Az orosz államfőnek az a „megjegyzése”, hogy az orosz és az ukrán végül is egy nép, plusz az orosz csapatösszpontosítás Ukrajna határainál semmi jót nem jelez előre. És nemcsak az ukránoknak.
Volodimir Zelenszkij megcsinálta. A zsidó származású színész-producer a független Ukrajna történetének legnagyobb arányú győzelmével nyerte meg az elnökválasztás április 21-i második fordulóját. „Mindenki boldog, aki Zelenszkijre szavazott” – így kommentálta az eredményt egy harkivi lakos.
Az új elnök mandátuma rendkívül erős lesz, ráadásul szinte az összes régió (Lviv kivételével) rá szavazott, így Zelenszkij méltán jegyezte meg, hogy sikerült egyesíteni Ukrajnát. Azt viszont egyelőre nem tudni pontosan, hogy az orosz ajkú, bár ukránul is kiválóan beszélő új államfő mire fogja használni ezt az erős támogatottságot, mert a programjából vajmi kevés ismert.
Azt Zelenszkij még a kampány alatt jelentette ki, hogy ő akár tárgyalna is az orosz elnökkel a kelet-ukrajnai konfliktus rendezése érdekében. Sokan ezt biztató jelnek tartották, arra gondoltak ugyanis, hogy a Porosenko eddigi elnök fémjelezte konfrontatív hozzáállás véget érhet, így békét lehet kötni Moszkvával.
Putyin emelte a tétet
Az orosz miniszterelnök tovább erősítette a pozitív hangulatot. Medvegyev a közösségi médiában azt írta, hogy esély nyílt az orosz-ukrán viszony javítására, csak „józanság”, valamint „becsületesség és pragmatizmus” kell hozzá. Még Kurt Volker amerikai különleges megbízott is annak a reményének adott hangot, hogy sikerül szót érteni Moszkvával.
Ekkor jött a hidegzuhany. Putyin előbb arról beszélt, hogy meg akarja könnyíteni az oroszok által támogatott kelet-ukrajnai szakadárok ellenőrzése alatt lévő területek lakosainak az orosz állampolgárság megszerzését.
Zelenszkij erre elég hetykén válaszolt. Azt mondta: akkor ő is ukrán állampolgárságot ad majd az oroszoknak, akik így legalább megtudják, mi a szabadság. Zelenszkij szerint nem sok ukrán akar orosz állampolgárságot, mert Ukrajnában van „szólásszabadság, szabad a sajtó és az internet is”.
Az orosz elnök erre emelte a tétet, és azóta már meg is teremtette a jogszabályi hátterét annak, hogy a megszállt Donyec-medence (Donbász), az egyoldalúan elcsatolt Krím-félsziget lakosai, valamint a háború elől Oroszországba menekült ukránok gyorsított eljárásban jussanak hozzá az orosz útlevélhez.
Testvérek között is sok millió ember lehet, akiket Oroszország egyszerűen „elszipkáz” Ukrajnától. Az orosz útlevél osztogatása miatt egyébként is a legtöbb embernek összeugrik a gyomra. Moszkva ugyanis így választotta le de facto Grúziáról Dél-Oszétiát és Abháziát, majd azzal az ürüggyel küldte oda a hadseregét, és vívott háborút 2008-ban a grúzokkal, hogy úgymond meg kell védeni az orosz állampolgárokat. Főleg ezért reagál érzékenyen a kijevi kormány, amikor Budapest magyar állampolgárságot osztogat a kárpátaljaiaknak.
Putyin tehát – szokásához híven – kihasználta a hatalomátadásból adódó viszonylag bizonytalan átmenetet Kijevben, és újabb lépést tett annak érdekében, hogy destabilizálja, esetleg „visszaparancsolja” az orosz érdekszférából távozni igyekvő Ukrajnát.
Zelenszkij is üzent
Az ukránoktól elsősorban a Nyugat várta el, hogy a háborús állapotok ellenére tartsák magukat a demokratikus játékszabályokhoz (pedig a kozák hagyományok szerint háború idején nem cseréljük le a hetmant), bár természetesen a 2004-es és 20013/14-es forradalom óta egyre inkább öntudatra ébredő polgárok sem nézték volna jó szemmel, ha Porosenko törli vagy akár csak elhalasztja a voksolást.
