Kornéli Beáta: Allegro barbaro 2.0

történész és Közel-Kelet-kutató

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Dr. Kornéli Beáta történész és Közel-Kelet-kutató írása.

Vannak fotók, amelyek beégnek a tudatunkba és egy életen át velünk maradnak. Egy ilyen kép, amikor néhány fiatal náci valahol a végtelen Kelet-európai-síkságon belelövi sokadmagával a gyerekét védelmező zsidó nőt a tömegsírba és közben röhögnek. Röhögnek és fényképezkednek, mint valami vakáción.

A velünk élő múlt

Egykor azt hittem, hogy nincs lejjebb és hogy ez a múlt. De nem. Van lejjebb, és ez a jelen.

Ez a felismerés akkor történt, amikor megláttam Eli Sharabi fotóját néhány Hamász terrorista marka között, olyanok között, mint akik 2023. október 7-én a saját ágyából rabolták el. Fogsága 491 nap borzalmát csak azzal a gondolattal élte túl, hogy egy napon majd viszontláthatja a családját. Amikor elengedték gépkarabélyokkal szegélyezve belemondatták vele a kamerába, hogy örül a szabadulásának és alig várja, hogy láthassa a feleségét és a lányait. A terroristák pedig újfent röhögtek. 

Borzasztó állapotban tért vissza a szombaton kiszabadult három túsz

Kiszabadulásukkor szembesültek a családjaikat ért tragédiákkal.

Eli akkor még nem tudta, hogy 491 napja halott az egész családja.

Eli Sharabit ekkor ölték meg, nemcsak simán belepuffantották a gödörbe, hanem kitervelten, megkomponáltan gyilkolták meg.

Azt az árnyékot, amit a rabtartói csináltak belőle, arra kényszerítették, hogy élve bolyongjon az alvilágban Euridikéjét, a lányait és hűséges kutyáját keresve. 

Felmerül a kérdés, hogy a Hamasz nem a Wehrmacht, önálló állammal, masszív gazdasággal, hadiiparral, 17 millió katonával, amit évekig tartott legyőzni. Csak a pénzcsapokat, a fegyverutánpótlást, fegyverszállítási útvonalakat kellett volna elzárni a nyugati bürokratáknak és pár hét alatt vissza lehetett volna szerezni az izraeli civileket. Csakhogy a dolog senkit nem érdekelt 1940-ben éppúgy, mint napjainkban.

Kornéli Beáta: A mi holokausztunk és a kollektív emlékezet

Hiába a tengernyi szakirodalom, 80 éve még mindig nem tettük fel a valódi kérdéseket, az igazi válaszoktól pedig fényévekre vagyunk. Kornéli Beáta írása.

Izrael sarokba szorítása

Izraelnek megkötözték kezét-lábát, a szőnyeg szélére állították, elítélték mindenféle emberjogi bíróságon és a palesztin kérdés mögé bújva adták a lovat a Hamász és a többi terrorszervezet alá. 

És ezek után mi történik? A világra szabadítottak 183 szörnyeteget, akik hasonló cselekedetekre lettek kiképezve, mint, amit Eli Sharabival műveltek. 

Árnyalva a képet, egy pillanatig se gondoljuk, hogy ezek a pribékek a sajátjaikkal különben bánnak. 

Aki nem skandálja kifordult szemmel, hogy „From the river to the sea„, aki hajlandó lenne együttműködni, tárgyalni egy élhető palesztin államról, azok ugyanúgy járnak, mint az izraeli túszok. A vád: kollaboráció. Szofisztikált módszerekkel teszik tönkre vagy küldik őket a másvilágra. 

Ez sem újkeletű jelenség, így megy már 1920 óta.

“Minden nap pokol” – brutális részleteket árultak el a kiszabadult izraeli túszok

Az egész világ szemtanúja volt annak, hogy az izraeli túszok teljesen lefogyva tértek vissza Gázából. Most új részletek derültek ki a gázai fogságukról.

Amikor Hádzs Amin al-Huszeini és Izz ad-Din al-Kasszám kirobbantották az 1936-os arab felkelést a brit Palesztinában, az első dolguk a mérsékelt, tárgyalásra hajlandó Nasasibi klán és híveik kivéreztetése, elűzése volt. Egyes szakirodalmak azt is megemlítik, hogy a Nasasibik a Zsidó Ügynökségtől kértek fegyveres segítséget és védelmet. Most pedig Izz ad-Din al-Kasszám Brigádok művelik ugyanezt. 

Ergo, amíg az IDF nem számolja fel a Hamászt és mindenféle alteregóit, addig sosem lesz civilizált élet Palesztinában.

Ami ennél bonyolultabb, kifüstölni azokat a normalitás ellen szavazó bürokratákat a bársony üregeikből, akik nem csak Izraelre, vagy a mérsékelt palesztinokra veszélyesek, hanem Európára is, és előbb-utóbb a saját megszokott életünkre is.

Ez az írás eredetileg a Kalandos Közel-Kelet oldalán jelent meg. Kornéli Beáta további írásai itt olvashatóak.

Nincs új a nap alatt: nem először akarják áttelepítéssel megoldani a zsidó-palesztin konfliktust

Egyáltalán nem értem ezt a nagy média ricsajt és hisztériát, ami Trump palesztinokat érintő tervét illeti. Kornéli Beáta történész és Közel-Kelet-kutató írása.

dr. Kornéli Beáta összes cikkét elolvashatja itt.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.

“Kornéli Beáta: Allegro barbaro 2.0” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. szinte biztosan nem arra a nőre célzott az a német katona, hanem valahova jobbra, "mögötte" ellőve. csak a fénykép kompozíciója miatt van ilyen látszatja

    ez persze nem változtat semmin, viszont a szimbolikus erejét gyengíti. ahogy A milicista halála is kevésbé jó kép, amióta kiderült, hogy nagy valószínűséggel beállított…

  2. "csakhogy a dolog senkit nem érdekelt 1940-ben éppúgy, mint napjainkban"

    valamiért nincsenek barátaitok. 1940-ben éppúgy, mint napjainkban. 1940-ben persze hivatkozhattatok arra, hogy nem értetek annyit, mint egy háború, de most mire hivatkoztok? mibe került volna "a nyugati bürokratáknak" az, amit írsz? semmibe. pedig nem szeretik a Hamászt ők sem, és nem szeretik a terroristákat sem. de valamiért nincsenek barátaitok, akik megtették volna ezt értetek

    ezen kellene elgondolkodnotok, amikor (Izraelben) elmentek szavazni

    • Na akkor mesélj, miért nincsenek barátaink immár több mint 2000 éve. Ugyanis ennyi ideje tart a zsidó nép üldöztetése. Ne közhelyeket pufogtass, mert azokat már ismerjük. Megsúgom, hogy a világon összesen 15 millióan vagyunk szétszórtan. Szerinted ez a 15 millió ember képes a 8 milliárd embert sakkban tartani. Mielőtt még ezt a közhelyt is elsütöd.

    • Elég nehéz nyolcvan évvel ezelőtti eseményekre hivatkozni egy homályos fotóval úgy ,
      hogy közben egy palesztinkauszt zajlik , élő , egyenes adásban , ráadásul full HD-ben.
      Gáza után komoly válságba kerül majd a holokauszt ipar.

  3. mindig röhögnöm kell, ha eszembe jut ez az írás. na nem a tartalma miatt, hanem hogy mennyire látványos a kontraszt a szerző gyenge szépírói képességei és aközött, amit erről ő maga gondolt, amikor megírta ezt