Az arabok holokauszttagadásának célja, hogy aláássák Izrael állam legitimitását és létrehozásának erkölcsi igazolását. Amichay Mihály Éva írása.
Amichay Mihály Éva új sorozata, amely Zvi Yehezkeli izraeli újságíró heti stúdiumai alapján készül. A sorozat célja, hogy az európai műveltségű emberekkel megismertesse a Közel-Kelet világának mélységeit, összefüggéseit. Az első, második és harmadik rész itt, itt és itt olvasható. A mai részben arról lesz szó, hogy miként használják az arabok a holokauszt tagadását vagy eltorzítását politikai és propagandaeszközként az Izrael elleni küzdelemben.
Bevezetés a holokauszttal kapcsolatos arab gondolkodásba
Bevezetésképpen a média mai szerepéről beszélt Zvi: mivel a hírek ma már bárki által elérhetők, a média szerepe a napi események kontextusba helyezése. A “jól értesültség” kevés, nagyon mély ismeretekre van szükség ahhoz, hogy a pillanatnyi szituációt megfelelő összefüggésben lehessen értelmezni. A közel-keleti hírek magyarázatához elengedhetetlen az arab, sok esetben a perzsa nyelv ismerete. Nem véletlen az a különbség, ami az arabul beszélő és a nyelvet nem értő újságírók magyarázata között van.
Zvi példaként említette, amikor Abu Mázen (azaz Mahmud Abbasz, a Palesztin Hatóság elnöke) nemrég “bnéi klavim”-ként emlegette a Hamaszt (szó szerint: kutyák kölyke). Az egyszeri újságíró ebből azt feltételezi, hogy ellenség ellensége a barátunk… tévedés! Abu Mázen ugyanúgy Izrael felszámolását szeretné, de a jelenlegi helyzetben meg akarja szerezni a Gáza feletti uralmat, miután az IDF legyőzte a Hamaszt – ezért lobbizik, ezért mond olyan dolgokat, amit a zsidók és az amerikaiak hallani szeretnének.
Hasonló a helyzet a Muszlim Testvériség szervezet és az egyiptomi vagy jordániai állami vezetés kapcsolatában. Most éppen a jordán király törvényen kívülinek nyilvánította a szervezetet, mert úgy érzi, hogy a saját hatalmát veszélyeztetik. Az egyiptomi Haszan al-Banna 1928-ban hozta létre azt a modern szalafista mozgalmat, ami az oszmán kalifátus megszüntetésére adott válaszon túl, mind a nyugati kapitalizmust, mind a szocializmus ellen az iszlám vallásosságot ajánlja alternatívaként. Kezdetben Egyiptomban terjedt, annak köszönhetően, hogy a hátrányos helyzetű tömegek szociális ellátására fordított figyelmet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy olykor ne választanák a terrort (a Nasszer elleni merényletet is ennek a szervezetnek tulajdonítják). Az “arab tavasz” (2011) során a Muszlim Testvériség komoly támogatottságot szerzett, 2012-ben Muhammad Morszi megnyerte a választásokat, de egy évvel később Abd el-Fattáh esz-Szíszi megdöntötte a hatalmát.
A Muszlim Testvériség ma szerte a világon tevékenykedik, Yehezkeli dokumentumfilmjei hitelesen mutatják be működésüket Európában, a skandináv államokban, az USA-ban. A Hamasz ideológiailag hozzájuk tartozik. De hozzájuk tartozik a szír Aszad uralmát megdöntő el-Dzsúláni (Ahmed Huszejn es-Sar) is.
Ahhoz, hogy megértsük a holokauszt közel-keleti megítélését, és az egész világon ma erősödő antiszemitizmust, a fogalmat kell letisztítani és határozottan kijelenteni, hogy nem másról, mint antiszemitizmusról (zsidó-elleneségről) van szó, és az nem fogadható el érvként, hogy az arab is sémi populáció.
Az egyiptomi gyerekműsorokban Mohameddel kapcsolatos történetekre utalva erősítik a zsidóellenességet. Mohamed kezdetben szövetségest látott az arábiai zsidó törzsekben, de miután azok nem voltak hajlandók felvenni a muszlim vallást, ellenük fordult. 628-ban a hajbari csatában legyőzte, és elüldözte őket az oázisból. Manapság a terroristák kedvenc szlogenje Izrael elpusztítására Hajbar felemlegetése.
