Mohammad Reza Sah Pahlavi, Irán utolsó uralkodója, vagy perzsául „sahja”, gyakran kerül szóba, amikor a médiában Iránról, az iszlám forradalomról vagy az azt megelőző időkről hallunk. De ki is valójában Mohammad Reza Sah Pahlavi, és milyen lehetett az ő uralkodásának időszaka?
Amint azt az előző Iránról szóló írásunk végén említettük, a második világháború alatt Nagy-Britannia és a Szovjetunió megszállta Iránt, menesztették az akkori sahot: – Reza Sah Pahlavit, és a helyére a fiát, Mohammad Reza Sah Pahlavit nevezték ki.
Bár mindkét nagyhatalom megígérte, hogy a háború végeztével visszaadják Irán függetlenségét, és kivonják csapataikat az ország területéről (és Nagy-Britannia már 1945 márciusában megkezdte erői visszavonását), a Szovjetunió a háború vége után sem volt hajlandó kivonulni.
A szovjetek támogatásával Irán északnyugati részén két bábállam jött létre. Az egyik a kurd lakosságú területen létrehozott, szovjetbarát „Mahábád Köztársaság”, a másik pedig az iráni kommunista párttal, a Tudeh Párttal együttműködve alapított „Azerbajdzsáni Népi Köztársaság”, az azeri lakosságú térségben.
Mindkét területen jelentős szovjet katonai jelenlét volt.
Mint ismert, Iránban jelentős kurd és azeri kisebbségek élnek, akik az ország északnyugati részén alkotják a lakosság többségét.
Az iráni kormány természetesen nem ismerte el e két bábállam függetlenségét, és követelte a Szovjetuniótól, hogy vonja vissza csapatait, valamint adja vissza Iránnak a területek feletti ellenőrzést.
Ez a helyzet a hidegháború egyik első komoly konfliktusához vezetett.
A válság végül 1946-ban ért véget, amikor az ENSZ és az Egyesült Államok komoly nyomására, valamint egy iráni kormánnyal kötött megállapodás fejében – amely az ország északi részén található olajkitermelési jogok átadásáról szólt – a Szovjetunió végül beleegyezett csapatai kivonásába.
Ezt követően az iráni hadsereg rövid időn belül felszámolta a két bábállamot, és visszavette a területek feletti irányítást.
Néhány hónappal később az iráni kormány felmondta a Szovjetunióval kötött olajkitermelési megállapodásokat is.
Az 1950-es évek elején Irán elméletileg és gyakorlatilag is alkotmányos monarchia volt. Bár a felsőházban, az iráni szenátusban a képviselők csak egy fele lettek megválsztva demokratikus választások által, a másik felét pedig közvetlenül a sah nevezte ki, az alsóház, vagy Perzsául a „Madzslesz”, amely jóval nagyobb hatalommal bírt, teljes módon demokratikusan választott testület volt.
A Madzslesz széles jogkörökkel rendelkezett, többek közt a törvényhozással, a költségvetés elfogadásával, valamint a kormány kinevezésével és leváltásával foglalkozott – bár ehhez a sah hivatalos jóváhagyása is szükséges volt.
Ebben az időszakban Irán tárgyalásokat folytatott a britekkel, akik az iráni olajipart uralellenőrizték, hogy magasabb részesedést kapjanak az ország területén kitermelt olajból származó bevételekből. A tárgyalások azonban kudarcba fulladtak.
Ennek következtében 1951-ben a Madzslesz úgy döntött, hogy államosítja az iráni olajipart. Ezt a lépést mind az akkori miniszterelnök, Hadzs-ali Razmara, mind maga Mohammad Reza Sah Pahlavi hevesen ellenezte. Azzal érveltek, hogy Iránnak nincs meg a technikai képessége az olaj önálló kitermelésére, és attól tartottak, hogy egy brit olajembargó tönkretenné az iráni gazdaságot.
1951 márciusában Razmarát meggyilkolta egy iszlamista militáns csoport, a Fadaijan-e Iszlám. A parlament ezután egy nacionalista politikust, Mohammad Moszaddeket választotta miniszterelnöknek, aki valóban végrehajtotta az olajipar államosítását.
Az államosítás az úgynevezett „abadáni válságot” váltotta ki, és a sah aggodalmának megfelelően valóban a Perzsa-öböl brit blokádjához vezetett, amelynek célja az iráni olajexport teljes megakadályozása volt.
