyék át a hatalmat azután! GÁZA = HAMASZ
PFSZ = HAMASZ = TERROR
Ahogy már hónapokkal ezelőtt is írtam.
Teljesen mindegy , hogy mit csinál Izrael.
Maradhat is Gázában , akár ki is vonulhat.
Teljesen mindegy.
Egyik sem megoldás a problémára.
Izrael minden fronton vereséget szenvedett.
Sajnos nem idióta, hanem politikus, aki tanult a harediktől. Olyan pozíciót keres, amelyben mind a רק ביבי mind pedig a רק לא ביבי tábornak nélkülözhetetlen tagja lehet.
Nem ő az első olyan sikeres és tehetséges tábornok, aki a politikussá válván csúnyán leszerepelt. Mint például Ehud Bárák.
Lásd: pufajkások, Magyarország, 1956 november-december…
Csak a hátuk mögött ott volt a Szovjet Hadsereg.
Egyedül nem mentek volna semmire.
Mentek volna dísznek a Köztársaság téri fákra …
Ez az ötlet az afgán hadsereg gázai változata lesz rövid időn belül. Gondoljunk csak bele talán pár napig vagy esetleg hétig tartott ki az afgán hadsereg a jenkik kivonulása után. Itt is ez fog történni.
Azert van ket apro kulonbseg: a talibok Afganisztanja, bar nem kivant valami az USA szemeben, de ezzel egyutt nem veszelyezteti azt a leteben. Izraelt viszont a Hamasz uralma veszelyeztetne. A masik kulonbseg, hogy az amik osszepakoltak, es elrepultek az ocean masik oldalara. Izrael nem repul sehova, marad Gaza mellett.
Tudod én csak arra gondoltam hogy alaposan leégették magukat azzal hogy kiképezték és felfegyverezték az afgán hadsereget.Miután pedig távoztak a jenkik jöttek a tálibok, a katonák vagy átálltak esetleg elmenekültek. Amennyiben a gázaiak kezébe fegyvert adnak itt is ez fog történni. Én pusztán csak ennyi hasonlóságot látok a két eset között. Magyarul izraelnek ezt figyelmbe kéne venni. Okos ember (ország) a más kárán tanul.
A zsidók szokás szerint egy új gólemet hoznak létre.
Ami persze rájuk támad ! Mint mindig …
Nem találnak elég kollaboránst.
Intő példa számukra a németek által megszállt szovjet területen működő policájok sorsa.
Meglepő terv, ez tény!
Az is meglepő, ahogy az izraeli kormány működik – az, hogy a miniszterelnök és a védelmi miniszter ennyire más véleményen van. Értem, hogy az izraeli kormány igen sokpárti-sokszínű koalíciós kormány, de akkor is meglepő a működési módja. Ehhez képest Olaf Scholz-Annalena Baerbock-Robert Habeck-Christian Lindner kétségtelen a szervezettséget, sőt a poroszos pedantériát képviselik.
A kezdeti meglepetésen túllépve:
egyrészt, ha jól olvasok a sorok között, akkor ez azt jelentené, hogy végül Egyiptom szállná meg Gázát, netán Jordániával és Szaud-Arábiával karöltve, velük megtámogatva. Ez viszont Izrael számára kb. az álommegoldás lenne — megszabadulna Gáza terhétől/poklától, mert elkerülné a visszatérést a 2023. október 7 előtti állapothoz (amikor praktikusan átengedte Gázát a Hamasznak), és elkerülné a visszatérést a 2005. előtti állapothoz is (amikor katonai megszállás alatt tartotta Gázát, de az IDF katonái is torkig voltak a Gázába vezénylésükkel).
Másrészt betölti azt a rést/stratégiai hiányosságot, amit Izrael az elmúlt fél évben kreált magának — mármint eddig semmilyen épelméjű elképzeléssel/tervvel nem állt elő arról, hogy mi lesz Gázával a háború után. (a Kongóba vagy Csádba történő kitelepítést nem tartom épelméjű elképzelésnek, sőt!) Ezzel alaposan megalapozott az Izrael-ellenes propagandának! Másrészt elvi lehetőséget adott arra, hogy mások álljanak elő olyan „tervekkel”, amit eszi-nem eszi alapon Izraelnek szeretnie kellett volna. És én senkinek nem kívánom, hogy mondjuk egy Josep Borell-féle tökfej tervét figyelembe kellene venni és arról kelljen vitatkoznia.
Úgyhogy Joáv Gallant a kezdeti döbbenetem ellenére egész kis helyre tervvel rukkolt elő, érdemes lenne megfontolni/átgondolni – meg tudni, hogy Egyiptom a színfalak mögött tényleg támogatja-e.
Sem Egyiptom, sem Jordánia nem akarja „átvenni” a gázai övezet irányítását, legkevésbé megszállással. Erre több okuk is van:
– ez kedvezne Izraelnek, ami a szemükben továbbra is ellenség.
– A gázai övezet egy probléma lenne a számukra, nekik elég volt a muzulmán testvériség és a Fekete Szeptember – úgyhogy ezt a variánst nyugodtan el lehet felejteni.
Az ilyen javaslatok „jobb híján” születnek, a természetes megoldás az övezet kiürítése lenne, nyilvánvalóan. A mesterséges képződmény örökre életképtelen és csak problémák forrása MINDEN érintett számára. Amig fennáll, csak bajt okoz.
Az ArutzSheva cikke szerint a meg nem nevezett, de megkeresett arab országok alapból nem zárkóztak el:
„the security echelon has held talks with both military and diplomatic personnel in the relevant countries, and learned that the precondition would be transferring civil control to local Gazans.”