A Korán későbbi szuráiban már fellelhetők a zsidóellenes traktátusok, és ezekre alapozzák a jelenlegi zsidóellenes propagandát az egyes országokban.
A zsidóellenesség országonként különböző, jellemzően ez is az adott ország érdekeinek függvénye. Az első békeszerződést Egyiptommal kötötte Izrael (1978-79), de az abban foglalt, a zsidóellenes propaganda felszámolására vonatkozó részeket Egyiptom sosem tartotta be, így ma az egyik leginkább zsidó/izraeli-ellenes közhangulatú ország az arab világban.
Az iskolai tankönyvektől a televíziós műsorokig folyamatos az indoktrináció.
Nem véletlen, hogy a zsidóellenesség Egyiptomban a lakosság nagy részére jellemző. Nem így van például ez Iránban, ahol leginkább csak a felső vezetés sajátja, a népességnek csak kis hányada osztozik benne. A legutolsó, 12 napos háború során irániak a szociális médián keresztül üzeneteket küldtek izraelieknek, biztosítva őket a támogatásukról, és kérve, hogy szabadítsák meg őket az ajatollah uralmától. Törökországban is főleg az Erdogan rezsim szítja a zsidóellenességet. Az Egyesült Arab Emirátusokban az Ábrahám-egyezmények megkötése után, állami szinten tiltott a zsidóellenesség, és tananyag a holokauszt.
A nácibarát jeruzsálemi főmufti öröksége
Az első világháború során az arabok többnyire támogatták a briteket és a franciákat az Oszmán Birodalom ellenében, de a későbbiek során csalódtak bennük, így a náci Németországhoz való vonzódás szinte természetes reakció volt a részükről.
A zsidóellenesség szellemi vezetője a Közel-Keleten Hadj Amin al-Husszeini a jeruzsálemi főmufti volt, hatása azonban kiterjedt az egész térségre.
Irakban a német követség is aktívan támogatta a helyi zsidóellenes és fasiszta mozgalmakat. Lefordították arabra a Mein Kampfot, megvették az Al-alam Al-arabi nevű lapot a náci ideológia népszerűsítésére, részesei voltak az Al-Fatwa fasiszta ifjúsági szervezet létrejöttének (a Hitlerjugend volt a minta). A bagdadi zsidó közösség története a babiloni fogság idejére (i. e. 586) nyúlik vissza, és 1940-ben kb. 150 ezer tagja töltött be fontos pozíciókat az állam működésében. 1941 június elején a zsidó Sávuot ünnepen 900 zsidó otthont támadtak meg, kifosztották és lerombolták. 180 zsidót megöltek, ezren megsebesültek. A közvetlen vád a britekkel való együttműködés volt. A Farhudnak nevezett pogrom után, aki tudott elmenekült. Zvi Yehezkeli apai felmenői is Jeruzsálemben kezdtek új életet.
A palesztinai arabok azóta is propaganda-eszközként használják a Soát, attól függően említve, hogy éppen mit akarnak magyarázni vele. Amikor a zsidók és a terület évezredes kapcsolatát akarják eliminálni, akkor hangsúlyozzák a holokauszt jelentőségét, és Izrael létét 1948-tól azzal indokolják, hogy “ a palesztinok fizetik meg az európaiak által elkövetett bűncselekmények árát.” Szeretnek párhuzamot vonni a haláltáborok és a menekülttáborok között, népirtással vádolni az izraelieket, vagyis a holokauszt fogalomrendszerét adaptálni az ő helyzetükre. Ebben a törekvésükben az Európai Unió vezetői lelkesen támogatják őket, azt remélve, hogy ezzel kicsinyíthetik az európai országok felelősségét a Soában.
Az iráni rezsim propaganda-hadjáratához tartozik az évente megrendezett karikatúra-verseny, aminek a témája a “Holokauszt-hazugság”.
