A mai Izrael létezésének, a népképviselet adta a legmarkánsabb jellegét, hogy nem a pénzemberek hatalma és befolyása segítette életre, hanem a „kis zsidók” tömegeinek fizikai erőfeszítései és anyagi áldozatai. Kornéli Beáta történész és Közel-Kelet kutató írása.
Valahol láttam egy szöveget, hogy lesz egy beszélgetéssel egybekötött vita arról, hogy hogyan viszonyul a zsidó vallás a demokratikus alapértékekhez? Történész vagyok nem rabbi, a valláshoz egyáltalán nem értek. Viszont van néhány princípium, amit fontos tudni mielőtt bárki belebocsátkozna egy ilyen vitába.
Az alapok
Hagyjuk most napjaink zűrzavaros Európáját és térjünk vissza a fundamentumhoz. Konkrétan 1918-hoz, a zsidó nemzeti otthon alapelveinek és alapintézményeinek lefektetéséhez, mert ebből látszik kristálytisztán, hogy hogyan is viszonyultak a zsidók a demokráciához. Ezért érdemes felvázolni ezt a kezdeti keretrendszert.
De először is fektessük le, nagyon röviden, mi a demokrácia? Olyan politikai rendszer, melyben a hatalmat a nép gyakorolja. A törvényhozó és a végrehajtó hatalom elszámoltatható, diszfunkció esetén lecserélhető, a bírói hatalom pedig független az előző kettőtől.
Amikor a cionizmus, vagyis a nemzeti újjászületés gondolata megfogant, először is létrejött a Cionista Világszövetség. Küldötteiket a különböző országokban élő közösségek választották meg, akik Bázelben találkoztak, hogy meghatározzák a nemzeti otthon létrehozásának főbb irányvonalait. Nagyjából ez volt az irányító szerv, egyfajta parlament.
Amikor pedig 1918-ban Nagy-Britanniától zöld utat kaptak a nemzeti otthon megteremtésére, nekiláttak a megvalósításnak, aminek a két végrehajtó szerve a Cionista Vezetőség és a Jewish Agency (Zsidó Ügynökség) lett.
Mi volt az alapvető irányelv?
A földvásárlás, az Európából a pogromok során otthonuktól megfosztott és elüldözött zsidóknak. Majd megszervezni a földek művelését, megteremteni hozzá az anyagi és fizikai feltételeket. De mindenekelőtt átláthatóvá tenni a rendszert, hogy elejét vegyék bárminemű visszaéléseknek.
Miért volt fontos, hogy elejét vegyék a visszaéléseknek? Mert a Zsidó Nemzeti Alapnak, a palesztinai földvásárlás intézményének a fő bevételi forrásait azok a kék gyűjtőládák adták, amiket a világ összes zsinagógájában helyeztek el. Ebbe pedig a világ minden táján élő szegény zsidók adakozásából gyűlt a pénz a palesztinai új földekre.
Még én magam is láttam ilyen felhívást vidéki zsinagógában:
„Segíts megváltani Erec Jiszrael földjét! A Tóra előtt adakozz a Keren Kajemet Lejiszraelnek, hogy földet vásárolhasson a menekülteknek.”
Fontos megjegyezni, hogy ezeknek a földeknek egy része az Oszmán Birodalomtól megörökölt palesztinai arab nemesség kezében voltak, amelyeket egy pillanatig sem haboztak értéküknél sokkal magasabb áron eladni a saját jólétük érdekében. Azzal pedig, hogy az arab notabilitások jó pénzért eladták a földjeiket a saját fellahjai alól elsősorban ők tartoznak felelősséggel nekik. Paradox módon, miután zsebre vágták a suskát ezt ők is, és a világ is, a zsidóktól kéri számon a mai napig.
Ami a zsidó nagytőkét illeti, az ő hozzájárulásuk soha nem volt olyan meghatározó jelentőségű, mint a kisembereké, mert a bankárok vonakodtak kapcsolatba kerülni a politikai cionizmussal, attól tartva, hogy a dolog rontaná pozícióikat a nyugati üzleti életben. A cionisták igen keserűen vették tudomásul ezt a helyzetet, de végső soron jól jártak.
Mert a mai Izrael létezésének, a népképviselet adta a legmarkánsabb jellegét, hogy nem a pénzemberek hatalma és befolyása segítette életre, hanem a „kis zsidók” tömegeinek fizikai erőfeszítései és anyagi áldozatai.
A földek
A Zsidó Nemzeti Alap (Keren Kayemeth) pénzéből megvásárolt földek a nép elidegeníthetetlen tulajdonává lettek, amelyeket telepeseknek, egyéni vállalkozóknak vagy közösségeknek adtak hosszú időre haszonbérbe. Ezzel a módszerrel tökéletesen elejét vették a fent említett földspekulációnak, megakadályozva, hogy nagybirtokok s ezzel párhuzamosan egy vidéki nincstelen réteg alakulhasson ki.
A telepesek a földműveléshez szükséges tőkét a Felépítési Alaptól (Keren Hayesod), a szövetkezeti munkások bankjától és más közintézményektől alacsony és rögzített kamatra kapták.
Ennek a rendszernek egy másik nagyon fontos pillérét a dolgozók érdekeit képviselő és védő szakszervezetek adták. A 19. századi európai atrocitások nyomán az európai zsidóság volt a leginkább tudatában a szakszervezetek nyújtotta védelem jelentőségének. Így a Palesztinában létrejött ipari vállalkozások felét szövetkezeti formában szakszervezetek működtették.
Láthatjuk tehát, hogy nincs még egy olyan állam, mint Izrael, amelynek földje a hitsorstársaik iránt szolidaritást érző kisemberek pénzéből jött volna létre. Ami aztán úgy lett megmunkálva, megszervezve és felépítve, amelyben a hatalmi ágak, a gazdasági érdekcsoportok szétválasztása, átláthatósága és elszámoltathatósága vált a legfontosabb alapvetéssé.
A zsidóság lételeme a demokrácia. Ez adott számukra mindenkor lehetőséget, biztonságot és menedéket az európai együttélés során. Ennek a szelleméhez járultak hozzá munkájukkal, ezt szívták magukba és végül ezt vitték magukkal, amikor Európa önmaga ellen fordulva ajtót mutatott saját demokratáinak.
Persze idővel minden megkopik, a legforradalmibb reformgondolatok és reformtettek is, de a demokrácia lényege az, hogy az ellenőrizhetőséggel és a számon kérhetőséggel beépültek a rendszerbe az önhelyesbítő mechanizmusok. Ezeknek az önhelyesbítő mechanizmusoknak a feladata javítani a rendszer hibáit, diszfunkcióit, amely ezáltal képes újradefiniálni önmagát és folyton megújulni.
Amíg az izraeli demokrácia nem veszíti el ezt az öngyógyító képességét addig jó úton jár, akárhogy is vitatkoznak rajta.
Ez az írás eredetileg a Kalandos Közel-Kelet oldalán jelent meg. Kornéli Beáta további írásai itt olvashatóak.
dr. Kornéli Beáta összes cikkét elolvashatja itt.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.
