A nemrég újraválasztott amerikai elnök, Donald Trump a múlt héten kijelentette, hogy első külföldi útja Szaúd-Arábiába vezethet, annak ellenére, hogy az amerikai elnökök hagyományosan az Egyesült Királyságban teszik első diplomáciai látogatásukat. Az Ovális Iroda nem-konvencionális vezetője már előző ciklusában is szakított ezzel a hagyománnyal, amikor Rijádba látogatott először. Trump elmondta, hogy ismét eltérne a konvenciótól, ha sikerülne 450-500 milliárd dollár értékű kereskedelmi megállapodást kötnie az arab királysággal.
Ezt a kijelentést megelőzte az újonnan beiktatott elnök és Mohammed bin Szalmán szaúdi koronaherceggel történt telefonbeszélgetése, aki ígéretet tett arra, hogy a következő négy évben bővíti az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelmet és 600 milliárd dollárt, „vagy talán még többet” fektet be az amerikai gazdaságba. Ez arra utal, hogy Trump tervezett látogatása valószínűleg megvalósul.
A kibővített Trump családnak régóta vannak üzleti érdekeltségei Szaúd-Arábiában. A Trump Organization várhatóan szállodákat fog építeni a királyságban, szaúdi üzleti partnerek széles körű projekteket támogatnak a szervezettel más országokban, az elnök veje, Jared Kushner pedig mintegy 2 milliárd dollár értékű befektetést biztosított a szaúd-arábiai állami vagyonalapból.
A rijádi uralkodók, akik jártasak a nagyszabású gazdasági beruházásokban, beleértve azok politikai haszonszerzésre való felhasználását is, máris felugrottak az új amerikai elnök szekerére, és kétségtelenül továbbra is gyorsan igazodni fognak hozzá. Céljuk, hogy ezt a lendületet felhasználva bővítsék gazdasági és diplomáciai lábukat Washingtonban, és ezáltal emeljék státuszukat a régióban és világszerte.
Trump a maga részéről szívesen erősítené Szaúd-Arábia regionális tekintélyét, különösen a Rijád és Jeruzsálem közötti normalizációs megállapodás felélesztésével. Ez a megállapodás már a Hamász elleni háború előtt is napirenden volt, de a Biden-kormányzatnak nem sikerült semmit elérnie. Az új fehér házi kormányzat egy ilyen megállapodásban látja a lehetséges megoldást számos égető közel-keleti kérdésre, köztük az izraeli-palesztin konfliktusra és a gázai háborúra.
Az elmúlt napokban úgy tűnik, hogy ezen a fronton előrelépés történt, és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök e heti washingtoni látogatásán ez a kérdés is a középpontban volt.
Eközben a Rijád és Washington közötti érdekek közeledése, amelyet a kapcsolatok erősítésére és egy új regionális keret lehetséges kialakítására irányuló kölcsönös vágyuk vezérel, egy másik jelentős közel-keleti tendenciával párhuzamosan zajlik: Irán és az általa vezetett síita tengely, valamint néhány kulcsfontosságú proxyjának hanyatlása.
A gázai terrorellenes háború kitörése óta a Hamász elvesztette vezetőségének nagy részét, katonai képességei jelentősen csökkentek, fegyverkészletei megfogyatkoztak, Gáza pedig romokban hever, és nincs egyértelmű út az újjáépítéshez. A Hezbollah megsemmisítő csapást szenvedett Libanonban, vezetősége megtizedelődött, és politikai ereje ennek következtében meggyengült.
Szíriában Bassár el-Aszad rezsimjét – amely Irán szövetségese – megbuktatták, és még Irakban is erőfeszítéseket tesznek a Teherán által támogatott síita milíciák hatalmának megfékezésére.
Ezek a fejlemények az egész régióban csökkentették Irán hatalmát és befolyását. Miközben Irán mély gazdasági válsággal és belső társadalmi kihívásokkal küzdött, végignézte, ahogy az Izrael elleni harcra létrehozott különböző megbízottjai dominószerűen buknak el. Az iszlám köztársaságot kétszer is célba vették az izraeli légierő csapásai saját területén, és képtelen volt hatékonyan reagálni. Ugyanakkor az a spekuláció, hogy Trump maximális nyomásgyakorlási kampányt indíthat Irán ellen, bár ez még nem valósult meg, tovább szigeteli az ajatollahok rezsimjét.