Mein Kampf igen népszerű ma is, olyannyira, hogy a mostani gázai háború során az izraeli katonák terroristák után kutatva, szinte minden lakásban találtak egy-egy példányt. Törökországban és a Palesztin Hatóság területén, Ramallában nyomtatják ezeket. A “népnevelés” itt is egészen kis korban kezdődik, még a matematika órán is olyan példákat adnak a gyerekeknek, amelyek a zsidók meggyilkolásának módozatait ecsetelik. Iskolai ünnepségek, nyári táborok témája az IDF katonák megalázása.
Felvetődik a kérdés, hogy miként ítélik meg az izraeli állampolgárságú arabok a holokausztot? Természetesen tudnak róla, hiszen része az iskolai tananyagnak, a drúzok, a keresztények ugyanúgy részt vesznek az auschwitzi megemlékezéseken, mint a zsidók, de a muszlim-arab lakosság leginkább hallgat, mert ismeri az ellenséges narratívát.
A holokauszt tagadása, vagy relativizálása tehát attól függ, hogy éppen mi az arab-izraeli konfliktus pillanatnyi állása.
Tőről metszett holokauszttagadó a Palesztin Hatóság elnöke
A relativizálás markáns példája Abu Mázen (Mahmud Abbasz) nyolcvanas években, a moszkvai egyetemen készített doktori disszertációja. Ebben azt állítja (megfelelő hivatkozások nélkül), a megölt zsidók száma kevesebb, mint egymillió, és a cionista zsidók együttműködtek a nácikkal hittestvéreik elpusztításában, a zsidók szenvedése ugyanolyan mértékű volt, mint a nem zsidó lakosságé a második világháborúban, de a zsidók anyagi hasznot húztak a történetből, és az izraeliek az arabokkal megismétlik a nácik szörnyűségeit.
Az, hogy az egyes állítások között is van ellentmondás, nem különösebben zavarja a doktor-elnök urat.
Tuvia Tenenbom, Kapd el a zsidót! című könyvében, azt a fél éves utazását örökíti meg, amit a Jordán folyótól a Földközi tengerig terjedő területen bejárt, német újságírónak kiadva magát. A megszólaltatott arab vezetők lelkesen fogadták őt. Dzsibril Radzsub, aki sokáig Arafat belbiztonsági főnöke volt, a Tenenbommal folytatott beszélgetése során második holokausztnak nevezte azt amit az “izraeliek csinálnak a palesztinokkal”.
A műsor vendége volt Dr. Edy Cohen, libanoni születésű zsidó, aki Izraelbe menekült, miután az édesapját 1985-ben, a zsidó közösség 12 vezetőjével együtt síita terroristák meggyilkolták. Doktori disszertációját 2017-ben „A holokauszt Mahmúd Abbász szemszögéből” címmel írta, majd 2021-ben megjelent könyve „A mufti és a zsidók” Hadzs Amin al-Husszeini zsidóellenes tevékenységéről a Közel-Keleten, valamint a náci kormánnyal való együttműködéséről az európai zsidók kiirtásában.
Cohen, aki Libanonban érettségizett, csak a szüleitől hallott a holokausztról, az iskolai tanulmányai során egy szó sem esett a második világháború eme szörnyű epizódjáról.
Cohen megjegyzi, hogy Abu Mázen doktori disszertációja forrásként csak kairói és bagdadi kutatóintézeteket, újságokat jelöl meg. Az egész csak ürügy a cionisták elleni vádirathoz. Abbasz és sok arab szerint a Soá egyfelől Allah büntetése a zsidókra, amiért nem fogadták el az iszlámot, másfelől az európai népek követelése is volt Hitlertől, hogy irtsa ki őket, mert betegségeket terjesztenek.
Edy Cohen könyvét az izraeli akadémiai elit rosszallóan fogadta, mert a “békefolyamat”-ideológia szerint nem szabad kritizálni a partner Palesztin Hatóság vezetőkét.
Dina Porat a modern zsidó történelem professzora a Tel Avivi Egyetem Zsidó Történelem Tanszékén és a Jad Vasem fő történésze külön megrótta Cohent, amiért ezzel foglalkozik.
