A lélegzetelállító izraeli túszmentő műveletek mellett voltak olyan akciók is, amelyeket az utolsó pillanatban fújtak le, hogy ne veszélyeztessék sem a túszokat, sem a katonákat.
Az egyik ilyen volt egy nőt és gyermekek kiszabadítását célzó túszmentő akció, amelyet a háború kitörése után mindössze egy hónappal készítettek elő – de végül sosem hajtották végre.
Volt olyan művelet, amit a túszok családtagjai elleneztek
A háború két éve alatt az IDF és az izraeli biztonsági szervek számos alkalommal próbált túszokat kiszabadítani a Hamász fogságából. A terrorszervezet ellenállása ellenére több akció sikerrel járt – például Uri Megidish kiszabadítása, vagy az „Arnon” hadművelet, amely során Noa Argamani, Almog Meir Jan, Andrej Kozlov és Shlomi Ziv megmenekült. Voltak azonban olyan akciók is, amelyeket közvetlenül a végrehajtás előtt állítottak le, mert túl nagy volt a kockázat a túszokra vagy a katonákra nézve. Mások viszont tragédiába torkolltak – a túszok meghaltak, mielőtt kimenthették volna őket.
Az egyik túszmentő műveletet például a túszok családtagjai is ellenezték. A „Jad Hazahav” (Arany Kéz) hadművelet előtt – amely végül sikerrel zárult és Luis Har és Fernando Merman kiszabadítását eredményezte – néhány rokon kérte, hogy ne kockáztassák a katonák életét, mert az idősek valószínűleg egy túszcsere során is kiszabadulnának.
„Valódi veszélyben voltak” – mesélte egy forrás. „A katonák hősies reakciója és Luis és Fernando hihetetlen lélekjelenléte hozta meg a sikert. Miközben ők a teraszon bújtak meg, nyolc percen keresztül zajlott heves tűzpárbaj a szemben lévő épületben lévő terroristák és a Yamam egység között. Az izraeli légierő helikoptere precízen csapott le a terroristákra – mindössze 10–15 méterre a két túsztól, akik sértetlenül megmenekültek.”
A túszok és a katonák élete is veszélyben volt
A halott túszokat többnyire alagutakból hozták ki, miután a terroristák elmenekültek a környékről, míg az élve kimentetteket föld feletti épületekből szabadították ki. Ennek nem technikai oka volt – az IDF rendelkezett minden szükséges eszközzel, hogy lásson, halljon és mozogjon az alagutakban –, hanem az, hogy
a Hamász gyakran robbanóanyaggal teli alagutakat használt, amelyek felrobbantása hatalmas kockázatot jelentett volna a túszokra nézve.
Az egyik, eddig titokban tartott, végül leállított mentőakció már jóval a rafahi művelet előtt készült. Október 7. után, még az első túszalku (2023 november) előtt, az IDF egy nőt és több gyermeket akart kiszabadítani a Gázai övezetből. A műveletet néhány nap alatt készítették elő, abban az időszakban, amikor az izraeli szárazföldi hadművelet még csak Gáza északi részén zajlott. A különleges egység már készen állt, de a vezérkar végül lefújta az akciót, mert nagy esély volt arra, hogy a túszokat amúgy is elengedik egy megállapodás keretében – mivel nem „harcképes korú férfiaknak” számítottak, ahogyan a Hamász definiálta.
A túszmentések irányítását az IDF külön főparancsnoksága végezte, amelyet Nitzan Alon tartalékos tábornok vezetett – ő korábban a Sayeret Matkal elit egység parancsnoka volt. Az ő csapata döntött a legfontosabb hadműveleti kérdésekről: mi valósul meg, mit kell elhalasztani, és mikor kell leállítani egy akciót.
Sikertelen mentőakció és hírszerzési hibák
Így történt Sahar Baruch esetében is, akinek mentése több hírszerzési hibával járt. A Sayeret Matkal egysége titokban elérte azt a házat Khan Juneszban, ahol Baruchot tartották fogva 2023 decemberében. A katonák egy kis robbanószerkezetet helyeztek el a bejáratnál, amely a terv szerint felrobbant – de a terroristák azonnal reagáltak, és gránátok sorozatát dobták, több katonát súlyosan megsebesítve. A tűzharc elhúzódott, és Baruch a lövöldözésben meghalt; a terroristák sikeresen elmenekültek a holttestével.
„Voltak műveletek, amelyeket utólag nagyon jól tettünk, hogy nem hajtottunk végre” – mondta egy biztonsági forrás. – „Kezdetben nem tudtuk, hogy a Hamász megöli a túszokat, ha észleli, hogy az IDF közeledik.”
„A hírszerzési információ sosem volt teljesen pontos” – magyarázta egy biztonsági tisztviselő. „Elég volt tíz perc, és a helyzet a túszok számára végzetessé válhatott. Voltak, akiket saját légicsapásaink öltek meg – nem szándékosan –, de más esetekben óriási erőfeszítések árán sikerült elkerülni a veszteségeket, miközben az elvárt katonai eredményeket is elértük.”
