Köves Slomót, az EMIH-Magyar Zsidó Szövetség vezető rabbiját szerdán a TV2 Mokka című reggeli műsorában kérdezték sávuot, a Tóraadás ünnepéről. A rabbi elmondta, hogy sávuot szinte minden évben egybeesik a keresztény pünkösddel, amely ünnep szintén egy „sávuoton” történt — számol be a zsido.com.
Hova: #Kiemelt
Trumpnak komoly kihívója akadt
Az amerikai Szövetségi Választási Bizottság szerdán hivatalosan is nyilvántartásba vette Ron DeSantist, Florida kormányzóját, aki elindul a republikánus elnökjelöltségért, és akit Donald Trump legesélyesebb vetélytársának tartanak a versenyben.
Sávuót ünnepéről
A zsidó vallás szerint sávuót, a hetek ünnepe, a Sínai-hegyi Tóraadás emléknapja, az új kenyér ünnepe sziván hónap hatodik és hetedik napjára esik, a Gergely naptár szerint idén május 25. napnyugtától május 27. estéjéig ünneplik.
Hatezren ünnepelték Izrael születésnapját a Szent István Parkban
Közösen ünnepelték a magyar zsidó közösségek Izrael megalapításának 75. évfordulóját, illetve a Jeruzsálem-napot a budapesti Szent István parkban május 21-én vasárnap — írja a zsido.com.
Megkezdődik a Firgun Ház – Színház és Kulturális Központ építése
Eredményesen zárult a közbeszerzés, így a héten megkezdődhetnek a Firgun Ház építési munkálatai. Az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség új kulturális létesítménye színházi előadások mellett kiállításoknak, koncerteknek, könyvbemutatóknak és közösségi rendezvényeknek is otthont ad majd. A Baross utcai egykori pártszékház épületében megvalósuló színház és kulturális központ kivitelezését a legalacsonyabb árat ajánló Dobsza Kft. végezheti.
Történelem átírása helyett történelmet kell írni
Douglas Murray, brit író és újságíró a nemzeti konzervativizmus angliai konferenciáján mondott beszédét szemléztük.
Így ünnepel Jeruzsálem
Az izraeliek országszerte Jeruzsálem felszabadításának és újraegyesítésének 56. évfordulóját ünneplik.
Izraeli múzeum számára vásárolták meg a legrégebbi és legdrágább héber Bibliát
Egy 1100 éves héber Biblia lett a valaha eladott legdrágább könyv szerdán, amikor 38,1 millió dolláros árat ért el a New York-i Sotheby’s árverésén.
Ma van Jeruzsálem újraegyesítésének évfordulója
A Jeruzsálem-napot a héber naptár szerint ijár hónap 28-án, vagy annak közelében ünneplik. (Idén, mivel ez a nap péntekre esik, az aznap este kezdődő sábáti munkatilalom miatt egy nappal korábban, azaz ma ünnepeljük.) 1967. június 7-én (5727. évi Iyar 28-án) ugyanis, a hatnapos háborúban Jeruzsálemért vívott harcok során ekkor szabadult fel Kelet-Jeruzsálem a jordániai megszállás alól, és került izraeli fennhatóság alá.
Elon Musk szerint nem antiszemitizmus, amit Soros Györgyre mondott
Elon Musk kitartott Soros Györgyre vonatkozó kritikája mellett, és visszautasította az antiszemitizmus vádját megjegyzésével kapcsolatban egy interjúban.
Az Európai Zsidó Szövetség a növekvő antiszemitizmus elleni harcról tárgyalt
Az Európai Zsidó Szövetség (EJA) éves konferenciáján, a portugáliai Portóban hétfőn a kontinens növekvő antiszemitizmus-problémájával foglalkoztak — számol be a szervezet sajtószolgálata.
Köves Slomó is gratulált az új Mazsihisz elnöknek
Az EMIH vezető rabbija is levélben gratulált Grósz Andornak a megválasztáshoz.
75 éve ezen a napon kiáltották ki Izrael függetlenségét
Izrael függetlenségét 1948. május 14-én kiáltották ki a Függetlenségi Nyilatkozat megszövegezésével és aláírásával, de a zsidó naptárhoz igazodva, a jubileumi évforduló ebben az évben áprilisban volt.
Izrael dobogós helyen végzett az Eurovíziós Dalfesztiválon
A fesztivált tavaly az ukrán Kalush Orchestra nyerte meg a Stefania című dallal, de az orosz-ukrán háború miatt az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) átengedte a rendezés jogát a második helyezett Nagy-Britanniának.
A MAOIH elnökének reakciója a leváltott vezetőség vádjaira
A tegnapi napon sajtótájékoztatót tartott Deutsch Róbert és Páskesz Zeév (Somlai Tamás), a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség nemrég leváltott elnöke és főtitkára. A szűkkörű összejövetelen, melyre lapunk meghívást sem kapott, a megjelent képek alapján a volt vezetőkkel egy asztalnál ült Szántó-Várnagy Binjomin is, aki nem mellesleg orthodox rabbiként a Mazsihisz neológ Rabbiképző Intézetének zsinagógáját vezeti, így maga is amolyan „zsinagógafoglaló”.
Az alábbiakban Keszler Gábor, a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség (MAOIH) elnökének reakcióját közöljük, az említett sajtótájékoztatón elhangzott vádakra.
Megszólaltak a szirénák: 13 óra után újra lövik Izraelt
A helyi hatóságok szerint egy üvegházat ért találat a Gázai övezetből az Eshkol regionális tanács települései felé irányuló legutóbbi rakétatűzben.
Gulyás Gergely lemondta az izraeli útját
A jelenlegi biztonsági helyzetre hivatkozva elhalasztotta izraeli útját a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy meg nem határozott időpontra – adta hírül a Szabad Európa.
Konzervatív sztárriporter készített interjút Köves Slomóval
Magyarországra látogatott Dave Rubin konzervatív megmondóember, aki riportot készíteni érkezett hazánkba. A hírek szerint itt tartózkodása során Rubin interjút készített Orbán Viktor miniszterelnökkel, Orbán Balázzsal, a miniszterelnök politikai tanácsadójával és Németh Zsolt külügyi államtitkárral is.