Mostanában, az izraeli–iráni háború miatt, egyre többet hallani arról, hogy a második Reza Pahlavi esetleg visszatérhet Iránba, ha az Iráni Iszlám Köztársaság rezsimje összeomlik, és ezzel újra a Pahlavi-dinasztia kerülhetne hatalomra. De vajon kik is azok a Pahlavik?
Ahogy korábbi írásunkban említettük, a 18. század végétől a 20. század elejéig a török eredetű Kadzsár-dinasztia uralkodott Iránban. A 20. század elején, 1905 és 1911 között, az úgynevezett „alkotmányos forradalom” időszakában az ország belső válságba süllyedt a hatalomgyakorlás kérdése miatt. Egyre hangosabban követelték a Kadzsár-dinasztia abszolút monarchiájának megdöntését, és egy demokratikus választásokon alapuló parlament, vagy perzsául: a „madzslesz” felállítását.
Az akkori perzsa király (vagy perzsául: „sah”) – Mozáffar ad-Dín sah Kadzsár – 1906-ban valóban bejelentette a madzslesz létrehozását és egy alkotmány elfogadását, amely korlátozza a sah hatalmát.
Mozáffar ad-Dín 1907-ben meghalt, és fia, Mohammad Ali sah Kadzsár lépett a trónra. Ő azonban ellenezte a parlament és az alkotmány ötletét, megpróbálta eltörölni azokat, és feloszlatni a madzsleszt. Ez fegyveres összecsapások sorozatához vezetett a sah erői és az alkotmányos forradalmat támogató milíciák között.
1909-ben az alkotmány és a parlament mellett kiálló milíciák elfoglalták Teheránt, letették a sahot a trónról, és létrehoztak egy alkotmányos rendszert, amelynek élén jelképesen a korábbi sah fia, Ahmad sah Kadzsár állt.
Közben a perzsa káoszt kihasználva a britek és az oroszok gyakorlatilag átvették az irányítást az ország jelentős részei felett. A két nagyhatalom az 1907-es szentpétervári angol–orosz egyezmény alapján felosztotta egymás között Iránt:
a déli részek, ahol az ország olajkincsei találhatók, brit befolyási övezetté váltak, míg az északi területek orosz ellenőrzés alá kerültek.
Végül 1911-ben Oroszország katonai beavatkozással lépett fel az alkotmányos erőkkel szemben, feloszlatta a madzsleszt, vagyis a parlamentet, és Irán visszatért Ahmad sah Kadzsár abszolút monarchiájához. Ám ahogy már említettük, valójában Oroszország és Nagy-Britannia gyakorolta a tényleges hatalmat Perzsia jelentős része felett.
Az első világháború után, a bolsevik forradalom Oroszországban és a Szovjetunió azon döntése, hogy az imperializmus elleni tiltakozásként felmondja az angol–orosz egyezményt, lehetőséget adott a sahnak és Nagy-Britanniának, hogy 1919-ben megkösse az angol–iráni egyezményt. Ez az egyezmény gyakorlatilag minden iráni olajkitermelési jogot a britek kezébe adott, bizonyos jogdíjak biztosítása mellett a sah kormányának.
Ezzel Perzsia lényegében brit gyámság alá került, bár formálisan nem vált protektorátussá.
Ezt az időszakot, a perzsa monarchia gyengeségét kihasználva, egy Reza Khán nevű perzsa katonatiszt, a perzsa kozák brigád parancsnoka ragadta meg lehetőségként. 1921-ben a brigáddal együtt a főváros, Teherán felé indult a körülbelül 130 kilométerre északnyugatra fekvő Kazvin városából, hogy államcsínyt hajtson végre. Mielőtt elfoglalta volna Teheránt, Reza Khán közölte Ahmad sah Kadzsárral, a parlament képviselőivel és a városban állomásozó brit erőkkel, hogy a kozák brigád egy új kormányt akar létrehozni, hogy megakadályozza a Szovjetunió esetleges invázióját Észak-Irán területére – amit a britek komoly fenyegetésnek láttak saját érdekeikre nézve.
