Dr. Kornéli Beáta történész és Közel-Kelet-kutató írása.
Vannak fotók, amelyek beégnek a tudatunkba és egy életen át velünk maradnak. Egy ilyen kép, amikor néhány fiatal náci valahol a végtelen Kelet-európai-síkságon belelövi sokadmagával a gyerekét védelmező zsidó nőt a tömegsírba és közben röhögnek. Röhögnek és fényképezkednek, mint valami vakáción.
A velünk élő múlt
Egykor azt hittem, hogy nincs lejjebb és hogy ez a múlt. De nem. Van lejjebb, és ez a jelen.
Ez a felismerés akkor történt, amikor megláttam Eli Sharabi fotóját néhány Hamász terrorista marka között, olyanok között, mint akik 2023. október 7-én a saját ágyából rabolták el. Fogsága 491 nap borzalmát csak azzal a gondolattal élte túl, hogy egy napon majd viszontláthatja a családját. Amikor elengedték gépkarabélyokkal szegélyezve belemondatták vele a kamerába, hogy örül a szabadulásának és alig várja, hogy láthassa a feleségét és a lányait. A terroristák pedig újfent röhögtek.
Eli akkor még nem tudta, hogy 491 napja halott az egész családja.
Eli Sharabit ekkor ölték meg, nemcsak simán belepuffantották a gödörbe, hanem kitervelten, megkomponáltan gyilkolták meg.
Azt az árnyékot, amit a rabtartói csináltak belőle, arra kényszerítették, hogy élve bolyongjon az alvilágban Euridikéjét, a lányait és hűséges kutyáját keresve.
Felmerül a kérdés, hogy a Hamasz nem a Wehrmacht, önálló állammal, masszív gazdasággal, hadiiparral, 17 millió katonával, amit évekig tartott legyőzni. Csak a pénzcsapokat, a fegyverutánpótlást, fegyverszállítási útvonalakat kellett volna elzárni a nyugati bürokratáknak és pár hét alatt vissza lehetett volna szerezni az izraeli civileket. Csakhogy a dolog senkit nem érdekelt 1940-ben éppúgy, mint napjainkban.
Izrael sarokba szorítása
Izraelnek megkötözték kezét-lábát, a szőnyeg szélére állították, elítélték mindenféle emberjogi bíróságon és a palesztin kérdés mögé bújva adták a lovat a Hamász és a többi terrorszervezet alá.
És ezek után mi történik? A világra szabadítottak 183 szörnyeteget, akik hasonló cselekedetekre lettek kiképezve, mint, amit Eli Sharabival műveltek.
Árnyalva a képet, egy pillanatig se gondoljuk, hogy ezek a pribékek a sajátjaikkal különben bánnak.
Aki nem skandálja kifordult szemmel, hogy „From the river to the sea„, aki hajlandó lenne együttműködni, tárgyalni egy élhető palesztin államról, azok ugyanúgy járnak, mint az izraeli túszok. A vád: kollaboráció. Szofisztikált módszerekkel teszik tönkre vagy küldik őket a másvilágra.
Ez sem újkeletű jelenség, így megy már 1920 óta.
Amikor Hádzs Amin al-Huszeini és Izz ad-Din al-Kasszám kirobbantották az 1936-os arab felkelést a brit Palesztinában, az első dolguk a mérsékelt, tárgyalásra hajlandó Nasasibi klán és híveik kivéreztetése, elűzése volt. Egyes szakirodalmak azt is megemlítik, hogy a Nasasibik a Zsidó Ügynökségtől kértek fegyveres segítséget és védelmet. Most pedig Izz ad-Din al-Kasszám Brigádok művelik ugyanezt.
Ergo, amíg az IDF nem számolja fel a Hamászt és mindenféle alteregóit, addig sosem lesz civilizált élet Palesztinában.
Ami ennél bonyolultabb, kifüstölni azokat a normalitás ellen szavazó bürokratákat a bársony üregeikből, akik nem csak Izraelre, vagy a mérsékelt palesztinokra veszélyesek, hanem Európára is, és előbb-utóbb a saját megszokott életünkre is.
Ez az írás eredetileg a Kalandos Közel-Kelet oldalán jelent meg. Kornéli Beáta további írásai itt olvashatóak.
dr. Kornéli Beáta összes cikkét elolvashatja itt.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.