Mind a CDU, mind az SPD tömegesen veszíti el választóit, mert vagy nem bírnak, vagy nem akarnak a zöld ökoőrületnek ellentmondani. Az a veszély fenyeget, hogy válságukban az egész német demokráciát magukkal rántják.
Ha ezen a héten választás lenne Németországban, a következö eredmények születnének:
CDU/CSU 26,4%
Zöldek 25,5 %
AfD 12,8 %
SPD 12,7 %
FDP 8 %
Baloldal (Die Linke) 7,9%
Statisztikailag a különbség a CDU és a Zöldek között nem mérhető. De a helyzet drámaisága a két volt néppárt, a kereszténydemokrata CDU és a szociáldemokrata SPD számára így is nyilvánvaló. A mostani un. nagykoalíciónak nem lenne többsége, és elképzelhető, hogy a kancellár a Zöldek soraiból kerülhetne ki.
Egészen másképpen néz ki a helyzet a keletnémet tartományokban. Három tartományban, Szászországban, Szászország-Anhaltban és Brandenburgban szeptember 1-én tartományi választások lesznek. Itt következőképpen alakulnának az eredmények: az AfD valószínűleg két tartományban a legerősebb párt lenne. Szászországban kérdéses, hogy a SPD egyáltalán bekerül-e a parlamentbe. A Zöldek 6 és 13% között mozognak.
Ami a keleti és nyugati tartományokban közös, az a nagy néppártok drámai támogatásvesztése. Amíg ez nyugaton a Zöldek térnyeréséhez vezet, addig keleten az AfD lesz egyre erősebb.
Angela Merkel 2000 óta CDU-elnök, 2005 óta kancellár. Azóta a CDU/CSU váltakozó partnerekkel egyfolytában kormányzó párt volt. Ma szövetségi szinten egyetlen párt sem tudna csak egy szövetségessel kormányozni, mindegyik pártnak több koalíciós partnerre lenne szüksége. A két néppárt hanyatlása már hosszabb ideje tart, de a drámai térvesztés 2015 óta felgyorsult.
Az évszámot nem nehéz egy történelmi eseményhez kapcsolni: 2015-ben döntött Merkel önhatalmúlag arról, hogy kinyittatja a határokat az – immár két és fél millióra dagadt – arab és afrikai migránshullám előtt.
Bár az erre következő 2017-es választáson mindkét párt sok szavazatot vesztett, az akkori számok mégis mintha egy más világból származnának: CDU/CSU 32,9%, SPD 20,5%. És bár a CDU 8,6%-ot veszített, a SPD 5,2%-t, ma már ehhez hasonló eredményről még álmodni sem mernének.
Nyilvánvaló, hogy mindkét párt elvesztette törzsválasztóinak nagy részét. Ennek a fejlődésnek két oka lehet: vagy a választók változtak meg, vagy a pártok nem képviselik valamilyen okból az érdekeiket. Mindkét párt esetében a második ok volt a döntő.
A CDU és bajor testvérpártja, a CSU eredetileg a vidéki keresztény-konzervatív gondolkodásúak valamint a kistisztviselők, hivatalnokok és a művelt polgárság pártjai voltak. Hosszú időn keresztül egy hasonlóan stabil szociáldemokrata párt, az SPD ált velük szemben.
A szociáldemokraták szoros kapcsolatokat ápoltak a szakszervezeti mozgalommal, leginkább a munkásosztály pártjának számítottak, és a társadalom szegényebb rétegeinek érdekeiért harcoltak. 1959-ben, az ún. Bad Godesberg-i programban elbúcsúztak a párton belüli radikális vonulatoktól, és feladták a szocializmus megvalósításának célkitűzését.