Sőt az eredeti cikk még az USA-t is említi:
„moderate Arab countries with the support of the US, which will send money and supervise the civil management of the Gaza Strip”
Lehet, hogy az egész csak egy lufi, amire szabadon lehet lövöldözni, vagy egy blöff. Teoretikusan az is felmerül, hogy Joáv Gallant az egészet kitalálta (mondjuk ez is merész feltételezés azért).
Te is azt írod, hogy a gázai övezet egy képtelen helyzet. Ezért kéne adni egy esélyt ennek a tervnek. Ha beválik, Izraelnek csak könnyebbség. Ha izraeli lennék, támogatnám, mert minden nehézség/kétség ellenére mégis reményt hoz a képtelenségbe. Ha az USA is bele akar mászni a gázai gödörbe, ám tegye. A gázaiaknak is mindenképpen javulást hozna az elképzelés megvalósulása (értem, hogy ez nem izraeli főszempont, viszont amennyire az izraelieket megismertem, kizártnak tartom, hogy a jelenlegi humanitárius katasztrófáért lelkesednek).
Ha nem válik be/nem reális, akkor is ezen Gallant-javaslat arra azért minimálisan mindenképpen jó, hogy propagandisztikusan el lehet vitatkozni mind az arabokkal, mind a progresszívekkel. Izrael október után tán 1 (max. 2-3) hónapig volt PR-ilag előnyben, de azóta egyre inkább a homokzsák szerepébe kényszerült (bár Borell már 3 nappal a terrortámadás után a gázaiak megsegítéséről szónokolt, egészen ledöbbentően). Az izraeli kormányzat (egyik) nagy hibája (volt), hogy Netanjahu mindentől elzárkózott, mindenre nemet mondott, ezzel negatívitást sugallt. Ezzel a javaslattal viszont átvehetné a kezdeményezést: „íme itt az mód, ahogy az arab testvérek megsegíthetik egymást, gázai testvéreiket”
Az arab országok részt vennének egy valami féle zavaros, közös, gázai övezetet irányító adminisztrációban, de persze valódi felelősséget nem vállalnának. Mindez csak arra szolgálna a részükről, hogy a befolyásukat és érdekeiket érvényesíthessék a politikai játszmáikban. Amúgy nemigen érdekli őket sem Gáza, sem a palesztinok. Egyiptomnak többször felajánlották Gáza átvételét, de ők köszönik szépen, de nem kérnek belőle. Az ENSZ? Teljesen megbízhatatlan és impotens. Nincs is joga fegyveresen fellépni, ilyen szempontból mindig és mindenhol csődöt mondott. (Gázában is!!!) Nyugati rendfenntartó koalíció? Ebben lenne valami, de eszük ágában sincs, van elég bajuk otthon, Oroszországgal-új világrenddel és az USA-val. Úgy kellene nekik a gázai felelősségvállalás, mint púp a hátukra.
Az egészséges alapállás az lenne, ha összefognának a hamasz megsemmisítésére ahelyett, hogy akadályoznák ebben Izraelt. De ezt nem fogják megtenni, már sokszor, sok helyen taglaltuk itt, miért.
Egyetértek, hogy ezen terv sikerének alapfeltétele a Hamasz katonai megsemmisítése.
Azzal is egyetértek, hogy a vitakluboknak, mint az ENSZ vagy a ArabLiga (netán EU) nem szabad lapot osztani, ha ebben sikert szeretnénk.
Azt is el kell érni, hogy véletlenül se tudjon olybá tűnni, hogy a Hamasz politikailag cél ért/sikert aratott a katonai veresége után. Ez úgy Izraelnek, mint Egyiptomnak katasztrofális lenne. A Hamaszra politikai vereséget is kell mérni a katonai veresége után. Nekem ez tűnik a legnehezebben elérhetőnek.
Az is világos, hogy a PFSZ/Fatah/Palesztin Hatóság a végletekig ellenérdekelt, hiszen kihúzná a lábuk alól az évtizedek alatt kiépített „a palesztin nép egyetlen törvényes képviselője” érvelést.
Úgyhogy nem azt mondom, hogy az elképzelés előtt kikövezett út áll, amelyen csak végig kell sétálni.
Azt sem tudom, hogyha a javaslat netán sikerül Gázában, az milyen hatást gyakorolna Ciszjordániára – pozitív és negatív szcenárió egyaránt elképzelhető.
Én csak azt mondom, hogy az elképzelés nem eleve halva született sületlenség, hanem régóta az első olyan terv, amiben a realitást, netán a siker reményét látom – a kezdeti elképedésem ellenére. (a régóta alatt kb. 20 évet értek)
Elég hamvába holt ötlet, amit a világközvélemény „haladó” része kényszerít ki. Kérdés, egyáltalán komolyan gondolja-e az izraeli fél. Lehet mögötte egy olyan elgondolás is, hogy a hamasz maradékai ezekkel lesznek elfoglalva, nem Izraellel.
Amúgy az egész gázai projekt kezdettől egy rosszindulatú, Izrael-ellenes akció volt, egy ellenséges góc életben tartása Izrael hátában, aminek a következményeit most már bárki világosan láthatja.
Az egyetlen megoldás a gázai övezet kiürítése lenne. Minden más megoldás csak félmegoldás, ami továbbra is életben tartja ezt a képtelen helyzetet. Tudják ezt Izrael rosszakarói (ezért is erőltetik), de a nyugati kormányok is, akik számításból, félelemből és szavazatok megszerzése okán siralmasan megalkuvóak.