Irán visszavonulásával párhuzamosan számos szereplő lép a térség jövőjének alakítása érdekében. Izrael természetesen közéjük tartozik, bár eddig elsősorban katonai téren tevékenykedett.
A további kulcsfontosságú szereplők közé tartozik Egyiptom és Katar, amelyek mindketten a háború utáni Gázában való befolyásért versengenek, valamint Törökország, amely a Szíriát átvevő lázadó frakciók feletti befolyását kihasználva folytatja a kurdok elleni háborúját, és megerősíti az országot.
Szaúd-Arábia is él ezzel a lehetőséggel. A síita félhold hanyatlását igyekszik kihasználni arra, hogy vezető regionális erővé váljon, ezúttal egy olyan szunnita blokk élén, amelynek érdekei és céljai jelentősen eltérhetnek Teheránétól.
Szíria a törökök által támogatott Hayat Tahrir al-Sham lázadócsoportnak köszönhetően szabadult ki az Aszad család több mint 50 éves uralma alól. Recep Tayyip Erdogan török elnök támogatása nélkül a lázadók talán nem tudták volna ilyen gyorsan átvenni az ország irányítását.
A lázadók Ankarához fűződő folyamatos kapcsolatai ellenére azonban Szíria új külügyminiszterének első úticélja nem a török főváros, hanem Rijád volt.
„Arra törekszünk, hogy új és dicső fejezetet nyissunk a szíriai-szaúdi kapcsolatok történetében, amely tükrözi közös múltunkat” – jelentette ki Asaad Haszan al-Shibani, Szíria új külügyminisztere. A királyságba Rijád meghívására érkezett, és látogatását azzal töltötte, hogy interjúkat adott, és a Szíriát sújtó szankciók feloldását szorgalmazta a rendszerváltást követően.
Al-Shibani nem véletlenül választotta ezt a narratívát Rijádban. Röviddel Aszad megbuktatása után Szaúd-Arábia nyomást kezdett gyakorolni a világhatalmakra, különösen az Európai Unióra, hogy változtassanak a szíriai új rezsimmel kapcsolatos politikájukon. Január közepén Rijád adott otthont egy európai és közel-keleti diplomatákból álló nemzetközi konferenciának, amelyen Szíria jövőjét vitatták meg, és nyilvánosan a Damaszkusz elleni szankciók feloldására szólított fel.
A királyság ígéretet tett arra, hogy segít Szíria új kormányának talpra állni, és gyorsan megkezdte a humanitárius segélyek légi szállítását az országba.
Eközben Szíria új erős embere, Ahmed al-Sharaa (vagy Mohammed al-Dzsulani), aki a múlt héten hivatalosan is elnökké nevezte ki magát, felszámolta a fegyveres frakciókat és feloszlatta a Baath Pártot. Az Al Arabiya szaúdi hírcsatornának adott interjújában Szíria új elnöke méltatta Mohammed bin Szalmán szaúdi koronaherceg Vision 2030 kezdeményezését, és lelkesedését fejezte ki a szaúdi befektetések iránt. Megnyugtatta az Öböl-államokat arról is, hogy Irán többé nem jelent fenyegetést Szíriában. „Szaúd-Arábia jelentős szerepet fog játszani Szíria jövőjében” – hangsúlyozta, felidézve, hogy gyermekkorát Rijádban töltötte, és szívesen látogatna oda újra.
A két ország közötti közeledés különösen jelentős, tekintettel az Aszad uralma idején fennálló kapcsolatukra, amely sokkal több visszaesést, mint fellendülést élt meg. Már az arab tavasz előtt is nyilvánvaló volt a feszültség Aszad rendszere és a szaúdi királyság között, részben Damaszkusz Iránnak nyújtott támogatása miatt, különösen Rafik Hariri volt libanoni miniszterelnök meggyilkolásával kapcsolatban. A 2009-ben tett rövid megbékélési kísérlet nem volt tartós, és a két ország közötti kapcsolatok gyorsan ismét megromlottak.