Ráadásul az Angol-Perzsa Olajtársaság szakembereinek kivonulásával Irán elveszítette az olajkitermeléshez szükséges technikai kapacitásait, ami rendkívül súlyos gazdasági válságot okozott az országban.
1953-ban Nagy-Britannia meggyőzte Dwight D. Eisenhower amerikai elnököt arról, hogy Irán a szovjetek szövetségesévé válhat, mivel Mohammad Moszaddek miniszterelnök támogatást kapott az iráni kommunista párttól, a Tudeh Párttól – habár Moszaddek nem volt kommunista, sőt, bizalmatlanul viszonyult a Tudeh Párthoz.
Eisenhower végül beleegyezett, és a britek a CIA-val közösen megszervezték az „Ajax-hadműveletet” Moszaddek eltávolítására a hatalomból.
A CIA azt követelte a sahtól, hogy mentse fel Moszaddeket. Ennek érdekében megpróbálták egymásnak ugrasztani Moszaddek kormányának baloldali, vallási és nacionalista frakcióit. Moszaddek azonban átlátott a helyzeten, és rendkívüli jogköröket magához véve határozatlan időre feloszlatta a Madzsleszt.
Ez megteremtette az alapot Moszaddek eltávolításához, azzal az indokkal, hogy a rendkívüli jogkörök bevezetése és különösen a parlament feloszlatása diktátorrá teszi őt, aki ezzel megfosztja a sah-t a hatalmától.
A CIA nyomására a sah megírt egy felmentő levelet Moszadeknek, és 1953. augusztus 15-én utasította királyi gárdájának parancsnokát, Nematollah Naszírit, hogy adja át neki a levelet. Moszaddek azonban nem fogadta el, sőt, letartóztatta Naszírit, és átfogó letartóztatási hullámot indított, amelynek során több tucat embert vettek őrizetbe, akiket puccskísérlettel gyanúsított.
A felmentő levél hírére Moszaddek támogatói erőszakos tüntetésekre vonultak az utcára, ami arra késztette Mohammad Reza Sah-t és feleségét, hogy előbb Irakba, majd Olaszországba meneküljenek. Távozásuk előtt azonban a sah aláírt egy rendeletet, amellyel Fazlollah Zahedi tábornokot nevezte ki miniszterelnöknek. 1953. augusztus 19-én, miután heves összecsapások törtek ki Moszadek támogatói és a sah hívei között – amelyeket nagy valószínűséggel jelentős részben a CIA szervezett –, Fazlollah Zahedi parancsot adott a hadseregnek, hogy hajtson végre puccsot Moszaddek ellen. A hadsereg engedelmeskedett, megrohamozta a kormányhivatalokat, és még Moszaddek házára is lőtt egy lövedéket. Moszaddek végül megadta magát, és átadta magát a hadseregnek.
A sikeres puccs után Mohammad Reza Sah Pahlavi visszatért Iránba, és gyakorlatilag abszolút uralkodóvá vált.
Bár a Madzslesz elméletileg nem veszítette el jogköreit, a valóságban a sah irányította, és a parlament csupán az ő döntéseit jóváhagyó „pecsétként” működött.
Az 1960-as évek elején Mohammad Reza Sah Pahlavi nagyszabású gazdasági és társadalmi programot indított, amelyet a „Fehér Forradalomnak” nevezett.
A program célja Irán szekularizálása, nyugatiasítása, valamint hosszú távon világszintű gazdasági és ipari nagyhatalommá tétele volt, méghozzá a lehető legrövidebb idő alatt, nem kevés agresszivitással.
A „Fehér Forradalom” elnevezés két okból született: egyrészt azt szimbolizálta, hogy a reformokat vérontás nélkül hajtják végre, másrészt preventív válaszként szolgált a lehetséges „Vörös Forradalom” (kommunista forradalom) vagy a vallási elit által vezetett „Fekete Forradalom” ellen.
A fekete szín itt a fekete turbánt viselő síita muszlim vallási vezetőkre, az úgynevezett „szajjidekre” utal, akik családi származásukat Mohamed prófétához kötik.
1963 elején a sah népszavazást tartott a Fehér Forradalom reformjairól, és állítólag a lakosság több mint 99%-a támogatta azt.