Természetesen a társadalmon belül is történtek változások a két párt váltógazdaságának hosszú évtizedei alatt. A szekularizáció meggyengítette ugyan a kereszténység jelentőségét, az azonban tovább élt mint kulturális bevésődés. A CDU sokáig ellenállt a fanatikus modernizmusnak és a hatvannyolcas mozgalom társadalomromboló dühöngésének, és otthont nyújtott mindazoknak, akik meg akarták őrizni a házasság, a család és a nemzet tradicionális kötődéseit.
A CDU a 80-as években jól átvészelte az ökológiai mozgalmak kezdeteit, egyet-mást átvettek tőlük – legtöbbször az értelmesebb célokat –, kineveztek egy környezetvédelmi minisztert, aki bátran harcolt a folyók megtisztításáért és ez erdők fenntartásáért. Ezek a változások körülbelül megfeleltek a lakosságon belüli változásoknak, így a CDU/CSU továbbra is a szavazatok körülbelül 40 százalékára számíthatott.
Azonban Merkel kancellárrá választásával minden megváltozott. Az NDK-ban szocializálódott Merkel kitisztogatta a CDU-ból összes szóba jöhető riválisát, ami egyúttal az összes politikai tehetség kiszorítását is jelentette.
Egyúttal elnémította és a párt szélére szorította a konzervatívok frakcióját is. Ezzel párhuzamosan megpróbálta a feltörekvő Zöldeket azáltal gyengíteni, hogy egymásután átvette, sőt felülmúlta azok követeléseit.
A pártban nem maradtak már igazi keresztények, tradicionálisan gondolkodók és patrióták, helyettük szolgalelkű vazallusokat szervezett be. Ezzel párhuzamosan a CDU a szociáldemokratákkal karöltve addig nem tapasztalt mértékben felduzzasztotta a jóléti államot, ami sok új pozíciót és jövedelmet kínált az éhes új párttisztviselők generációjának.
Abban a mértékben, ahogy a CDU közép- és alsó funkcionáriusrétege tartalmilag és tehetségileg kiürült, ugyanolyan mértékben nőtt Merkel személyes hatalma, melyet már semmi és senki nem tudott korlátozni.
A CDU egy tartalom nélküli gyülekezetté vált, mely csak egyetlen célt követett, a kancellár megválasztását és hatalmon tartását. Kontroll nélkül Merkel azt tett, amit akart.
Egy éjszaka folyamán, miután Japánban cunami volt, önhatalmúlag úgy döntött, leállíttatja az összes német atomerőművet, melyek a világ legbiztonságosabbjaihoz tartoznak. Egyúttal meghirdette a zöld energiafordulatot.
Naiv világmegváltók számára a program jól hangzott. De a mérnökök, technikusok és szakmunkások nagy középosztálya már akkor sejtette, hogy ennek rossz következményei lesznek. A CDU akkor még a városi alternatív választók egy részének megnyerésével valamelyest ki tudta egyenlíteni a CDU-bázishoz tartozó szavazók egy részének elvesztését.
De már ekkor megmutatkozott, hogy a meggyőződéses ökologisták inkább az eredetit választják. Igaz, a CDU ezzel a húzással egy pár szavazatot nyert a zöld miliőből. Ugyanakkor elvesztette az ökologizmus ideológiájával szembeni érvelés lehetőségét. És ez így ment tovább, egyik önhatalmú döntés született meg a másik után.
Az energiafordulat után jött az euró „megmentése”, majd a határnyitás, és néhány nappal ezelőtt a legújabb merkeli döntés: 2050-ig klímasemleges lesz Németország, vagyis a kontinentális Európa legjelentősebb ipari állama nem fog többé szén-dioxidot kibocsátani. A CDU/CSU által hátrahagyott politikai űr így lett napról napra nagyobb, konzervatív és gazdaságilag liberálisan gondolkodó emberek már sehol sem találtak politikai otthonra.
A SPD számára szintén a Zöldek voltak a nemezis, de őket még egy másik démon is terelte maga előtt: az NDK-ban uralkodó Szocialista Egységpárt utódja, a Die Linke, amely a hatvannyolcasok nyugatnémet maradványainak és több szélsőbalos értelmiséginek is otthont tudott nyújtani. Ettől kezdve a szociáldemokraták megpróbáltak a balosokat balról, a Zöldeket pedig még zöldebbről megelőzni.