A 2011-ben a Közel-Kelet nagy részén kitört felkeléseket Rijád vezetői nem üdvözölték, de Szíriában támogatták a lázadókat, ismét nagyrészt az Aszaddal való feszült kapcsolatuk és az Aszad regionális riválisának tekintett Irán befolyásának visszaszorítására irányuló törekvésük miatt. Így annak ellenére, hogy Szaúd-Arábia általánosságban vonakodott a regionális rendet destabilizáló elemek bátorításától, azon kapta magát, hogy több szíriai ellenzéki csoporttal szövetkezett.
Ugyanakkor óvatosan elhatárolódott a Muzulmán Testvériséghez és az al-Kaidához kötődő csoportosulásoktól, és inkább a szekulárisabb vagy nacionalistább csoportokat támogatta.
A két fél közötti kapcsolat nagyjából két évvel ezelőttig nagyjából változatlan maradt. Az a tény, hogy Aszad a több mint egy évtizedes lázadás ellenére hatalmon maradt, az a törekvés, hogy a vele való megbékélést arra használják fel, hogy közelebb kerüljenek Iránhoz, és az, hogy szükség van a Damaszkusszal való együttműködésre a királyságba irányuló kábítószer-csempészet elleni küzdelemben – mindezek a tényezők hozzájárultak a Szaúd-Arábia és Szíria közötti kapcsolatok fokozatos felengedéséhez. Eközben Oroszország, amely korábban a domináns és legerősebb szereplő volt Szíriában, az ukrajnai háborújával lett elfoglalva, így a szíriai színtér elsősorban Irán kezében maradt, és
a szaúdiak megakadályozták, hogy Teherán Aszad egyedüli és elsődleges támogatójává váljon.
Az alavita diktátor rezsimjének bukása hirtelen teljesen új lehetőség elé állította a szaúdi vezetést. Rövid időn belül egy olyan új kormányhoz jutottak hozzá, amely szívesen vette a támogatásukat, és amely kifejezetten arra törekedett, hogy Iránt teljesen kiszorítsa Szíriából. A Captagon kábítószer-csempészet veszélye jelentősen csökkent, ahogyan a menekültek új hulláma miatti aggodalmak is. A felszínen minden készen állt arra, hogy Szaúd-Arábia teljes körűen belépjen Szíriába.
Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy a szaúdiak türelmet és óvatosságot tanúsítanak. Ennek egyik lehetséges oka az, hogy aggódnak a Hayat Tahrir al-Sham szervezet iszlamista háttere miatt, és amiatt, hogy a szervezet esetleg dzsihadista ideológiát hirdethet Szírián belül és kívül. Az, hogy az új rezsim hogyan stabilizálja magát, milyen politikát fogad el, és milyen törvényeket hajt végre, mind döntő szerepet fog játszani Rijád Damaszkusszal való jövőbeli kapcsolatának alakításában.
A fegyveres csoportok múlt heti feloszlatása a helyes irányba tett lépés volt.
Szaúd-Arábiának mégis sok nyeresége van Szíriával kapcsolatban a jelenlegi időszakban. Ezért az óvatos megközelítés ellenére Rijád valószínűleg számos kezdeményezésben fog részt venni az országban. A királyság célja többek között az, hogy megakadályozza, hogy Törökország uralja a szíriai színteret, hasonlóan ahhoz, ahogyan Irán tette ezt Irakban Szaddám Huszein bukása után. A szaúdiak emellett jelentős részesedést szeretnének szerezni Szíria újjáépítési projektjeiben, és igyekeznek magukat a kőolaj, az üzemanyag, sőt potenciálisan még a földgáz kulcsfontosságú szállítójaként pozícionálni Damaszkusz számára, amely eddig iráni importra támaszkodott.
