Fokozódnak a kurd fegyveres támadások Iránban.
Az elmúlt napokban jelentősen kiéleződött a helyzet Irán nyugati, kurdok lakta térségeiben, ahol egyre több fegyveres összecsapás zajlik kurd ellenzéki csoportok és az iráni rezsim biztonsági erői között. Az incidensek érzékeny időszakban történnek, miközben Teherán az Egyesült Államokkal folytat diplomáciai egyeztetéseket próbálja fenntartani.
Fokozzák a támadásaikat a kurdok
A harcok több nyugat-iráni városban és településen robbantak ki. A beszámolók szerint a kurd fegyveresek nemcsak az Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) egységeit támadták, hanem olyan kurd személyeket is célba vettek, akiket az iráni hatóságokkal való együttműködéssel vádolnak (a rezsimmel szemben több különböző kurd szervezet is harcol, miközben a helyi lakosság egy része továbbra is együttműködik Teheránnal).
A közösségi médiában olyan hírek is megjelentek, hogy egy Xori Hiwa („A Remény Napja”) nevű új fegyveres csoport vállalta magára az egyik támadást. Elemzők szerint azonban az ilyen új elnevezések gyakran nem valóban új szervezeteket jelentenek, hanem már létező csoportok új fedőnevei.
Halálos összecsapások Nyugat-Iránban
A kurd Rudaw hírportál szerint a Kelet-Kurdisztáni Védelmi Egységek (YRK) kedden közölte, hogy négy harcosa elesett az IRGC-vel vívott összecsapásban Nyugat-Azerbajdzsán tartományban, és megtorlást helyezett kilátásba.
A YRK a Kurdisztáni Szabad Élet Pártja (PJAK) fegyveres szárnya. A szervezet közlése szerint harcosaik Mahábád közelében „az utolsó csepp vérükig harcoltak, és hősi halált haltak”. Az interneten közzétett felvételek alapján az iráni hatóságok négy fegyvert foglaltak le az összecsapás helyszínén. Kettő hagyományos AK-47-es gépkarabély volt, míg egy harmadik fegyver eltérő típusúnak tűnt.
A Rudaw beszámolója szerint a felek szombat óta több alkalommal is összecsaptak Baneh, Páveh és Mahábád térségében, ahol a kurd szervezet fegyveres egységeket működtet. Az iráni hatóságok hétfőn megerősítették, hogy két magas rangú Baszídzs milicista életét vesztette a harcokban. Egy másik, június 30-i összecsapás során pedig további hat IRGC-gárdista halt meg.
Több kurd szervezet is szemben áll Teheránnal
A PJAK az egyik legjelentősebb iráni kurd ellenzéki szervezet, amely ideológiailag szoros kapcsolatban áll a Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK).
Törökország terrorszervezetként tartja nyilván a PKK-t, ezért Ankara aggodalommal figyeli a PJAK iráni tevékenységét is. A kurd ellenzéki palettán ugyanakkor más szervezetek – köztük a PDKI, a PAK, a Khabat és a Komala – is aktívak. Ezek többsége az észak-iraki Kurdisztán autonóm régiójában tart fenn bázisokat.
Irán és az általa támogatott iraki fegyveres csoportok az elmúlt hónapokban többször is csapásokat mértek ezekre a kurd szervezetekre. A YRK ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem valamely külföldi hatalom érdekében cselekszik.
„Nem álltunk egyetlen nagyhatalom oldalára sem, és nem mi kezdeményeztük a támadásokat az iráni rezsim ellen”
– idézte a szervezetet a Rudaw.
További támadások
A kurd emberi jogi szervezet, a Hengaw június 30-án arról számolt be, hogy az elmúlt hetekben több fegyveres összecsapás is történt a YRK és az IRGC között, amelyekben legalább hét ember vesztette életét: három iráni katona és négy kurd gerilla. A szervezet szerint a legutóbbi összecsapás június 28-án, vasárnap történt Mahábád térségében, amelyet a YRK hivatalos közleményben is megerősített.
A Hengaw beszámolója szerint június 26-án Baneh város bejáratánál, valamint a Baneh–Szaqqez úton lévő egyik ellenőrzőpontnál is fegyveres harc bontakozott ki. Az összecsapásban két iráni biztonsági alkalmazott meghalt, további négy biztonsági ember és egy civil pedig megsebesült.
Újabb tűzharcokról számoltak be Mariván, Piransahr és Páveh térségéből is. A jelentés szerint a Xori Hiwa nevű csoport vállalta magára azt a pávehi támadást is, amelyben két IRGC-katona életét vesztette.
Egy összeomlott kurd invázó
Amint arról a Neokohn is beszámolt, az iráni háború kezdetén számos hír érkezett arról, hogy a kurd milíciák szárazföldi támadásra készülnek Nyugat-Iránban. A kurd invázió végül nem következett be, és azóta is számos kérdés merült fel a háború ezen különleges epizódjával kapcsolatban.
A David Barnea távozó Moszad-főnökhöz közel álló források szerint az iráni iszlamista rezsim megdöntésére irányuló kurd hadművelet ötlete eredetileg nem is Izraeltől, hanem az Egyesült Államoktól származott. Izraeli források szerint Jeruzsálem rendkívül komoly támogatást ajánlott fel a kurdoknak. Nemcsak repüléstilalmi övezet létrehozását vállalta volna, hanem folyamatos légi tűztámogatást is biztosított volna minden olyan iráni egység ellen, amely megpróbálta volna feltartóztatni az előrenyomulást.
A mai napig vita tárgya, hogy Donald Trump végül saját tanácsadói nyomására vagy Recep Tayyip Erdoğan kérésére akadályozta meg a műveletet.




