A Kneecap nevű északír rap trió neve az utóbbi időben nemcsak a zenei szcénában, hanem a hazai politikai körökben is egyre gyakrabban felmerül.
Nem mintha a Kneecap zeneileg valami egészen újat, formabontót, vagy maradandót alkottak volna – sokkal inkább azért, mert provokatív és szenzációhajhász – súlyosan demagóg, néhol uszító – politikai megnyilvánulásaikkal próbálnak feltűnést kelteni, legutóbb éppen Izraellel kapcsolatban.
Botrányhős írek
A modern zenei piac túltelített. Számtalan formáció próbál nap mint nap áttörni, és eljutni a figyelem középpontjába. Ebben a versenyben – ahol már nem elég jól rappelni, ügyesen keverni a zenét vagy frappáns szövegeket írni – sok előadó más utakat keres.
A Kneecap esetében ez az út a politikai botránykeltés.
Tény, hogy a politikai véleménynyilvánítások – gyakran a szélsőségesek is – mindig része volt a rap műfajának.
A Public Enemy, a N.W.A. vagy éppen Kendrick Lamar[1] legalább megpróbált úgy tűnni, hogy valamilyen mérvű társadalmi elemzéseken, saját közösségi tapasztalatokon, és nem utolsó sorban valódi művészi erőn alapultak azok a – szintén megkérdőjelezhető – politikai üzenetek, amiket közvetítettek zenéjükkel.
Ezzel szemben a Kneecap inkább olyan, mint aki a botrány reményében „belekiabál” a nemzetközi diskurzusba.
Az Izraellel szembeni hangos kiállásuk, melyet gyakran szélsőséges és leegyszerűsítő szlogenekben tálalnak, nem a konfliktus megértésének vagy megoldáskeresésének igényét tükrözi. Sokkal inkább egy ügyesen megválasztott „trófea” a figyelemért folytatott harcban. Egy olyan téma, amely garantáltan polarizál, és így garantáltan hoz sajtót, kommenteket, retweeteket, címlapokat és nem utolsó sorban egy erősen félreértelmezett együttérzést a fiatal generációtól.
Középszerűségből jeles
A zene viszont, ha leválasztjuk róla a politikai díszletet, meglehetősen középszerű. Sem zeneileg, sem szövegvilágában nem mutat olyan eredetiséget, ami kiemelné őket a brit-ír vagy éppen a nemzetközi rap mezőnyből. Inkább egy ügyesen felépített márka képét mutatják, amelynek alapja nem a zenei teljesítmény, hanem a lázadás és a botrány.
Felmerül a kérdés: vajon hosszú távon fenntartható-e egy ilyen stratégia? Vajon meddig lehet pusztán politikai szenzációval életben tartani egy zenei karriert?
Vagy a Kneecap sorsa az lesz, ami oly sok „egyslágeres” provokátoré: néhány hónapnyi zaj után elcsendesednek, és átadják helyüket a következő botránylovagnak?
A figyelemkeltés nem bűn. Akár a markáns politikai véleménynyilvánítás sem, mindaddig amíg nem csap át kirekesztésbe, erőszakos indulatok felkorbácsolásába. De ha a tartalom mögött nincs valódi mélység, sem zeneileg, sem gondolatilag, akkor a provokáció nem más, mint egy ügyes, de hamar kifulladó marketingtrükk. A Kneecap esetében egyelőre úgy tűnik: több bennük a zaj, mint a zene.
Már a névválasztás is sokat mondó: az együttes neve magyarul térdlövést jelent, ez volt az IRA terrorszervezet kedvelt kínzási módszere a hetvenes, nyolcvanas években.
Kneecap a terroristák oldalán
A Kneecap nemcsak a nemzetközi, de a számos életet elvevő, megnyomorító ír terrorizmust is propagálják, támogatják.
Mindezeken túlmenően, ha egy zenekarnak gúnyolt politikai aktivista csapat a történelem azon oldalára pozícionálja magát, ahol az idősek es gyermekek válogatás nélküli lemészárlása, a tömeges nemi erőszak, az országhatárokon átívelő nemzetközi terrorizmus a nemhogy elfogadott, de egyenesen kívánatos norma, az felveti a kérdést, hogy egy zenei fesztivál szervezői vajon miként viszonyulnak mindezekhez?
Maradéktalanul egyetértenek az izraeli Nova zenei fesztivál résztvevőinek tömeges lemészárlásával a művészi önkifejezés és a „free speech”, azaz a szólásszabadság keretén belül?
Nincs kifogásuk az ellen, hogy az együttes tagjai ellen jelenleg is eljárás folyik az Egyesült Királyságban, mert brit parlamenti tisztviselők meggyilkolására hívtak fel?
Nincs kifogásuk a nemzetközileg is terrorista szervezetként definiált Hamász és a Hezbollah zászlóinak lengetése, az „Up Hamas, Up Hezbollah” rigmus ellen? Nincs kifogásuk a zsidóság kiirtására felhívó „From the River to the Sea” rigmus ellen?
Erkölcsileg teljesen vállalhatatlan ennek a formációnak a meghívása és szerepeltetése. Bárhol.
A Sziget Fesztivál szervezői minden jelzést megkaptak a magyarországi zsidó közösségek részéről, és ennek ellenére kitartanak szándékuk mellett, hogy ezt a csapatot színpadra engedik.
A Sziget mottója, az “Island of Freedom”, de a fesztivál csak akkor maradhat a szabadság szigete, ha a kirekesztő és diszkrimináló fellépőket minimum kritikusan vizsgáljuk. A Kneecap biztos nem az a banda, amely szabadságot és elfogadást sugall, kizárólag kirekesztésre és diszkriminációra búzdítja hallgatóit. A Sziget fesztivál maradjon szabad, ezért a Kneecapnek – véleményem szerint – nem lehet helye a szabadság szigetén.
Reméljük, hogy a fesztivál-szervezők eddigi értelmezhetetlen hozzáállása ellenére a tiltakozók találnak olyan fórumot, ahol a zéró tolerancia jegyében tudják majd, mit lehet és mit kell tenniük, amikor a terrorizmus szócsövei idehaza is tömeggyilkosságra, terrorista szervezetek támogatására hívnak fel tömegeket.
[1] (Néhány adat összehasonlításul: Kendrick Lamar havi hallgatottsága a Spotify-on 80 milliós, a stílusteremtő, de lényegében több mint 30 éve nem aktív N.W.A. old school rap mai napig több mint 5 millió hallgatót vonz havonta, míg a Kneecap vérszegény muzsikája nem egészen 2 millió hallgatót generál.)
A szerző a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség elnöke.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