A SPD már rég nem foglalkozik a munkások és a szegényebb rétegek problémáival. Valószínűleg már nem is ismeri azokat, mert időközben a nagyon is jól ellátott hivatalnokok és állami alkalmazottak pártjává vált. A modernizmus minden jelenlegi őrültségében elől akar járni: még több migránst az országba hívni, még több állítólag hátrányos helyzetű csoportot kitalálni.
Nyíltan támogat baloldali radikális csoportokat, és a szocializmus megvalósítása ismét céljai közé tartozik, mintha a Bad Godesberg-i program sohasem létezett volna. Ezen csoportok érdekében még tovább kívánja bővíteni a jóléti államot, amit persze pont azok fognak még magasabb adóikkal megfizetni, akik valaha választói bázisukat képezték.
Politikája időközben pontosan azok ellen irányul, akiknek az érdekeit annak idején 1863-ban August Bebel, a pártalapító képviselni akarta.
De a szociáldemokraták valószínűleg legnagyobb árulása eredeti választóival szemben a haladás fogalmának teljes átértelmezése.
Egykor a „haladás” szó a munkásosztály kultúra általi felemelkedését, a tudományos-technikai fejlődést jelentette, amely éppen a legrosszabb körülmények között élők sorsát segítette megjavítani. Az SPD azonban a Zöldek ideológiáját követve elbúcsúzott ettől az értelmezéstől. Ma már a haladás a természetes társadalmi kötődések szétverését jelenti, a meglévő lerombolását a zöld újraépítés érdekében.
A SPD erőszakos technikaromboló csoportokat támogat, az ökológia nevében támogatja a német ipar és energiarendszer szétzúzását, és nem bánja, ha ennek következtében százezrek válnak munkanélkülivé. A határtalan migráció támogatóiként erősíti a nyomást az alacsony bércsoportokban dolgozókra, akik a képzetlen migránsok személyében most új, élesebb konkurenciával állnak szemben. Ki csodálkozik e körülmények között azon, hogy a munkások és a szegények elfordulnak a szociáldemokratáktól?
Így mind a konzervatív, mind a szociális gondolkodású polgárok politikai képviselet nélkül maradtak. De a politika nem tűri az űrt, és a válasz a többi párt erőszakos modernizmusára az Alternative für Deutschland, AfD megalakulása volt 2013-ban.
Az AfD lépésről lépésre elkezdte azokat a jobb- és baloldali tradicionális értékeket képviselni, amelyeket egyetlen párt sem akart már vállalni.
A határnyitás után a párt korábbi euro-kritikus súlypontja eltolódott a migráció kérdésére, ugyanis az az összes a párt által képviselt értéket veszélyeztette: a nemzetet, a családot, a művelődési szintet, a közbiztonságot és a szociális biztonságot. Azóta az AfD gyűjti be mind a CDU, mind az SPD csalódott választóit.
Kezdettől fogva végigkísérte az AfD-t a messze balra tolódott CDU és SPD vádja, hogy itt a fasiszták, rasszisták és nácik gyülekezetéről lenne szó. Azonban a nácik és antiszemiták száma az AfD-ben nem nagyobb, mint bármely más politikai pártban. Sőt, valószínűleg még kisebb is, mert a többi párttal ellentétben az AfD Izrael barátja és támogatója, amihez a mai Németországban nem kevés bátorságra van szükség.
Már eljutottunk odáig, hogy szélsőjobboldali megnyilvánulásnak minősül a határnyitás bírálata, a migránsok által naponta elkövetett bűncselekmények megemlítése, a bevándorlók gyakran erőszakba torkolló antiszemitizmusának bírálata, vagy akár csak annak a megállapítása, hogy a városokban dúló lakáshiánynak a migránsok özöne a kiváltó oka.
