Hatalmas vihart kavart a canterburyi érsek hivatalának döntése, hogy kitüntetett egy terroristákat éltető muszlim imámot.
A canterburyi érsek hivatala visszavonta azt a kitüntetést, amelyet egy olyan muszlim vallási vezetőnek ítéltek oda, aki korábban azt javasolta, hogy a tiszteletbeli „Isten kardja” címmel ruházzák fel Oszama bin Ladent.
A hülyeség határtalan
Hafiz Muhammad Tahir Mehmood Ashrafi múlt pénteken, a szeptember 11-i terrortámadások 25. évfordulóján vehette át az elismerést Dame Sarah Mullallytól,
„a vallások közötti megbékélés és együttműködés előmozdításáért”.
Ashrafi 2007-ben, a muszlim vallási vezetőket és iszlám tudósokat tömörítő Pakistan Ulema Council vezetőjeként azt mondta, hogy a szeptember 11-i terrortámadások kitervelőjének, Oszama bin Ladennek a „Saifullah”, vagyis „Isten kardja” címet adományozná, amiért szerinte
„a hitetlenek ellen folytatott dzsiháddal szolgálta a muszlimokat”.
A 2007-es, bin Ladenre vonatkozó kijelentései olyan időszakban hangzottak el, amikor Pakisztánban tiltakozások zajlottak amiatt, hogy Nagy-Britannia lovagi címet adományozott Salman Rushdie-nak, a Sátáni versek szerzőjének.
Ashrafi akkor azt mondta: „Örömmel adományozzuk Oszama bin Ladennek a Saifullah, vagyis Isten kardja címet, miután a brit kormány úgy döntött, hogy a istenkáromlónak tartott Rushdie-t lovagi címmel tünteti ki. Ez a legmagasabb cím, amely egy muszlim harcosnak adható.”
A canterbury érsek hivatalában nem hallottak még Oszama bin Ladenről?
„Ha egy istenkáromlót a Nyugat Sir címmel tüntethet ki annak ellenére, hogy megsértette a muszlimok érzéseit, akkor annak a mudzsáhidnak, aki Oroszország, Amerika és Nagy-Britannia ellen harcolt az iszlámért, meg kell kapnia az iszlám legmagasabb címét, a Saifullah-t”
– fogalmazott Ashrafi még 2007-ben.
A National Secular Society (NSS) „obszcénnek és szinte paródiába illőnek” nevezte a kitüntetés átadását, amelyre éppen annak a terrortámadásnak a 25. évfordulóján került sor, amely csaknem 3000 ember, köztük 67 brit állampolgár életét követelte.
A Lambeth Palace közleményében azt írta: „Napvilágra kerültek Ashrafi imám korábbi kijelentései, amelyek miatt a Lambeth Palace felülvizsgálta a kitüntetést, és ezúton megerősítjük, hogy azt visszavontuk.” Ashrafi szóvivője közleményében azt állította, hogy a vallási vezető korábbi kijelentéseit a „megfelelő kontextus nélkül” idézték.
Mi történik az anglikán egyházban?
Ahogyan arról a Neokohn is beszámolt, nemrég a Church of England országos zsinata nagy többséggel megszavazott egy indítványt, amely támogatja több palesztin keresztény dokumentum – köztük egy rendkívül vitatott nyilatkozat – tanulmányozását.
A dokumentum egyik legtöbbet vitatott része szerint a gázai háború „a cionista projekt folytatása, amelynek célja egész Palesztina megszerzése a palesztin lakosság kiszorításával”. Emellett évtizedes apartheiddel, telepes gyarmatosítással, politikai elnyomással, „cionista rasszizmussal” és „zsidó felsőbbrendűséggel” vádolja Izraelt.
A szöveg a Hamász 2023. október 7-i terrortámadását is úgy értelmezi, mint amely „évtizedes igazságtalanság, elnyomás és az 1948-as Nakba, valamint a Gázai övezet hosszú blokádjának következménye”, amit sokan a terrorcselekmény relativizálásának tekintenek.
A Kairos II nemzetközi bojkottokat, tőkekivonást és szankciókat sürget Izraellel szemben, miközben elutasítja a keresztény cionizmust is, amelyet a „rasszizmus, a gyarmatosítás és az etnikai felsőbbrendűség teológiájának” nevez. A dokumentum szerint „a valódi változás csak a telepes gyarmatosítás és a zsidó felsőbbrendűségre épülő apartheidrendszer felszámolásával kezdődhet meg”.




