„Köszönjük Netanjahu nagybácsi” – az iráni nép hálás Izraelnek

Az irániak videó- és hangüzenetben fejezték ki hálájukat Izraelnek azért, hogy megölte az iszlamista rezsim több katonai és politikai tisztviselőjét.

„Szerettem volna megköszönni Izraelnek és Netanjahu nagybácsinak, amit tegnap este tettek, és megüzenni Iránnak: Semmik vagytok. Azt állítják magukról, hogy egy nagy regionális hatalom, de egyetlen támadásban három legfőbb parancsnokukat is képesek voltak megölni” – mondta egy iráni az Iran Internationalhoz eljuttatott üzenetében.

„Azt akarom, hogy az emberek kimenjenek [az utcákra tiltakozni], egyesüljenek és döntsék meg ezt a vérszomjas kormányt”

– tette hozzá.

Iráni civilek hálásak a Felkelő Oroszlán hadműveletért

Egy másik üzenetben egy néző örömét fejezte ki az izraeli támadás miatt.

„Peszeksján úr, emlékszik, amikor azt mondta, hogy Izrael és Amerika támadhatja Irán nukleáris létesítményeit, de az iráni tudósokat nem?” – gúnyolódott egy iráni néző az iráni miniszterelnökön. „Na és most, Izrael pontosan ezt tette.” – tette hozzá. „Miért beszél ennyi hülyeséget?”

„Te semmit sem tehettél! Köszönjük, köszönjük, Netanjahu nagybácsi, még akkor is, ha mi [hétköznapi irániként] szenvedünk a következményektől”

– mondta.

„Itt az idő, veletek vagyunk” – Izrael felkelésre buzdítja az iráni népet

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök beszédet intézett az iráni néphez.

„Irán népe mind egyetért ezzel a támadással”

Az izraeli katonai támadás után az iráni valuta, a riál, legalább 15%-os gyors értékvesztést szenvedett el a nem hivatalos piacon. A riál hirtelen zuhanása növekvő aggodalmat váltott ki a lakosság körében a helyzet esetleges eszkalációja miatt, valamint azt mutatja, hogy a bizalom a kormány iránt meginogott a geopolitikai feszültségek fokozódása közepette. 

Egy másik Iran International néző hasonlóan köszönetet mondott Izraelnek, de arra kérte a zsidó államot, hogy ne felejtse el célba venni Hámenei-t.  

„Senki sem támogatja a háborút, de biztos vagyok benne, hogy amikor a gyilkos és terrorista Iszlám Köztársaságról beszélünk, Irán 80-90 millió lakosa mind egyetért ezzel a támadással”

– mondta.

 „Most meg fogják érteni a helyzet súlyát, és rájönnek, hogy bár az iráni népet megfélemlíthetik, megölhetik az utcán, a világot és a nagyhatalmakat nem tudják.” – tette hozzá. 

Egy másik üzenetben egy néző örömét fejezte ki, hogy rájött: az őt ébresztő hang nem villámlás volt, hanem izraeli bombák robbanása.

„Ez jó hír és a szabadság jele minden iráni számára. Jó volt, Izrael! Megbosszultad mindazokat a fiatalokat, akiket az utcán széttéptek és megerőszakoltak, akik a szabadságért küzdöttek.”

Palesztina már uncsi, éljen Irán! – új kedvence van a nyugati szélsőbaloldalnak

Tegnap már az iráni iszlamista rezsimért vonultak az ajatollahsimogatók.

„Ez nem Irán háborúja, hanem Hámenei-é”

Reza Pahlavi, Irán száműzött koronahercege egy online közleményben azzal vádolta Hámeneit, hogy az iráni nép akaratát figyelmen kívül hagyva háborúba sodorta az országot, és a jelenlegi konfliktust „Hámenei háborújának, nem Irán háborújának” nevezte.

Felszólította az iráni katonaságot, rendőrséget és titkosszolgálati dolgozókat, hogy távolodjanak el attól, amit „korrupt és alkalmatlan vezetésnek” nevezett, és álljanak a nép oldalára.  

Az üzenetében hangsúlyozta, hogy az ország jövője az Iszlám Köztársaság megdöntése utcai tüntetéseken és országos sztrájkokon keresztül vezet.

„Döntsétek meg a rezsimet!” – az iráni népnek üzent a száműzött koronaherceg

Reza Pahlavi utcai tüntetésekre és katonai puccsra buzdította az iráni népet.

„Az egész világ hálás lehet Izraelnek!” – üzeni a cionizmusa miatt kirúgott újságíró

„A terrorizmus és Irán iszlám rezsimje nem csak Izrael problémája, hanem az egész nyugati világé” – írta Erin Molan 267 000 követőjének.

Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.