Olvassa el a Zsido.com összefoglalóját, hogy megtudja, hanuka melyik napján mikor és hol lobbannak fel az ünnep fényei hazánkban.
Hanuka első estjének programjai, december 25-én
Szerda este köszönt be hanuka első napja, amikor az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség óbudai központjától, 16:30-kor Hanukaraván indul. A hanukiákkal díszített autók hosszú sora adja majd hírül városszerte, hogy megkezdődött a zsidó ünnep. A gyertyagyújtások emblematikus helyén, a Nyugati téren pedig Köves Slomó rabbi vezetésével 18:00-kor lobbantják fel az olajmécses első lángocskáját.
A Nyugati tér mellett hanuka minden napján lesz közös gyertyagyújtás még Faith Áser budavári rabbival a Kapisztrán téren, illetve Debrecenben, Kecskeméten, Miskolcon és Szentendrén is a lenti táblázat szerint.
A második este programjai, december 26-án
Csütörtök este a Nyugati téren a szokásos időpontban, 18:00 órakor Glitzenstein Sámuel rabbi vezetésével lobbantják fel a második este két lángját, s hasonlóan teszik ezt vidéken négy helyszínen.
A harmadik este programjai, december 27–én
Péntek este a sábesz korai beköszönte miatt a Nyugati téren nem lesz közös szabadtéri gyertyagyújtás, azonban a Várnegyedben és vidéken igen. Nem kell külön hangsúlyozni, hogy minden kedves hittestvérünket szeretettel várjuk zsinagógáinkba szombatfogadó istentiszteletre és utána ünnepi kidusra.
A negyedik este programjai, december 28-án
Szombat este, a sábesz kimenetele után, a Nyugati téren újból a szokásos 18:00 órakor gyújtanak – ekkor már – négy gyertyát. A Hello Budában (1025 Budapest, Törökvész út 93/a.) pedig 18:30-kor közös hávdalát, majd hanukai gyertyagyújtást tartanak Keszler Áron hegyvidéki rabbival.
Az ötödik este programjai, december 29-én
Vasárnap este lesz a legtöbb gyertyagyújtás. A lenti táblázatban összegyűjtött helyszínek és időpontok mellett hanuka ötödik estéjén, 18:00 órakor Keszler Áron rabbihoz és Sheindel rebecenhez lehet csatlkozni közös gyertyagyújtásra a Gozsdu udvarban.
A városligeti Hanukorcsolyán a műjég közepén gyújtanak gyertyát 21:00 órakor.
A Zsidóház Miskolc előtt Braun Ávrahám rabbiék a szokásos gyertyagyújtás mellett tűz- és ledshow-val várják az érdeklődőket.
A hatodik este programjai, december 30-án
Hétfő este, a szokásos hanuka-programok mellett a Zsidóház Miskolc főzőtanfolyammal készül a kulináris élvezet kedvelőinek, ahol különféle sós és édes látkeszeket fognak sütni.
A hetedik este programjai, december 31-én
Kedd este, az alábbi táblázatban meghirdetett helyszíneken és időpontokban várják hanukai ünnepségekre az embereket.
A nyolcadik este programjai, január 1-jén
Szerda este a megszokott gyertyagyújtások mellett a Zsidóház Szentendre tart különleges programot a Cháj Galériában, ahol hanukai lufilanddel készülnek.
Stell Ájzik újbudai rabbi szervezésében látványos tűz show-val köszöntik hanuka nyolcadik, egyben utolsó napját a Móricz Zsigmond téren 18:00 órakor.
A gyertyagyújtásokat követően lesz zene és a hanukakor elmaradhatatlan fánk. Illetve a Nyugati téren lesz Hanukajándék stand, ahol az ünnephez szükséges kellékeket (hanukiákat, gyertyákat, trenderliket stb.) és ajándékokat lehet vásárolni.
A Hanukajándék stand nyitva tartása:
- 2024.12.23.: 12:00–20:00
- 2024.12.24.: 10:00–14:00
- 2024.12.25.: 15:00–20:00
- 2024.12.26.: 15:00–20:00
- 2024.12.27.: 10:00–14:30
- 2024.12.28.: 17:00–20:00
- 2024.12.29.: 12:00–20:00
- 2024.12.30.: 12:00–20:00
- 2024.12.31.: 12:00-20:00
A részletes programokról és az esetleges változásokról a zsidoprogramok.hu oldalon keresztül tájékozódhat!
Ez a cikk eredetileg a Zsido.com oldalán jelent meg.