Az izraeli légierő likvidálta a volt iráni elnököt.
Az iráni állami televízió jelentése szerint Mahmúd Ahmadinezsád, akit egykor Izrael egyik legelszántabb ellenségeként tartottak számon, szintén életét vesztette az Izrael és az Egyesült Államok által végrehajtott támadásokban.
Iráni média: Mahmúd Ahmadinezsádot is megölték
A The Jerusalem Post által hivatkozott Iranian Labor News Agency vasárnapi beszámolója szerint az Irán élén 2005 és 2013 között álló volt elnök egy izraeli-amerikai légicsapásban halt meg. A rezsimpárti médium úgy tudja, hogy a légicsapás Ahmadinezsád északkelet-teheráni, Narnak városrészben található rezidenciáját érte, és az egykori államfő mellett több testőre is meghalt.
Ahmadinezsád nyolcéves elnöksége alatt az iráni nukleáris program és a Nyugattal szembeni konfrontatív politika egyik legismertebb arca lett. Rendszeresen fenyegette Izraelt megsemmisítéssel, nyíltan antiszemita kijelentéseket tett, és a holokauszt tagadásával vált nemzetközileg hírhedtté. A Nyugaton számos megnyilvánulása váltott ki felháborodást és gúnyt; különösen emlékezetes volt, amikor a New York-i ENSZ-közgyűlés idején, a Columbia Egyetemen tartott előadásán azt állította, hogy Iránban „nincsenek homoszexuálisok”.
2009-es újraválasztását széles körben vitatták, a rezsimet választási csalással vádolták. Az ezt követő tömegtüntetések – az úgynevezett Zöld Mozgalom – az ajatollahok rendszerének megdöntését követelték, ám a hatóságok erőszakkal verték le a megmozdulásokat; több tucat ember meghalt, és százakat bebörtönöztek.
Az elmúlt években Ahmadinezsád többször is megpróbált visszatérni a politikába, azonban a Legfelsőbb Vezetővel, Ali Hámeneivel – aki szintén szombaton vesztette életét – kialakult feszültségek közepette az Őrök Tanácsa 2017-ben, 2021-ben és 2024-ben is elutasította az elnökjelöltségét. Elnökségét követően egyre kritikusabb hangot ütött meg: nyíltan támogatta Hámenei hatáskörének korlátozását, és 2018-ban ritka nyilvános levelében „szabad” választásokat sürgetett a legfelsőbb vezetőnél.
Célzott likvidálások
A mostani háború megindulásakor Izrael precízen összehangolt csapással sújtott le Irán katonai vezetésére. Amint arról a Neokohn is beszámolt, az IDF közlése szerint negyven magas rangú iráni tisztviselő halt meg az első támadási hullám megindítását követő egyetlen percen belül.
Az áldozatok között volt Abdolrahim Mouszavi vezérezredes, az iráni fegyveres erők vezérkari főnöke is. Mouszavit korábban Mohammad Bagheri utódjaként nevezték ki, miután Bagheri egy korábbi izraeli hadművelet során életét vesztette. Mouszavi kulcsszerepet játszott Irán katonai struktúrájának irányításában.
Mostanra már azt is tudni lehet, hogy az izraeli hadsereg külön csapásban, de a többivel egyidőben, az iráni legfelsőbb vezetőt, Ali Hámeneit is likvidálta.
Kép: Wikimedia Commons/Tasnim News Agency