Minél kevesebben voltak hajlandóak a két volt néppártra szavazni, annál hisztérikusabb lett az AfD elleni uszítás. A gyülekezési és szólásszabadság gyakorlatilag érvénytelenné vált, mert ún. „antifasiszta” verőlegények fenyegetésekkel, olykor direkt fizikai támadásokkal minden AfD-rendezvényt megpróbálnak megakadályozni.
Az alkotmányos jogok mintha már semmit sem számítanának: az összes parlamenti pártnak együttesen sikerült megakadályozni, hogy az AfD a neki mint legnagyobb ellenzéki pártnak járó parlamenti elnök-helyettesi pozíciót betöltse.
És ez még csak a kezdet. Ezen a héten Peter Tauber, volt CDU főtitkár, azt javasolta, hogy jobboldali polgároktól – köztük a CDU-n belüli konzervatív „Értékunió” tagjaitól – vonják meg polgári jogaikat, így a gyülekezési, egyesülési és szólásjogot, szüntessék meg a postai és távközlési titoktartást, valamit a tulajdonhoz való jogot.
A javaslat a Die Welt című napilapban jelent meg, és általános felháborodás helyett a CDU-vezetés több tagja támogatásáról biztosította Taubert, többek között Horst Seehofer belügyminiszter, valamint Friedrich Merz, sokak szerint a kancellárság várományosa, ha egy szép napon Merkel hajlandó lenne lemondani.
A javaslat kiváltó oka egy merénylet volt: Kassel városának közigazgatási főnökét valaki lelőtte. Az áldozat annak idején, a bevándorlás tetőfokán a migráció német bírálóit felszólította, hogy ha az nem tetszik nekik, akkor hagyják el az országot. A gyanúsítottról állítólag tudni lehet, hogy jobboldali radikális kapcsolatai vannak, amit eddig nem sikerült bizonyítani, ahogy az sincs bizonyítva, hogy valóban ő-e a tettes. Ennek ellenére napok óta dúl a propagandahadjárat, mely szerint „az AfD együtt gyilkolt”.
A legtöbb támadás azonban pont az AfD-t és támogatóit éri, és itt kizárólag baloldali erőszakról van szó.
Egyedül ez év első negyedében 217 erőszakos bűncselekmény irányult az AfD képviselői ellen. Közel sem érte egyetlen más párt képviselőit sem ennyi inzultus. A fenyegetések és rágalmak hatnak – ha nem is a volt néppártok javára. De annyit elértek velük, hogy nyugaton az emberek alig mernek elmenni az AfD rendezvényeire, és ha a rágalmakat gyakran és sokáig ismételgetik, az emberek elkezdik őket elhinni.
Keleten erre alig van vevő. Legtöbben megtanulták a kommunizmusban, hogyan kell a propagandát a valóságtól megkülönböztetni. Kelet-Németország még erősebben szekularizált, mint a Nyugat, viszont a család, a nemzet és az egyéni szabadság történelmi okokból fontosabb az embereknek. Van tapasztalatuk abban, hogy ki, kit és miért szokott nácinak nevezni. Ezért sem sikerül a Zöldeknek keleten jelentősebb szavazóbázist szerezni.
És így még az is megtörténhet, hogy a szeptemberi választások után Szászországban feltámad az NDK volt szocialista egységpártja.
Máris meghirdette az összes többi párt, hogy szükség esetén mindannyian összefognak, hogy az AfD, a legerősebb párt esetleges kormányalakítását megakadályozzák.
Valószínűleg ez okból egy vezető politikus néhány napja elhagyta az alakulóban levő egységfrontot: Ulrich Thomas, Szászország-Anhalt CDU frakcióvezető-helyettese nem volt hajlandó egy CDU-AfD koalíciót kizárni. Ha ez a koalíció létrejönne, az valóban gátszakadást jelentene – amely tovább gyorsítaná a volt néppártok szétesését.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.