Találat érhette az izraeli Ramat David légibázist egy iráni rakétacsapás során.
Az izraeli Ynet által kedden közzétett műholdfelvételek arra utalnak, hogy a Ramat David légibázis egyik hangárját találat érhette a közelmúltbeli iráni rakétatámadás során. Az izraeli hadsereg egyelőre nem kommentálta a hírt.
Iráni rakéta csapódhatott be az izraeli Ramat David légibázison
A geoeszteriális hírszerzéssel foglalkozó Soar elemzése szerint a felvételek, amelyeket hétfőn készítettek és a június 5-i képekkel hasonlítottak össze, egy jól látható nyomot mutatnak az egyik hangár környékén, a Megiddó közelében található észak-izraeli támaszponton. Hogy pontosan mekkora a kár mértéke, illetve mit tartottak az érintett épületben, egyelőre nem ismert. Az IDF sem osztott meg részleteket az ügyről, a cikk megjelenését azonban az izraeli katonai cenzúra engedélyezte.
Nem ez lenne az első alkalom, hogy a bázist találat éri. A múlt hónapban közzétett műholdképek szerint a Ramat David két külön ponton is sérülést szenvedett az iráni háború során: az egyik terület feltehetően kiszolgáló járművek és felszerelések tárolására szolgált, a másik pedig harci repülőgépek üzemanyag-utántöltésére és karbantartására.
A nagyjából 50 kilométerre a libanoni határtól fekvő Ramat David légibázison öt repülőgép-század állomásozik, F-16-os vadászgépekkel és pilóta nélküli légi járművekkel.
2024-ben a Hezbollah közzétett egy felvételt, amelyet egy drónnal rögzített a bázis belsejéről: ezen üzemanyagtartályok, Vaskupola-ütegek, lőszerraktárak, hangárok, valamint több századparancsnoki iroda is látható volt. A felvételen Apache helikopterek, Hercules szállítógépek és tiszti lakóépületek is feltűntek.
Trump totális győzelemre számít
Donald Trump amerikai elnök kedden kijelentette, hogy az Egyesült Államok két héten belül „teljes győzelmet” hirdet Irán felett. JD Vance alelnök pedig a Fox News-nak úgy nyilatkozott: az Egyesült Államok a saját érdekeinek megfelelő megállapodást köt Iránnal, még akkor is, ha Izrael nem ért vele egyet.
„A következő két hétben tényleg győzni fogtok, amikor kihirdetjük a teljes győzelmet” – mondta Trump a Lindsey Graham republikánus szenátor támogatására rendezett online találkozón. „Teljes győzelem lesz, nagyon hamar bekövetkezik, és az olajárak zuhanásnak indulnak” – állította.
Az amerikai követelésekkel kapcsolatban Trump hozzátette, hogy Irán tárgyalói szerinte hajlandóak „mindent” megadni az Egyesült Államoknak.
Emellett Trump úgy véli, a jelenlegi tűzharc egyelőre szünetel; a Sky Newsnak adott interjúban így nyilatkozott: „Nem hiszem, hogy Izrael újra harcba szállna Irán ellen… Nem hiszem, hogy ez bekövetkezne. Minden rendben van.”
Kép: SoarAtlas