Az elnökválasztás egyébként olajozottan, viszonylag tisztán és demokratikusan folyt le, az eredmény megjósolhatatlan volt, ráadásul egyértelműen a nép akarata érvényesült, amiről a posztszovjet térség legtöbb országa csak álmodhat. Zelenszkij nem is bírta ki, hogy ne üzenjen a néhai Szovjetunió egykori tagországainak: „Nézzetek csak ránk. Bármi lehetséges”.
Putyin nagyon jól tudja, mekkora veszélyt jelent a hatalmára az, hogy az oroszok mindezt láthatják (az orosz közösségi médiában el is indult egy tiltakozási hullám, az emberek az ukrán választásokhoz hasonlót követelnek transzparenseiken. Egyes orosz politikusok pedig azt szorgalmazzák, hogy náluk is legyenek stadionokban tartott választási viták az ukrán elnökjelöltek vitájának mintájára).
Elég valószínű, hogy az orosz elnök emiatt is érezte hirtelen szükségét annak, hogy valahogy betartson az ukránoknak. Putyin nyilván azt sem felejtette el, hogy Zelenszkij üzleti partnere és fő támogatója, Ihor Kolomojszkij Izraelben élő ukrán oligarcha „skizofrén törpének” nevezte az orosz elnököt a kelet-ukrajnai háború csúcsán.
Ráadásul az orosz propagandagépezet is kapott egy nagy ütést azzal, hogy a „kijevi antiszemita junta” élére egy zsidó származású ember kerül elnökként. Jelen állás szerint Ukrajnában mind a kormányfő (Volodimir Hrojszman személyében), mind a megválasztott államfő zsidó származású.
Álljunk csak meg egy pillanatra, és gondolkodjunk el azon, hogy ez a világ, de akár Európa mely országában lenne még lehetséges.
Fel van adva a lecke
Zelenszkij egyébként, amikor április utolsó napján hivatalossá vált, hogy a szavazatok több mint 73 százalékát szerezte meg az elnökválasztáson, videoüzenetben köszönte meg az ukránoknak a támogatást. A megválasztott elnök, akit várhatóan június elején iktatnak be, értésre adta, hogy melyik kultúrkör felé tájékozódik (vagy honnan vár támogatást): nem a bolsevik forradalom atyját, Lenint vagy valamelyik orosz cárt idézte, hanem azt mondta:
szimbolikát lát abban, hogy az Egyesült Államok első elnökét, George Washingtont éppen április 30-án múlt kétszáz éve, hogy beiktatták hivatalába.
„Nem hasonlítom magam ehhez a nagy politikushoz, még korai lenne, de ha megengedik, szeretném idézni” – mondta, és odacitálta Washingtonnak azt a mondatát, amelyben a „lelkiismeret nevű égi tűz” életben tartását ígérte a választóinak. „Ígérem, hogy dolgozni fogok, ígérem, hogy nem hagyom önöket cserben.” – jelentette ki Zelenszkij a videójában, hiszen ő már csak így, a közösségi médián keresztül szokott üzenni az ukránoknak.
Öt évvel ezelőtti videó: az ukránok elleni orosz agresszióról, röviden:
https://youtu.be/u-qO42qjShg
Putyin a legújabb döntésével egyébként nem egyszerűen csak kóstolgatja Zelenszkijt, de ezzel kijelölte a „barátság” határait is. A leendő elnök
- vagy alattvalóként meghunyászkodik (ez csak elvi lehetőség, kizárt, hogy ezt az ukrán nép hagyná),
- vagy felveszi a kesztyűt,
- vagy a nyílt színen konfrontálódik, de suba alatt engedményeket tesz Putyinnak.
Ukrajna népének jelentős része 2013-14-ben úgy döntött, hogy az ország kezdje meg a nyugati integrációt, tegyen lépéseket az EU-tagság felé, amit egy Nyugat-barát elnök megválasztásával, később pedig, amikor elkezdődött az orosz agresszió a Donbászban, több ezer ember vérével pecsételt meg (eddig mintegy 13 ezer ember halt meg a háborúban, és még mindig hetente vannak halottak).
Igaz, az ország ezer gazdasági és kulturális szállal kötődik még mindig Oroszországhoz, és ezeket a szálakat aligha lehet teljesen elvágni, de az orosz agresszió miatt sokan kiábrándultak az atyáskodó nagy testvérként viselkedő északi szomszédból.