Reformok és segélyek
Ez a helyzet különösen érdekes a szomszédos Libanonban bekövetkezett hasonló fejlemények fényében, ahol Szaúd-Arábia szintén egy új, lehetőségekkel teli forgatókönyvvel találta magát szemben. Rijád régóta aggódik a Hezbollah libanoni befolyása miatt, és a két ország kapcsolata 2021-ben súlyos válságba sodródott. Amikor abban az évben egy libanoni miniszter bírálta Szaúd-Arábia háborúját a jemeni hútik ellen, a szaúdiak súlyos büntetőintézkedésekkel válaszoltak: kiutasították Libanon nagykövetét Rijádból, és leállították a Libanonból érkező összes importot.
Egy olyan elszegényedett ország számára, mint Libanon, ez megsemmisítő csapás volt, és azóta minden kísérlet a döntés visszavonására hiábavalónak bizonyult.
A háborúban azonban a Hezbollah döntő vereséget szenvedett az IDF-től, a legfelsőbb vezetését, köztük Hasszán Naszrallahot is likvidálták, és az Izraellel kötött tűzszünet alatt Libanonban megállapodás született az elnökválasztásról, ami átrendezte az ország hatalmi egyensúlyát, és jelentősen meggyengítette a síita tengelyt. Ebbe a hatalmi vákuumba lépett be Szaúd-Arábia, amely a nyugati nemzetekkel együtt Joseph Aoun, a libanoni hadsereg parancsnokának elnökké választását szorgalmazta. Ez a pozíció, amely a legerősebb és legjelentősebb Libanonban, két évig betöltetlen maradt, mivel belpolitikai patthelyzet alakult ki a tisztség betöltésének kérdésében.
A keresztény közösséghez tartozó Aount valóban a libanoni síita politikai erők támogatásával választották meg, de egyértelmű volt, hogy nem ő volt az általuk preferált jelölt. Ráadásul a síiták még nagyobb csapást szenvedtek el, amikor Aoun Nawaf Szalámot, a hágai Nemzetközi Bíróság elnökét nevezte ki miniszterelnöknek. Szalám kinevezése a libanoni parlamentben a síita blokkot alkotó Hezbollah és Amal támogatása nélkül ment át, és széles körben Szaúd-Arábia preferált jelöltjének tartották.
Aoun elnöki és Szalám miniszterelnöki kinevezésével Rijád úgy érzi, hogy végre olyan partnerekkel van, akikkel együtt tud dolgozni, olyan vezetőkkel, akik Libanon érdekeit helyezik előtérbe a szűk frakciók vagy külső érdekek – különösen a Hezbollah és Irán érdekei – helyett.
Nem meglepő tehát, hogy nem sokkal Szalám miniszterelnöki kinevezése után Szaúd-Arábia külügyminisztere Libanonba látogatott, ami 15 év óta az első szaúdi miniszteri látogatás volt az országban. Onnan Faisal herceg a szomszédos Szíriába utazott tovább. Libanonban találkozott Aoun elnökkel és Szalám miniszterelnökkel, majd ezt követően reményét fejezte ki, hogy „hamarosan valódi reformokat fogunk látni Libanonban, a múlt helyett a jövő iránti elkötelezettséget, hogy növelhessük részvételünket az országban”.
Az, hogy Faiszal herceg hangsúlyt fektetett a reformokra, nem volt véletlen. Rijád évek óta minden Libanonnak nyújtott támogatást gazdasági, jogi és politikai reformokhoz köt. Elemzők szerint a külügyminiszter látogatása azt jelzi, hogy a szaúdiak bíznak abban, hogy Aoun és Szalám kinevezésével Libanon jó útra tért a reformok irányába, és ezzel megnyitotta az utat a valódi és érdemi együttműködés előtt.
Egy másik kulcsfontosságú fókuszpont Irán csökkenő befolyása volt. Elemzők megjegyezték, hogy a Hezbollah és Irán meggyengülése nélkül Libanonban sem Aoun, sem Szalám nem lett volna kinevezhető, és a szaúdi részvétel sem lett volna lehetséges.
Rijád Teherán rovására növekvő befolyásának újabb jele Libanonban Joseph Aoun elnök bejelentése volt.
Kijelentette, hogy Libanon új vezetőjeként első hivatalos diplomáciai látogatása Szaúd-Arábiába vezet, ahol várhatóan több tucat gazdasági és biztonsági megállapodást ír alá.
