Kínzások, kivégzések: az amerikai-iráni alku érintetlenül hagyja a rezsim jogsértéseit

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Az Iránban elkövetett botrányos jogsértések kérdését nem tárgyalták kellőképpen a Washington és Teherán között folytatott diplomáciai tárgyalások során – állapította meg az Európa Tanács a múlt héten elfogadott új határozatában.

Az amerikai-iráni szándéknyilatkozat gyakorlatilag lemond az iráni iszlám rezsim jogsértéseinek számon kéréséről. A megállapodás előirányoz a nukleáris megállapodásról szóló jövőbeli tárgyalásokat, az ellenségeskedés beszüntetését és a Hormuzi-szoros megnyitását, de nem foglalkozik sem a rezsim elnyomó politikájával, sem a halálbüntetés alkalmazásával – áll az Európa Tanács (ET) határozatában.

„Az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság tiszteletben tartása nélkül nem érhető el tartós béke és stabilitás Iránban”

– állapítja meg az Európa Tanács (amely nem uniós intézmény, hanem egy 46 tagú, az emberi jogokat garantáló nemzetközi szervezet – a szerk.), felszólítva az európai országokat, hogy erősítsék meg az iráni emberi jogi aktivisták támogatását, és fokozzák a párbeszédet az ország civil társadalmi és ellenzéki mozgalmaival.

74 korbácsütésre ítéltek egy ismert iráni énekesnőt, amiért fejkendő nélkül énekelt

Irán „erkölcsőrei” hosszú évek óta brutálisan lépnek fel azok ellen a nők ellen, akik nem az előírásoknak megfelelően viselik a fejkendőt.

ET: folyamatosak az emberi jogi jogsértések Iránban

Az ET Parlamenti Közgyűlésének képviselői a dokumentum szerint „mély aggodalmukat fejezik ki az „iráni hatóságoknak tulajdonított, transznacionális elnyomási gyakorlat” miatt, amely az Európa Tanács tagállamaiban élő személyeket célozza meg, és sürgették az államokat, hogy biztosítsanak védelmet az érintett személyeknek.

Ezen felül az állásfoglalás felszólít az iráni halálbüntetés alkalmazásának azonnali felfüggesztésére, annak teljes eltörlése céljából,

valamint a véleménynyilvánítás, a gyülekezés és a békés tüntetés jogának gyakorlása miatt őrizetbe vett valamennyi személy azonnali szabadon bocsátására – számol be a The Jerusalem Post.

Emberi jogi szervezetek szerint az iráni biztonsági erők az év elején több tízezer embert öltek meg, és további több tízezer embert tartottak fogva önkényesen, közülük sokakat most halálbüntetés fenyeget a tüntetésekben való állítólagos részvételük miatt.

A Center for Human Rights in Iran jogvédőinek adatai szerint csak 2026 eleje óta legalább 45 politikai foglyot és biztonsági okokból vádolt személyt végeztek ki.

Jacques Paris, egy korábbi francia túsz, akit a rezsim áprilisban történt szabadon bocsátásáig fogva tartott, az ET szerdai ülésén elmondta: „Az iszlám forradalmi bíróságok bizonyítékok nélkül és független védelemhez való jog nélkül szolgáltatnak igazságot; ez egy önkényes fogva tartáson és a legszigorúbb ítéleteken – nagyon gyakran halálbüntetésen – alapuló rendszer.”

Nem viselte megfelelően a hidzsábot, halálra verte az iráni erkölcsrendészet

Ez történik amikor iszlamista vallási fanatikusok irányítanak egy országot.

A helyzet most még rosszabb, mint a háború előtt

„Az iráni nép számára a helyzet még nehezebb, mint a háború kezdetén. Az iráni rezsim nem újult meg, nem is reformálódott, hanem még keményebbé vált. A rezsim összes intézménye és elnyomó szerve továbbra is működik. A háború, az elnyomás és a nélkülözés által kimerített iráni népnek minden eddiginél nagyobb szüksége van a békére és a szabadságra” – jelentette ki Paris.

Az iráni elszámoltathatósággal kapcsolatos aggodalmakat tovább erősítve a World Organization Against Torture (Kínzás Elleni Világszervezet) csütörtökön közzétett 2026-os globális indexében megerősítette, hogy

Irán továbbra is a világon a legnagyobb kockázatú országok közé tartozik a kínzás, a büntetlenség és az állami erőszak tekintetében.

„A nemi erőszakot csak részben és nem megfelelően minősítik bűncselekménynek, míg a házasságon belüli nemi erőszakot a jog egyáltalán nem ismeri el. Széles körben dokumentálták, hogy a nemi erőszakot és a szexuális erőszakot a fogva tartás során kínzási eszközként alkalmazzák nők és lányok ellen, ami a 2022-es tüntetések esetében is nyilvánvaló volt” – állapítja meg a jelentés, külön is felhíva a figyelmet az LMBTQ+ közösséget sújtó fenyegetettségre.

A jelentés kiemeli, hogy számos kínzás – köztük a korbácsolás, az amputáció, a keresztre feszítés és a megkövezés – továbbra is törvényes büntetésnek minősül. Az 1979-es iszlám forradalom óta legalább 223 áldozatot vetettek alá amputációnak.

Képünkön a hírhedt teheráni Evin börtön egy tavalyi izraeli légicsapás után. Fotó: NurPhoto via AFP

Iránban rekordszámban végzik ki a politikai foglyokat a háború alatt

„A halálbüntetést az ellenzék elnyomásának eszközeként alkalmazzák” – közölte az ENSZ különmegbízottja.

Barbárok: Iránban kivégeztek egy nőt, aki a lányát védte a megerőszakolástól

A gyilkos iszlamista iráni rezsim összesen 901 embert végzett ki tavaly, köztük több tucat nőt.