Ez is antiszemitizmusnak számít majd, miután pontosították az amerikai külügyminisztérium antiszemitizmus definícióját — közölte írásában a Jerusalem Post.
A döntésről elsőként Adam Milstein tett bejelentést, aki Twitter bejegyzésében arra is emlékeztet: az Amerikai Egyesült Államok vezetése 2018-ban tette magáévá a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) antiszemitizmus definícióját, amit most kiegészítenek.
Az izraeli születésű amerikai milliárdos filantróp szerda reggel tett közzé egy posztot, ami alapján az új meghatározás azt is antiszemitizmusnak minősíti, ha valaki a nyilvánosság előtt
„párhuzamot von a jelenlegi izraeli politika és a nácik között”.
A döntés nem sokkal azután született, hogy a képviselőház annak ellenére elsöprő többséggel elítélte a BDS-t, hogy a gyűlöletbotrányairól ismert demokrata „négyesfogat” több tagja is a harmincas évek náciellenes politikájával vette védelmébe az Izrael-ellenes mozgalmat.
Ilhan Omar demokrata képviselőnő olyan határozat tervezet kezdeményezett, ami kifejezetten támogatásáról biztosítaná a BDS-t (Boycott, Divestment, Sanctions). A dokumentumot egy tucat másik demokrata képviselő — köztük Alexandria Ocasio-Cortez és Rashida Tlaib — is aláírta.





„Európai vezető rabbik szerint az antiszemitizmusnak nincs politikai hovatartozása”
Szóval ők bárkit leantiszemitázhatnak, de őket nem lehet nácizni.
Erre mondják hogy „figyelj! ha bármi gondod, bajod van, rám ne számíts!” XD
Nagyon helyes!
Hogy is mondta Voltaire? „Ha meg akarod tudni, ki uralkodik fölötted, nézd meg, kit nem szabad bírálni.”
A rágalom mióta „bírálat”?
Mert Izrael mindenfajta bírálata eleve csak rágalom lehet?
Szó sincs róla.
Ideje volt meghozni ezt az intézkedést. Egy kicsit erős kezd lenni most már, hogy a legnagyobb nácik nácizzák a zsidókat.