A vallási vezetőség és a sah számos politikai ellenfele azonban bojkottálta a népszavazást, amelynek tisztességessége és megbízhatósága finoman szólva is erősen megkérdőjelezhető.
A reform kezdetben hat fő pontot tartalmazott:
- A feudális jellegű földbirtokosoktól kényszerített módon megvásárolt földek, kedvezményes áron, alacsony kamatozású és kedvező hitellel történő eladása a parasztoknak.
- Természeti területek államosítása és természetvédelmi területek létrehozása.
- Állami tulajdonú vállalatok privatizációja.
- A magánvállalatok profitjának 20%-ának kiosztása a dolgozóknak.
- Választójog biztosítása a nők számára.
- Az „Írástudás Hadtestének” létrehozása, amelynek feladata az volt, hogy az írástudatlan lakosságot – amely akkoriban az ország népességének csupán harmadát tette ki – megtanítsa olvasni és írni.
A következő másfél évtizedben a reform további elemekkel bővült, például a nyugati és szekuláris öltözködés ösztönzésével – beleértve a nők számára a hidzsáb viselésének elhagyását –, az egészségügyi és mezőgazdasági rendszerek, valamint az állattenyésztés modernizálásával, az oktatás fejlesztésével, a igazságszolgáltatás civilizálásával és a vallási vezetők befolyásának csökkentésével, a közterületek modernizálásával, bizonyos árak (például a lakhatási költségek) szabályozásával, valamint ingyenes élelmiszer biztosításával a rászoruló anyák számára.
A Fehér Forradalom hatalmas társadalmi változásokat hozott Iránban. A hagyományos földbirtokosok befolyása drasztikusan csökkent, és egy új paraszti osztály jött létre, mivel a sah földosztási reformja révén körülbelül kétmillió paraszt kapott földtulajdont. Ez a reform részben a vidéki támogatóbázis kiépítését és a hagyományos földbirtokosok meggyengítését célozta.
Az új földtulajdonosok közül azonban sokan, ha nem a legtöbben, olyan kis földterületeket kaptak, amelyek nem voltak elegendőek a méltó megélhetéshez.
Az új földtulajdonosok többségének képtelensége arra, hogy önálló gazdálkodással fenntartsa magát, tömeges migrációt indított el a falvakból a városokba. Ez a hagyományos nagycsaládi és közösségi kapcsolatok széteséséhez, valamint a városi munkásosztály és az alacsonyabb középosztály jelentős bővüléséhez vezetett.
Az ország nyugatiasítása új, nyugati képzettségű szakemberekből, vállalkozókból és bürokratákból álló osztályt hozott létre, akik többnyire hűségesek voltak a sahhoz és céljaihoz.
Az ipari fejlődés egy új ipari munkásosztályt is létrehozott. A hagyományos kereskedőréteg – a bazári kereskedők – és a hagyományos kézművesek befolyása jelentősen csökkent az új ipari fejlesztések és az általuk gerjesztett verseny miatt.
Egy másik súlyosan érintett csoport a hagyományos vallási vezetés volt, amelynek befolyása és ellenőrzése a jogrendszer és az oktatás felett jelentősen csökkent.
A vallási vezetők határozottan ellenezték az ország szekularizációját, különösen a nők jogait érintő kérdésekben.
A Fehér Forradalom reformjai gyors gazdasági növekedést eredményeztek, és a lakosság jelentős része elégedett volt az eredményekkel.
Azonban, ahogy korábban említettem, számos széles társadalmi réteg kárvallottja lett ezeknek a változásoknak, és aktívan ellenezte őket. Az ellenzéki hangokat az iráni biztonsági szolgálatok, különösen a hírhedt titkosrendőrség, a SAVAK, kegyetlenül elfojtotta.
Végül a reformok által sújtott csoportok, Ruholláh Khomeini ajatollah és a vallási elit vezetésével, rövid ideig tartó szövetségben a baloldali értelmiségiekkel és kommunista aktivistákkal, az 1979-es iszlám forradalomhoz vezettek, amely megdöntötte Mohammad Reza Sah Pahlavi uralmát, amelyről az örökkévaló segítségével részletesebben a következő részben beszélünk majd.
Köves Sálom összes cikkét elolvashatja itt.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.