Trump lefújta a beígért iráni bombázásokat, de Irán cáfolja, hogy kész a megállapodás

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Donald Trump csütörtökön lemondta a beígért súlyos légicsapásokat Iránra, mondván, Irán, Izrael és az Öböl-menti államok jóváhagytak egy végleges megállapodást, amit már a hétvégén, Európában alá lehetne írni. Az állami Fars hírügynökség szerint azonban ilyesmiről szó sincs.

Donald Trump amerikai elnök este bejelentette: lemondta az Irán ellen tervezett amerikai légitámadásokat és bombázásokat, arra hivatkozva, hogy áttörést ért el a Teheránnal és több regionális kormánnyal folytatott magas szintű tárgyalásokon.

Az elnök közölte, hogy az Iránnal kötendő megállapodást már a hétvégén, valószínűleg Európában írhatják alá, és hogy a megállapodás dokumentumai már „meglehetősen előrehaladott stádiumban” vannak. Mint mondta, JD Vance alelnök is részt vesz az aláíráson.

Irán félhivatalos Fars hírügynöksége azonban kétségbe vonta ezt az állítást. Mint írta, Teherán nem hagyott jóvá semmilyen szöveget az Egyesült Államokkal kötendő előzetes szándéknyilatkozathoz.

A hír azt követően jelent meg, hogy Trump a Truth Socialon közölte: az Iráni Iszlám Köztársasággal folytatott tárgyalásokat „az iráni vezetés legmagasabb szintjére” emelték, és azokat jóváhagyták. Elmondta, hogy elnökként „lemondta az Irán ellen ma estére tervezett légitámadásokat és bombázásokat”.

Trump állítja, Irán tagadja, hogy közel a megállapodás

Trump állítja, hogy a „megbeszéléseket és a végleges pontokat” „mind koncepcióban, mind részletekben” jóváhagyta az összes érintett fél, megnevezve az Egyesült Államokat, Izraelt, Szaúd-Arábiát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Törökországot, Pakisztánt, Bahreint, Kuvaitot, Jordániát, Egyiptomot és másokat.

„A tengeri blokád teljes erővel és hatállyal érvényben marad, amíg ez a tranzakció véglegesítve nem lesz”

– írta Trump, hozzátéve, hogy az aláírás pontos időpontját és helyszínét hamarosan bejelentik.

A Fars jelentése arra utal, hogy bár a tárgyalások folyamatban lehetnek, Teherán még nem hagyta jóvá hivatalosan a Washingtonnal kötendő írásbeli keretmegállapodást. Nem egyértelmű, hogy a jelentés ugyanarra a dokumentumra vagy megállapodás-sorozatra utal-e, amelyről Trump beszélt – írja hírügynökségi jelentések alapján a Ynet izraeli portál.

Trump bejelentése éles fordulatot jelentett, miután korábban – nem először – nyilvánosan azzal fenyegetőzött, hogy „rendkívül keményen” lecsap Iránra, és újra felvetette a Kharg-sziget elfoglalásának lehetőségét, amely Irán legfontosabb olajexport-központja a Perzsa-öbölben.

Izrael sem tud kész megállapodásról

A Kharg-szigetet amerikai tisztviselők a konfliktus egyik legérzékenyebb lehetséges célpontjának tekintették, mivel az Irán olajexportja szempontjából kiemelt jelentőségű – írja az izraeli lap. Korábban a Pentagon és az amerikai kormány magas rangú tisztviselői állítólag arra figyelmeztettek, hogy a Kharg-sziget elfoglalása vagy energiainfrastruktúrájának megsemmisítése rendkívül kockázatos lenne, és jelentős szárazföldi erők bevetését igényelné.

A műveletet olyan lehetséges „végső lépésnek” tekintették, amely súlyosan károsíthatja Irán gazdaságát és háborús képességeit, de nagy áldozatokkal és a konfliktus regionális kiterjedésének fokozódásával is járhat.

Az amerikai erők korábban már hajtottak végre légitámadásokat a Kharg-szigeten található katonai létesítmények ellen, ügyelve arra, hogy ne okozzanak kárt a sziget kritikus energiainfrastruktúrájában.

Az, hogy Trump visszavonulót fújt, diplomáciai fordulatnak tűnik a folyamatosan változó helyzetben. A Bloomberg korábban arról számolt be, hogy az Egyesült Arab Emírségek és Irán magas rangú biztonsági tisztviselői a háború kezdete óta először ültek le tárgyalni, amit a tárgyalásokat ismerő források „mindkét fél számára jelentős fordulatnak” neveztek.

Az emírségek, Washington és Izrael egyik legközelebbi regionális szövetségese, a háború alatt többször is iráni rakétatámadások és dróncsapások célpontja volt, amelyek károkat okoztak az olaj- és gázlétesítményekben, kikötőkben és szállodákban.

Abu Dhabi azonban igyekezett csökkenteni a gazdaságára és biztonságára gyakorolt további károkat, felismerve, hogy az iráni rezsim valószínűleg hatalmon marad.

Izrael egyelőre nem nyilatkozott nyilvánosan a hírekben szereplő megállapodásról, de egy magas rangú tisztviselő az izraeli 12-es csatornának azt nyilatkozta: „nincs tudomásuk arról, hogy bármiféle megállapodás született volna”.

Fotó: AFP