Führer akar lenni a főmufti
Cohen második könyve, a Hadj Amin al-Husszeini tevékenységéről szóló, az első könyvéhez hasonlóan nem nyerte ez az izraeli holokauszt-kutatók elismerését, mert ők az arab forrásokat, nyelvismeret hiányából fakadóan nem kutatták. A könyv rámutat, hogy a zsidóüldözés nem csupán Európára korlátozódott, a német hatást erősítő jeruzsálemi főmufti maga akart a közel-keleti Führerré válni, sőt még konkrét terveket is készítetett krematóriumok építésére a Dotán völgyben. 1941 novemberében külön találkozott Hitlerrel. Elsősorban azt akarta megakadályozni, hogy az európai zsidók Palesztinába meneküljenek, de később elismerését fejezte ki a haláltáborok működtetéséért.
Az amerikaiak Berlinben rengeteg iratot találtak, amiket elküldtek a Jad Vasembe, de egy raktárban porosodtak, senki nem foglalkozott velük.
Dani Dayan, aki 2021-ben lett a Jad Vasem igazgatója, még azt is elutasította, hogy kitegye azt a képet a kiállításra, amely Hadj Amin al-Husszeini Hitlerrel való találkozását dokumentálja.
A második világháború befejezése után al-Husszeini menedékjogot próbált kérni Svájcban, de kérelmét elutasították. A franciák elfogták, de csak házi őrizetben tartották, mivel fel akarták használni a kapcsolatait az arab világban. Annak ellenére, hogy szerepelt a háborús bűnösök listáján, Franciaország nem adta ki, majd elnézték, hogy megszökik. A főmufti Kairóból igyekezett befolyásolni a történéseket a brit mandátumi Palesztinában. A terület felosztási tervét azzal a szándékkal támogatta, hogy az arab területeknek ő lesz a vezetője. Abdullah jordán király azonban nem kívánt együttműködni al-Husszeinivel, és 1948-ban riválisát nevezte ki a jeruzsálemi főmufti pozícióba. A királyt 1951-ben a Templomhegyen megölték, a gyilkosság eszmei kitervelőjének pedig nem mást mint al-Husszeinit tartják. 1959-ben Nasszer, egyiptomi elnök megvonta támogatását a főmuftitól, így az Libanonba költözött. Az 1974-ben, Bejrútban bekövetkezett haláláig pedig mindent megtett zsidó/izrael-ellenes nézetei terjesztéséért.
Bár al-Husszeini zsidóellenessége vallási alapokon indult, őt tartják az arab nacionalizmus egyik fontos képviselőjének. Nasszerral való ellentétének is ez az alapja, mert mindketten saját maguknak vindikálták a jogot, hogy pánarab birodalmat hozzanak létre. Az 1940-es években egy harmadik pánarab mozgalom is indult, szunnita és alavita kezdeményezésre, amely a szocializmust is zászlajára tűzte, legalábbis kezdetben. A Baasz Párt (Feltámadás pártja) 1947-ben Szíriában alakult meg. Zászlaja tökéletesen megegyezik a PFSZ (Palesztinai Felszabadítási Szervezet) zászlajával. Bár volt idő, amikor Egyiptom részvételével meg akarták alakítani az Egyesült Arab Köztársaságot (1958), de az együttműködés hamar megszakadt, a párt ideológiája lényegében csak Szíriában és Irakban érvényesült. Irakban Szaddám Husszein 2003-as, Szíriában Bassár el-Aszad 2024-as bukásával pedig megszűnt. Mára bizonyossá vált, hogy az arabokat sem vallási (iszlám), sem nemzeti alapon (az umma) nem lehet egyesíteni, bár az erre való törekvések nem szűntek meg, a káosz közepette is létezik a kalifátus gondolata mindhárom, történelmi múlttal rendelkező ország (Egyiptom, Törökország, Irán) esetén, és ezek az országok azok, amelyek izraeli/zsidó-gyűlöletükkel élen járnak.
Ez az írás eredetileg a szerző saját oldalán jelent meg, és az engedélyével került közlésre.
Amichay Mihály Éva összes cikkét elolvashatja itt.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
- 16:00
2025. augusztus 18. - 14:05
2025. augusztus 5. - 17:00
2025. augusztus 10.