„Szaúd-Arábia a Közel-Kelet nagy nyerteseként tűnik” – magyarázta Lina Khatib, a Chatham House szakértője a Financial Timesnak. „A Libanonban és Szíriában bekövetkezett jelentős változások rávilágítanak Rijád központi szerepére a régióban. Egyik ország sem tudta volna véghezvinni ezeket a változásokat Szaúd-Arábia támogatása nélkül”.
Az elkövetkező időszakban Szaúd-Arábiának fel kell mérnie Libanon és Szíria stabilitását, és ennek megfelelően kell módosítania az ezekben az országokban való részvételének és befektetéseinek szintjét. Ha Szíria új kormánya stabilizálja és fejleszti az országot, és ha a libanoni tűzszünet az IDF és a Hezbollah közötti újabb összecsapások nélkül megmarad, az Rijád számára rendkívül fontos lesz.
A múlt heti libanoni katonai együttműködés az ellenséges elemekkel Dél-Libanonban például aggasztó jel volt Szaúd-Arábia számára.
Miközben Rijád támogatta az IDF dél-libanoni kivonulását, Aountól, mint korábbi hadseregparancsnoktól elvárják, hogy visszafogja a libanoni csapatokat, és biztosítsa, hogy azok ne vegyenek részt, még közvetve sem, az Izrael elleni ellenségeskedésekben.
E tekintetben Szaúd-Arábia érdekei szorosan egybeesnek Washington érdekeivel: megakadályozni, hogy Szíria és Libanon belekeveredjen a regionális konfliktusokba, különösen a gázai háború esetleges folytatásába. Mindeközben mindkét országnak az is nagy motivációt jelent, hogy megakadályozza Irán újbóli térnyerését és Teherán megbízottjainak újbóli megerősödését.
Izrael a maga részéről bátorítást érezhet Szaúd-Arábia libanoni és szíriai szerepvállalása miatt. Ez a lehetőség, amelyben Rijád érdekelt az Izraellel való normalizáció és az Egyesült Államokkal való stratégiai megállapodás előmozdításában, potenciálisan új regionális keret és új normák kialakításához vezethet.
A szaúdiak a maguk részéről továbbra is kijelentik, hogy előrelépést szeretnének elérni a palesztin kérdésben – akár a királyság közvéleményének megnyugtatását célzó nyilatkozatról van szó, akár a szaúdi vezetés valódi érdekéről -, Jeruzsálemben azonban sokan úgy vélik, hogy meg lehet találni a kölcsönösen elfogadható kompromisszumot.
Mindenesetre Szaúd-Arábia regionális megerősödése messze előnyösebb, mint az alternatíva, vagyis más nemzetek, különösen Irán vagy a síita tengely más képviselőinek belépése.
Ugyanez vonatkozik a térség úgynevezett „mérsékelt” szunnita szereplőire, például Katarra vagy Törökországra, különösen annak fényében, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök a múlt héten kijelentette, hogy támogatja a Hamász által az Izrael elleni háborúban tanúsított „ellenállási szellemet”.
Izrael szempontjából, amíg Szaúd-Arábia növekvő befolyása nem ütközik biztonsági érdekeivel, fontos a szaúdi szerepvállalás ösztönzése Libanonban és Szíriában. Mindenesetre a Szaúd-Arábiához hasonló szereplőkkel folytatott párbeszédet és tárgyalásokat előnyben kell részesíteni az olyan regionális szereplőkkel való folyamatos kötelezettségvállalással szemben, mint Katar, amely eddig támogatta a Hamászt és az általa generált terrorizmust.
Mivel ez az érdek egybeesik Trump elnök elképzeléseivel, egy ilyen forgatókönyvből Izrael csak profitálhat — írja Elie Klutstein, a Misgav Nemzetbiztonsági és Cionista Stratégiai Intézet kutatója az Israel Hayom oldalán.
- 14:00
2025. január 25. - 12:00
2022. november 16. - 15:21
2019. szeptember 19. - 20:00
2021. április 28. - 11:20
2020. augusztus 18. - 12:00
2022. július 15.