Néhány nap alatt Reza Khán erői harc nélkül elfoglalták a fővárost, azonban vita van arról, hogy a sah kormánya – a britek tanácsára – szándékosan nem állt ellen a puccsnak, vagy a gyenge rezsim katonái egyszerűen nem voltak hajlandók harcba szállni a kozák erőkkel.
Miután átvette az irányítást a főváros és az ország felett, Reza Khán kezdetben hűséget esküdött Ahmad sah Kadzsárnak, de közben a regnáló elitet okolta az ország romlásáért. Azonnal letartóztatta a befolyásos vagyonosokat és politikai szereplőket, megtiltotta a politikai szerveződéseket, és ideiglenesen bezáratta a kormányhivatalokat átszervezés céljából.
Reza Khán kinevezte magát a fegyveres erők parancsnokává, és új parlamentet állított fel, amelynek tagjai főként az őt támogató katonai emberek voltak.
Végül 1925-ben Reza Khán eltávolította Ahmad sah Kadzsárt – a Kadzsár-dinasztia utolsó sahját –, és magát „sahánsáhnak”, vagyis a „királyok királyának” kiáltotta ki. Feleségét „sahbánuvá”, azaz királynővé nevezte ki, fiát, Mohammad Rezát pedig trónörökössé tette. Maga Reza a Pahlavi nevet vette fel, így ezentúl Reza Khán helyett Reza sah Pahlaviként ismerték, ezzel megalapítva a Pahlavi-dinasztiát.
Egy évtizeddel később, 1935-ben Reza sah Pahlavi bejelentette a világnak, hogy országát ezentúl nem az addig ismert Perzsiának, hanem Iránnak kell hívni – minthogy az irániak ősidők óta így nevezik hazájukat.
A második világháború alatt Irán hivatalosan semleges államnak számított. Bár Reza sahnak szüksége volt külföldi szakértelemre országa fejlesztési projektjeihez, és annak ellenére, hogy a britek ellenőrizték az iráni olajipart, illetve az oroszok jelentős történelmi befolyással bírtak, Reza sah elutasította, hogy brit vagy szovjet szakértőket alkalmazzon e projektekben, és inkább német szakembereket hívott az országba.
1941 nyarán a britek határozottan követelték Reza sahtól, hogy utasítson ki minden német állampolgárt Iránból, arra hivatkozva, hogy azok kémek, akiknek célja a délnyugat-iráni brit olajlétesítmények szabotálása. Reza sah azonban elutasította a kérést, mert úgy vélte, hogy ez hátráltatná országa fejlesztési terveit.
Reza sah ellenkezése és a szövetségesekkel való együttműködés hiánya miatt 1941 augusztusában a britek és a szovjetek váratlanul megtámadták Iránt, és a hadművelet alig egy hét alatt véget ért Reza sah kapitulációjával.
A megszállás után Reza sahot megfosztották trónjától és száműzték, helyére pedig fia, a trónörökös Mohammad Reza sah Pahlavi lépett.
A németek kiűzése és a német befolyás korlátozása mellett a megszállás célja a brit olajlétesítmények védelme, egy katonai folyosó – az úgynevezett perzsa korridor – biztosítása a Szovjetunió számára, valamint Nagy-Britannia és a Szovjetunió történelmi befolyásának visszaállítása volt Iránban.
1943 telén Teheránban rendezték meg a híres teheráni konferenciát, amelyen a szövetséges hatalmak „három nagy” vezetője vett részt: az Egyesült Államok elnöke, Franklin D. Roosevelt, Nagy-Britannia miniszterelnöke, Winston Churchill és a Szovjetunió vezetője, Joszif Sztálin.
A konferencián hozott sorsdöntő határozatok között szerepelt az a megállapodás, hogy a háború végeztével Irán visszakapja függetlenségét.
Az ígéretek ellenére a háború után a Szovjetunió nem volt hajlandó kivonni erőit Iránból, ami súlyos válságot váltott ki, és az egyik első konfliktushoz vezetett a hidegháború során.
Erről, valamint Irán új sahjának, a híres Mohammad Reza sah Pahlavinak az uralkodásáról – Isten segítségével – a következő részben fogunk beszélni.
A szerző a Közel-Kelet podcast szerkesztője. Összes cikkét elolvashatja itt.
Köves Sálom összes cikkét elolvashatja itt.