Porosenko elsősorban szimbolikus nacionalista döntésekkel (az ukrán nyelv státusának megerősítése, az ukrán pravoszláv egyház önállóságának kijárása, települések átnevezése, az orosz közösségi média letiltása, az orosz művészek kitiltása és persze a hadsereg megerősítése, ami nem jelképes, hanem nagyon is valóságos) próbálta meg maga mellé állítani a lakosságot.
Az ukrán emberek azonban enyhén szólva nem zárták a szívükbe az eddigi elnököt, mert továbbra sem nő az életszínvonal (ennek persze egyik fő oka, hogy a Donbászban van az ipari létesítmények jelentős része), nő viszont a gáz ára, nagy a szegénység, kevés a munkalehetőség, az oligarchák érintetlenek és burjánzik a korrupció, miközben a csokoládégyáros Porosenko tovább növelte vagyonát mandátuma öt éve alatt.
Zelenszkijnek tehát, bár még hatalomra sem került, fel van adva a lecke.
A háború sem kizárt
Az útlevélosztogatás ugyanis a Donbász orosz annexiójának, de akár egy nyílt háborúnak az előszele is lehet (Moszkva tagadja, hogy hivatásos orosz katonák harcolnának a Donbászban, pedig óvatos becslések szerint 4-5 ezer orosz tiszt lehet ott).
Az is nyílt titok, hogy az orosz hadsereg összpontosította az erőit az ország nyugati határain. A legutóbbi hadgyakorlatot 300 ezer(!) katona részvételével tartották meg. A svéd védelmi minisztérium elemzői szerint – akik alaposan megvizsgálták az elmúlt tíz év orosz hadgyakorlatait – az oroszok egyértelműen háborúra készülnek.
Mértéktartó elemzők szerint a NATO európai erői nem állnak készen egy ilyen kihívásra. Ha például a balti államokat rohannák le az orosz szárazföldi erők, az oroszok meg tudnák akadályozni, hogy a nyugati utánpótlás elérje ezeket a területeket. Ukrajna pedig még csak nem is NATO-tagállam, így nem számíthat átütő segítségre egy nyílt háború esetén. Főleg nem a nukleáris nagyhatalom Oroszországgal szemben.
Az 1994-es Budapesti Memorandum, amely elvileg biztonsági garanciákat nyújtott Ukrajnának cserébe azért, hogy az lemondott az atomfegyerekről, láttuk, mennyit ér, amikor az oroszok elcsatolták a Krímet és megszállták a Donbászt.
Jobb, ha nem hibázik
Vegyük ehhez hozzá, hogy Zelenszkij, bármennyire tehetséges ember is, semmilyen politikai tapasztalattal nem rendelkezik, és a stábja tagjainak névsora is nehezen körvonalazódik, így találja magát egy nagy geopolitikai küzdelem epicentrumában, és így kellene a 42 milliós országot megreformálni (például az egészségügyet, az oktatást), a gazdaságot fellendíteni.
Ráadásul a jelenlegi kormány még Porosenko embereivel van teletűzdelve. Az ősszel esedékes parlamenti választásokon fontos lenne, hogy jól szerepeljen Zelenszkijnek a Nép Szolgája nevű pártja ahhoz, hogy a parlamentben is meglegyen az elnök szükséges támogatottsága. (Az ukrán rendszer félprezidenciális: az elnök kezében van a kül-, a biztonságpolitika és a jogállamiság).
Zelenszkijnek azzal is szembe kell néznie, hogy az ukrán választók ma már türelmetlenebbek a vezetőikkel szemben, ráadásul – mivel programja gyakorlatilag nincsen – az összes támogatója valószínűleg a saját vágyai teljesítését várja tőle, vagyis kissé túlzóak lehetnek a vele kapcsolatos remények.
Pedig jobb, ha szurkolunk neki, mert ha elhibázza, akár egy nagyobb európai konfliktus is kipattanhat Ukrajnában. Márpedig az oroszok egyhamar nem mondanak le a befolyásuk visszaszerzéséről. Amint Zbigniew Brzezinski írta: „Ukrajna nélkül Oroszország nem birodalom, de ha Ukrajnát megvesztegeti, aztán maga alá gyűri, akkor automatikusan birodalommá válik.”
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.